Ez már a Körmend szurkolók számára soknak tűnt. Persze, a Juhász már akkor is tudta, hogy ő lesz az edző, amikor...
Nagy a különbség a tömeg és az emberei létszámában még akkor is, ha amazoknak nincs is fegyvere. Nem győzöm hangsúlyozni: lélekjelenlét.
Az ebéd közben szóba került, hogy élete legnagyobb vágya, hogy Puskás Ferencet - a legismertebb magyart -, egyszer életben is lássa.
Meglepve néztük az úttesten lassan haladó, csörömpölő harckocsioszlopot, ami nem akart véget érni - Juhász Sándor írása.
A 90-es évek elején a kosárlabda csarnokok is másképp működtek, mint régebben. A csarnokok megteltek, valahogy divat lett meccsre járni.
Természetesen akadtak csendesebb időtöltéseink is, snapszliztunk a minket partnerként elfogadó néhány felnőttel - Juhász Sándor írása.
Szomorúan hallgattuk, és beletörődtünk, hogy Fazil Say játéka számunkra megismételhetetlen marad, amikor...
Az Olimpia költségei akkoriban 1 millióba kerültek.
Ha azt mondjuk, hogy BSzKRT, vagy BKV, akkor mindenkinek eszébe jut a budapesti tömegközlekedés. Valamikor a magyar kosárlabdázás kezdeteinél a közlekedési vállalatiak...
Csuri emlékére A környezetemből mindenki odajár. Mi lehet ez a dolog? Mindenki csak mesél, beszéd közben elrévedezve, mintha újra átélné az eseményeket....
Závárzatok csattanásai 1. Aki volt katona, nem tudja megúszni, hogy ne találkozzon a rendszeresített géppisztoly lövés előtti felhúzásának furcsa, – inkább félelmetes...
Mindenki tudja, hogy mekkora kihívást jelent felnőtt fejjel visszaülni az iskolapadba, bármilyen céllal, akár nyelvtanulás vagy egy újabb diploma érdekében. A kurzus...
Denktas elnök tanácsa 1991 nyarán meghívást kapott csapatunk az észak-ciprusi kosárlabda szövetségtől, hogy vegyünk részt egy kosárlabda tornán. A torna nem tűnt...
A drót – Honvéd-Zete kosárlabda mérkőzés A tavaszi kánikula ellenére 200 zalai döntött úgy, hogy elkíséri kedvenceit Budapestre, a nagy rangadóra. Folyik...
Ha valaki nekem meséli, magam is hitetlenkednék a sors fintorán, és leginkább kiagyalt történetnek tartanám az egészet. - Juhász Sándor írása
Az esemény még a múlt század hetvenes éveinek elején zajlott, amikor a mai tiltásos világnak még nyoma sem volt. Ezt azért mondom,...
Kosárlabda csapatunk amerikai kalandozásai közben eljutott New Haven-be, ahol ismét egy új világra bukkantunk. Amikor a túra állomásait megláttuk a programban, már...
A nyolcvanas években majdnem lehetetlen ügy volt a bekapcsolódás az európai nemzetközi kosárlabda körforgásba. Mindenki féltette tudását, nem akart átadni semmit a...
Óriási sokként hatott anyámra apám korai halála. Már az a két óra is nagyon mély nyomot hagyott benne, amikor nem tudta megérteni,...
Régebben nagyon ritka volt, hogy híres, sőt világhírű sportolók között mozoghattunk egész nap, és a kutya sem törődött velünk. Ilyen volt az...
Később valahogy szóba került az amerikai fiatalok nadrágviselete, ami úgy nézett ki, mintha a szárak között több méter anyagot hagytak volna a...
3700 kilométer Koromsötét. Megyünk egy katonai dzsippel legalább fél órája. A sofőr néha felvillantja a fényszórófedél fél centi résén átvilágító pillanatfényét, de...