Tatiana Țîbuleac: Üvegkert [Grădina de sticlă] – Szépirodalmi Könyvkiadó/Metropolis Media Group – fordította Joó Attila – 264 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-46-7
Az Európai Unió Irodalmi Díja nem csak az íróknak, de az olvasóknak is fontos, átjárót nyit a nyelvek között. Olyan regényeket olvashatunk a díjnak köszönhetően magyarul (is), melyek különben valószínűleg nem kerülnének fel a magyar könyvkiadók palettájára. Pedig…
- A nagy európai áramszünet idején…
- Mit élt át Birgül Oğuz, ami még az apja halálánál is borzalmasabb?
- Ezt a regényt a jövőben írták
- A szeretet nem erősebb a pszichés betegségnél…
- Miként ragadható meg a balkáni valóság?
- Egy autista fiú fejtette meg Stradivari titkát
Pedig Tatiana Țîbuleac regénye magyar szempontból
sem érdektelen, hiszen egy olyan fonák történelmi helyzetben játszódik, melyet mi magyarok – egészen más összefüggésben – ismerhetünk. Az erdélyi magyarok kommunizmus alatti gyötrelmeiről nem kell sokat mesélni, mindenki ismeri a döbbenetes történeteket arról, ahogy a román hatóságok a magyarokat sanyargatták. Ez a regény egy kicsit keletebbre játszódik, a mai Moldovai Köztársaságban, mely a Szovjetunió széthullásáig Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság a birodalom tagköztársaságaként nyűglődött.
A térség szocialista történelme egészen súlyos,
és ahhoz, hogy ezt a regényt érthessük, érdemes tudni róla. Sztálin uralma idején innen is sokakat deportáltak, a második világháború után kétszázezernél többen pusztultak el az éhínség következtében… majd megkezdődött az oroszok tömeges betelepítése. A szovjetek uralma idején, hogy a moldáv nyelv tényleg különbözzön a romántól, bevezették a cirill betűs írást, és a szocialista köztársaságot elszigetelték a szomszédos Romániától… A Szovjetunió széthullása meghozta a köztársaság függetlenségét, és a latin betűs írást. A moldáv nyelv – sok orosz jövevényszóval együtt – nem különbözik jelentősen a romántól, a moldáv irodalmi nyelv gyakorlatilag azonos a románnal.
„Az udvaron a moldávok gyermekei vagy nem hagyták már, hogy az oroszok gyerekei »puliszkások«-nak nevezzék őket, vagy azon nyomban lekocázták amazokat. Az órák után a völgyben lévő orosz iskolába járó fiúk eljöttek megverekedni a mieinkkel, akik mintha gyakrabban kerekedtek volna felül. A lányoknál más volt a helyzet. Az orosz lányok mindig is szebbnek és ravaszabbnak tartották magukat a moldávoknál, és ez így is maradt.”
Tatiana Țîbuleac szép és megrázó regénye
a szocialista korszakban kezdődik, főhőse és elbeszélője egy árvaházból kivéve üveggyűjtésből tengődik egy orosz nő által működtetett „hálózat” részeként… A nagy átalakulásokkal teli történelmi háttér előtt játszódó dráma a gyermeki sebezhetőségről, a szeretet hiányáról fest fájdalmas, szívbe markoló képet. A történet egyrészt egy személyes életút lenyomata, másrészt, ezzel párhuzamosan egy rabságát levetkőző, öntudatra ébredő ország története alulnézetből.
„Nekem nem jutott szépség. Az én szépségemet elköltötték mások, nekem pedig csak a szilánkok maradtak. Összeszedtem, hazavittem, és úgy éltem meg őket, ahogy tudtam.”
Kulcsregény a moldávok önismeretéhez,
ami fontos lehet a Romániában élő románoknak, de igazából mindenkinek, aki szembesült saját kisebbségi létével. Magyar olvasó számára különösen pikáns ez a regény, de a történelem furcsa kanyarjait felülírja és jócskán átszínezi, hogy Tatiana Țîbuleac történetében egyetlen ember személyes sorsa áll a középpontban.
A kötet magyar megjelenését
az Európai Unió Kreatív Európa Programja
támogatta.
