Jasmin B. Frelih: Fél/be [Na/pol] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Potoczki Klára – 360 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5849-38-0
Bár a regény a nem is annyira távoli jövőben játszódik, s a szereplők egy össztársadalmi katasztrófa után próbálnak talpon maradni a világban, mégsem az jut elsőre eszembe, hogy ez a regény sci-fi. Miközben természetesen az. Mégis olyan sűrű szövésű, az olvasó odafigyelését és kapcsolódását oly mértékben igénylő irodalmi szövegről van szó, amilyennel egészen ritkán találkozhatunk. (Tisztelet illeti a fordítót, aki képes volt a magyar nyelv igájába fogni ezt a néhol kimondottan költői és emelkedett, másutt visszafogottan erotikus vagy túlfűtötten szexuális, néha szikár, néha pedig túláradó szöveget.)
- Hazudik, aki azt mondja, nem hazudik
- Intelligens életformára bukkantak Európa mélyén
- Lenyűgöző a trilógiává terebélyesedett magyar sci-fi!
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
- Látták a jövőt a Sztrugackij-fiúk? Vagy csak ábrándoztak?
Aki könnyed és laza szórakozásra vágyik, az nyugodtan keressen magának más, egyszerűbb olvasmányt, mert itt bizony odafigyelésre van szükség: az író legalább annyira játszik az olvasóval, mint a szereplőkkel. Akik – miközben a három főszereplő kiléte egyértelmű – annyian vannak, mint csillag az égen. Ráadásul, miközben a szereplők közötti viszonyokat (főleg a Szlovéniában élő Volk-család esetében) próbáljuk kibogozni, annyira különböző világokkal találkozhatunk, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezek a történetek a regény végére legitim módon összekapcsolódhatnak. Pedig összekapcsolódnak, de
addig még hosszú utazás vár az olvasóra.
Hiszen már az sem egyértelmű (az utalások sorozatából sem könnyen kibontható), hogy miféle rettenetes és végzetes társadalmi változás után kapjuk kezünkbe a történet(ek) fonalát. Az viszonylag gyorsan kiderül, hogy a Nagy Kakofóniát követő Nagy Vágás alapvetően átformálta a világot, s bár a Nagy Kakofóniában saját világunkra ismerhetünk, a Nagy Vágás mibenlétét már az olvasónak kell megfejtenie a szövegben elszórt közlések alapján.
A Palacsintapalota című fejezet főhőse Evan, a színházi rendező, aki Japánban állít színpadra egy darabot, miközben a saját életét próbálja rendben tenni. Vagy csak fenntartani igyekszik egy széthullott élet működését? Ez a történet a regény „legegyszerűbb” vonala, itt találkozhatunk a legkevesebb szereplővel, s itt ütközik ki leginkább a szerző szatirikus hajlama. A kiégett, talajt vesztett és drogokba menekülő színházi rendező kalandjai legalább annyi keserű mosolyt csalhatnak az olvasó arcára, mint amennyire ijesztőek. Ő az, aki a szereplők közül szorosan kapcsolódik a regény jelenidejének társadalmához.
A szlovén vidéken élő Volk család története sokkal összetettebb, már csak a szereplők nagy száma és a közöttük feszülő bonyolult kapcsolati háló miatt is. Ezen a „vonalon” kevésbé fontos a külvilág, s az író inkább az egymás közötti viszonyokra fókuszál. Ha lefejtenénk a sztoriról a futurisztikus elemeket, akkor egy hamisítatlan kelet-európai történetbe csöppennénk. A helyzetek és a viszonyok a legjobb hrabali pillanatokat idézik. Ráadásul a bonyodalmak a családfő születésnapi ünnepségén kezdődnek, ahol hirtelen minden korábbi konfliktus, sértettség és titok felszínre kerül. Talán ez az a fejezet-sorozat – éppen a szereplők sokasága miatt – mely leginkább próbára teszi az olvasók figyelmét. Ugyanakkor ez az, amiben a legkisebb szerep jut a külvilágnak, s annyira kelet-európai, hogy ha felvesszük a fonalat, akkor akár otthonosnak is tűnhet.
„Amikor az embereknél föltárod, és egyetlen láncolattá fűzöd életük összes érzelmi csomópontját, akkor óhatatlanul karikatúrává torzulnak. No de kérem, a Volk család tagjai mégiscsak emberek, valóságos, hús-vér emberek, akik lélegeznek, éreznek, álmodoznak, vágyakoznak, motiválja őket a harag, meg vannak áldva értelemmel, dolgozik bennük a nemi vágy és emlékeznek, folyton emlékeznek…”
A harmadik vonalon Zoia, a hazájában betiltott költőnő készül egy költői estre, egy szokatlan megmutatkozásra. Zoia a költészet által gondolja helyreállíthatónak az emberek közötti kommunikációt és a társadalom felhasadt szövetét. S bár ez napjainkból (a Nagy Kakofónia felől?) szinte értelmetlen vállalkozásnak tűnhet, mégis, a Nagy Vágás után létjogosultsága van/lehet. Volna/lehetne?
A szereplőknek mi közük volt egymáshoz a múltban? Hogyan és hol kapcsolódhat össze az életük újra? A regény végén erre is fény derül. Jasmin B. Frelih könyve különleges darab, nem véletlenül kapta meg 2016-ban az Európai Unió Irodalmi Díját… Kicsit talán olyan – s azért ez ad okot az optimizmusra! –, mintha nem csak a jövőben játszódna, de,
mintha a jövőben íródott volna, a Nagy Kakofónia után….
