Wass Albert: Eliza háza [Eliza and the House That Jack Built] – Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2021 – fordította Kovács Attila Zoltán – 360 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-6016-11-9
Wass Albert irodalmi munkásságának jelentős része – függetlenül a keletkezés helyétől és idejétől – az erdélyi magyar irodalomhoz tartozik. Nem tudhatjuk, a regények népszerűséghez hozzátesz-e bármit az az elképesztő politikai nyomulás, ami körülveszi az írót. De nem is ez a lényeg! …vagy legalább egy pillanatra tegyünk úgy, mintha nem ez lenne a lényeg, hiszen az Eliza háza különleges darabja az életműnek.
- Wass Albert esete a fizika törvényeivel a XXI. században
- Soha nem beszéltek ennyit Wass Albertről…
- Szabad-e Wass Albertet olvasni?
- Szent Wass Albert, irgalmazz nékünk!
- Így szavalta saját versét az amerikai magyar költő…
A regény a megszokottól eltérően
angol nyelven jelent meg a nyolcvanas évek elején Amerikában, és szereplői is amerikaiak: a vadnyugat első telepesei, akik elkezdték építeni azt az új világot, ami nyomokban sem hasonlít arra, ami előtte azon a tájon volt. A regénybeli történet az 1830-as években indul, s nagyjából négy évtizedet foglal magába. Egy család létrejöttének, egy vad táj megszelídülésének és benépesülésének lehetünk tanúi, s annak, hogy a szorgalom, a kitartás és az emberi tisztesség miként lehet a felemelkedés alapja.
„…Faházban éltek, akárcsak a többiek, két kezükkel keresték a kenyerüket pirkadattól alkonyatig, maguk termesztették a zöldséget, s maguk vágták a tűzifát. Csirkét neveltek, tehenet fejtek, dacoltak az időjárással, és családalapításra is gondoltak, mint bárki más, aki ugyanazon a vad vidéken telepedett le. Egyetlen vagyonuk az akaraterejük és a kitartásuk volt, olyan képességekkel, melyekkel előbbre jutottak, és ez megkülönböztette őket a legtöbb embertől. Tudták, mit akarnak, és meggyőződéssel hittek abban, hogy a világot Isten teremtette, és minden, amit ő alkotott, az valóban nagyon jó.”
Az Eliza háza két főszereplője Jacob és Eliza,
s a regény első része kettejük egymáshoz kapcsolódásának története. Némileg idealizált főszereplőink simán beleférnének egy nagy amerikai kosztümös filmbe, mely lehetne a küzdelmes felemelkedés története. Wass Albert csupa-csupa jó tulajdonsággal ruházza fel hőseit, így aztán sorsuk buktatóit és nehézségeik forrását a körülményekben és a külvilágban kell keresnünk. De, persze ezek felett is győzedelmeskednek, s a „jó” – mert az ilyen történetekben így kell lennie – elnyeri munkája gyümölcsét. Vagy mégsem?
„A legtöbben azért jöttünk ide, hogy elszökjünk az elől az élet elől, ami úgy nyomta a vállunkat, mnt valami rabiga, mert reggeltől estig ugyanazt a munkát végeztük, ugyanazon a helyen, anélkül, hogy előbbre jutottunk volna. itt is nehéz időket éltünk át, ez nem kétséges. De azért voltak jó napjaink is. Például, mikor a hat láb magas hóban egy farkasfalkát követtünk, vagy egy szarvascsordát cserkésztünk be… szóval, voltak páratlan élményeink, amitől más volt az életünk, mint a tiétek. Most azonban az olyan fiatalemberek, mint Jacob, azon igyekeznek, hogy felépítsék maguknak azt a fajta világot, ami elől mi elfutottunk ide, a vadonba. Hát nem különös? Aztán egy napon a ti gyerekeitek és unokáitok épp azt teszik majd, amit mi: néhány száz mérfölddel nyugatabbra költöznek, hogy elmeneküljenek, és olyan világot találjanak, amit még nem rontott meg a mohóság… De mi lesz, ha elfogy a tér, és már nem mehetnek tovább?”
A regény címe a felemelkedéstörténet kulcsát rejti,
hiszen Eliza egy kicsinyke kunyhóból indul, hogy aztán Jacob építsen neki és a családnak egy kőházat, majd a regény végére egy igazi kastélyt, aminek tervezéséhez már Európából kell építészt hozatni. Persze, az íróban – és vele az olvasóban is – végig ott bujkál a kisördög: van-e értelme a kemény munkával felépített háznak, ha közben elillan az élet? A bír- és becsvágy, a bizonyítani akarás nem egyszerűen csak öncél? S ha az, akkor
jó irányba halad-e a világ?
A regény telis-tele van ízes-illatos táj és természetleírásokkal, s meglehetős pontossággal mutatja be azt is, ahogy az idő előre haladtával – a jó szándékok ellenére – az ember által elfoglalt és leigázott vidékből kiveszik mindaz, ami miatt szerethető. Az, hogy Wass Albert némileg kimozdult írói komfortzónájából, határozottan jót tesz a regénynek. Míg az olvasó a főszereplőknek szurkol, ambivalens érzelmekkel szemléli tetteik eredményét.
Wass regénybeli Amerikája nem véletlenül
hasonlít Wass Erdélyére. Ha szigorúan vesszük, az író ugyanarról beszél, mint mondjuk a Mire a fák megnőnek és az A kastély árnyékában című regényeiben. Persze, nem feltétlenül azért, mert „nem jut jobb eszébe”, hanem sokkal inkább azért, mert „az ember már csak ilyen”. S évszázadok/évezredek óta ugyanazokat a történeteket meséljük egymásnak, még akkor is, ha a nyelvek és a díszletek változnak.
Az Eliza háza korábban már megjelent magyarul
egy másik fordításban, mely címében szorosabban követte az eredeti angol változatot. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a mostani fordítás – meg a szűkebbre vett cím – illeszkedik az életműkiadásba. Kovács Attila Zoltán fordítóként jól hozza azokat az „ízeket”, amiket a Wass-rajongók kedvelnek, s az az Eliza háza ebben a formában az erdélyi magyar irodalom része.
