+ Irodalom

Wass Albert esete a fizika törvényeivel a XXI. században

Wass Albert életműve az elmúlt években olyan közegbe került, ahol az egyik tábor isteníti, a másik pedig becsmérli. Egyik álláspont sem tűnik legitimnek.

Wass Albert: Farkasverem / CsabaErdélyi Szalon Könyvkiadó, 2020 – 408 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-8121-86-6
Wass Albert:
Jönnek! / Adjátok vissza hegyeimet!Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2020 – 240 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-8121-89-7

Wass életműve – annak is főleg a ’45 előtt keletkezett része – a ’89-es rendszerváltásig csak kevesek számára volt ismert Magyarországon. A háború után, emigrációban papírra vetett sorai még annyira sem. Az ország kinyílását követően kezdtek itthon megjelenni a Wass-művek, s azt hiszem, ez teljesen rendjén való volt. Sokaknak tetszett, sokaknak ízlett, sokakat elbűvölt, s nem gondolom, hogy különösebben káros lett volna. Mindaddig, amíg, valamiféle – az irodalom szempontjából nehezen értelmezhető – haszon reményében el nem kezdték az országot bewassalni. Mindent – de tényleg szinte mindent – elöntöttek a szobrok, s intézmények átnevezésénél is sokak számára tűnt kézenfekvőnek az író neve.

Bizton állíthatjuk, hogy ezt a projektet erősen túltolták azok, akik – politikai? pénzügyi? – hasznot reméltek ettől. Azt már a folyamat kezdetén is borítékolni lehetett (volna), hogy ez a fajta mesterséges, erőszakos és erőből tolt kultusz(sz)építés ellenkezést fog kiváltani, s nem a józan mértéktartás lesz az, ami majd szembefordul a wassalókkal, hanem egy legalább azonos – pontosan azonos – erejű elemi tiltakozás. Hiszen már fizikából is azt tanultuk:

„Ha egy test erőt fejt ki egy másik testre, akkor a második test is erőt fejt ki az elsőre. A két erő azonos nagyságú, azonos hatásvonalú, de ellentétes irányú. Ezt a törvényt az erő-ellenerő vagy a hatás-ellenhatás törvényének nevezzük.”

Valahogy így. Valami ilyesmi történt Wass Albert irodalmi életművére hivatkozva Wass Albert alakja körül. És ez nem jó! Nagyon nem jó. Mert ellehetetleníti az olvasást, s az, aki nekiáll egy-egy kötetnek, (az esetek többségében) olyan erőltetett prekoncepció szerint olvas, ami rányomja bélyegét – no, nem a szövegre, hanem – az olvasatra.

A szövegekhez való visszatérés szinte lehetetlen, de mégis talán az egyetlen tisztességes megoldás – akkor is, ha Albi gróf vérnáci volt, s akkor is, ha szent.

Tisztában vagyok azzal, hogy sokak számára ez egy szélsőségesen liberális álláspont, de kénytelen vagyok vállalni, s muszáj következetesen járnom ezen az úton:

kapható vagyok arra, hogy bármelyik új vagy még újabb Wass-szobor ellen tiltakozzak, egyértelműen nem akarnám, hogy a szerző művei a kötelező olvasmányok listáját gyarapítsák. Viszont szeretném, azt, hogy aki rajongóként, mezei kíváncsiként, vagy tisztességes fanyalgóként W.A. műveire kíváncsi, vehesse kézbe, olvashassa el, s dönthessen arról, hogy a leírtakról mi a saját véleménye!

Ezért is gondolom, hogy az Erdélyi Szalon által indított életműsorozat méltó a Baumgarten-díjas író irodalmi munkásságához. (S amíg nem kötelező megvenni, addig tényleg ne fájjon senkinek!)

Az életműkiadás 3. kötetébe két regény került, az egyik a kimondottan jól sikerült, Farkasverem (1934), melyben – sokaknak nem fog tetszeni amit állítok – pontosan tetten érhető, mi az, amitől ez a fajta sajátos ízeket felvonultató irodalom szerethető és értéket képvisel. A másik pedig a Csaba (1940) című regény, mely – könnyen belátható – nem egy korszakos remekmű. De valószínűleg ezzel maga a szerző is tisztában volt, hiszen majd’ fél évszázad távolából keletkezett előszavában kíméletet kér az olvasótól, s így magyarázza a keletkezéstörténetet:

„Ezt a könyvet egy fiatal erdélyi magyar írta az ezerkilencszázharmincas évek derekán. a »nagyromán királyság« birtokába került Erdélyben. Az összeomlást és a honvesztést követő izmusok zűrzavarában felnövekedve igyekezni próbált egyezségre jutni a kor jelszavaival, míg rá nem döbbent, hogy minden emberszeretetet és nemzetköziséget hirdető jelszó mögött valamiféle más nemzetbeli elfogultság lapult abból a célból, hogy magyarságának föladására bírja. […] A kezdő író […] ebben a második könyvében azt a belső lelki küszködést kívánta papírra vetni, amiben minden fiatal erdélyi magyarnak része volt, ki a megértést, emberszeretetet, mások felé való türelmesség gyakorlatát a maga magyar kisebbségi sorsával kellett összhangba hozza.”

Ne legyünk igazságtalanok! Minden tradícióhoz kötöttségével, múltsiratásával, romantikus hajlamával és karakterábrázoló túlzásával együtt Wass olyan terepen jár, ahol előtte kevés magyar írónak kellett megfordulnia. Wass olyan történelmi traumára próbál magyarázatot és/vagy gyógyírt találni, ami a legnagyobbak képességeit is meghaladja. Wass ábrázolni igyekszik a kialakult helyzetet – ízekkel, illatokkal, színekkel, látványokkal, érzelmekkel dolgozik. Sokszor idealizál. De ezekben a szövegekben is az emberség dominál.

Fokozottan igaz ez az életműkiadás negyedik kötetére, melyben a Jönnek!(1940) és az Adjátok vissza hegyeimet! (1949) című írások kaptak helyet. (Ezeket korábban – a rendszerváltás idején – nem olvastam el, így valódi meglepetést okoztak.) A Jönnek! című munka sokkal inkább memoárnak tűnik, mint regényszerű szépirodalmi alkotásnak, s Észak-Erdély 1940-ben visszacsatolását meséli el az ott élő magyarok szemszögéből. Nem tanulság nélküli írás ez sem, a benne elmondott történetek minden valószínűség szerint egészen közel állnak a valósághoz. Ahogy az is reális, ahogy a szereplőként feltűnő magyarok és románok – emberi habitusuknak megfelelően! – reagáltak a nagypolitika által létrehozott rövid életű változásokra.

„Keserűség szorította össze a torkunkat. A németek. Nekik könnyű. Nekik még messze van a hazájok. nekik ott, túl a hegyeken éppen olyan idegen marad a föld, mint itt. Harctér, semmi más. Ahol lehet rombolni, égetni, pusztítani, lökdösni az arcvonalat erre-arra. Nekik még messze a hazájok.”

Az Adjátok vissza hegyeimet! című, 1949-es keltezésű munka főszereplője irodalmi alak. A történet is nagyobb ívű, s bemutatja a főhős életét a román- az azt követő magyar-, majd a kommunista uralom alatt… „nyugaton” végződik, mint a szerző sorsa. S ha egészében, „ívében” nem is tartozik a szerző legsikerültebb munkái közé, részleteiben mégis egészen kitűnő. Még akkor is, ha van némi „avíttas tanmese” jellege. A szerző olyan feltűnően, s annyira korrektül hangsúlyozza, hogy az emberség előbbre való a származásnál, hogy az sokak számára meglepő lehet… s ellentmond mindannak, amit tudni vélünk.

„Szerettem volna visszafordulni és megszorítani a kezét annak a derék orosz embernek. A szemébe nézni és megmondani neki, hogy ha mind olyanok lennének az emberek, mint ő, akkor szebb lehetne ez a föld, és kellemesebb az emberi élet. De aztán eszembe jutott, hogy nem értene meg. Esetleg azt hinné, hogy meg akarom ölni, vagy mit tudom én. Mert bár ideadta a kenyerét és szökni hagyott, de azért szavamat nem értette volna meg mégsem, és minden baj ebből származik közöttünk ezen a földön, hogy nem értjük egymás szavát.”

Összességében ez a két kötet – ez a négy írás – alkalmas arra, hogy elgondolkodjunk egy pillanatra azon, hogy mi köze van/lehet W.A. írásainak ahhoz, amire használni próbálják őket.

S még egyszer:

nem szeretnék több szobrot, nem szeretnék több át- és elnevezett intézményt, de azt igazán szeretném, hogy ne mendemondák, vádak – kicsit bizonytalanul írom le: rágalmak – alapján ítéljük meg/el, s ne mások által fabrikált hagiográfiák alapján dicsőítsük. Inkább olvassuk el, s a saját szemünkkel győződjünk meg arról, hogy

milyen író volt Wass Albert? Milyen olvasók vagyunk mi?

Hiszen…

„…minden baj ebből származik közöttünk ezen a földön, hogy nem értjük egymás szavát…”

Wass Albert esete a fizika törvényeivel a XXI. században
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Európai téridő

    2020-03-26 - 16:21

    “Legitim” helyett inkább “meggyőző”-t kellett volna használni.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top