Cecilie Enger: Lélegezz [Pust for meg] – Typotex Kiadó, 2021 – fordította Petrikovics Edit – 212 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-15-7
Cecilie Enger regénye nem kínál feloldozást, megkönnyebbülést vagy katarzist az olvasóinak. Inkább csak bemutat egy fél evet, melyben kulcsfontosságú eseményeket kell feldolgoznia Carla Ruud oslo-i aneszteziológusnak.
- A fantáziánál nincs nagyobb kincsünk
- Amikor a mai ember a neandervölgyivel párosodott…
- A képek ereje sokkal nagyobb, mint azt hinni szeretnénk!
- Már az empátia sem az, aminek hittük!
- Zsidó gengszterek miatt érdemes olvasni!
- Az igazán nagy mesterektől tanulni nem jó üzlet
- A homofóbia evolúciós rejtély
Furcsa szerkezetű regény a LÉLEGEZZ,
hiszen szemben az általánossal, itt nem valami – nagy és bombasztikus – felé haladunk a regényben, hanem valami – megrázótól és tragikustól – távolodunk. Ha úgy tetszik, a LÉLEGEZZ a lecsengés, a hétköznapokba visszasimulás regénye…
…sok egyéb mellett,
hiszen a regény elején megtörténő baleset (Carla lesodródik autójával a jeges útról, s a mellette ülő ismeretlen lány meghal), csak apropója a regénynek, s elindítója egy történetnek, melyben három összetartozó nő sorsa fonódik össze.
„A pánik hideg sugarak és tüskék módjára fúródott az agyamba. A kormánykerék nem engedelmeskedett, a saját sikolyaink és az autó fülsértő, fémes robajának csapdájába estünk. A kocsi néhány jókora havas kővel találkozva fejre állt, majd tovább-bucskázott. Miközben elsodortunk egy fenyőtörzset, érzékeltem a körülöttünk zörgő fém diplomatatáskát. Az autó újra fejre állt, és végül egy fába csapódva, a kerekein landolt.
Az iszonyatos, erőszakos hangok után néma csend lett. leszámítva Synne lélegzését, amely kétségbeesett zihálásnak tűnt. A diplomatatáska valószínűleg a torkán találta el, mert két kézzel markolta a nyakát, a szeme hatalmasra tágult, a pupillája nagy és rémült volt…”
Carla, a regény elbeszélője
egy hatvan éves értelmiségi nő, akinek felnőtt lánya és kilencvenéves, haldokló édesanyja adja a legfontosabb emberi kapcsolatait. (Van egy fia is, de ő, mint a férfiak Cecilie Enger regényében általában, inkább csak „statiszta”… ahogy a múltból emlékként felbukkanó apa és a kapcsolatból rég kilépett férj is.) Nem lehet nem észrevenni, hogy a Cecilie Enger a „női sorsok krónikása”.
Az önélveboncolás sosem tétnélküli,
ezt a címet már sikerült „ellőni” Tomas Espedal kötete kapcsán. (Espedal kettős könyve is a Typotex kiadó gondozásában jelent meg magyarul, s azt is Petrikovics Edit fordította magyarra.) Pedig a cím most (is) találó lenne/lehetne, hiszen Carla ebben a regényben – külső viszonyai rendezése közben – a saját belsejét tárja fel. Emlékek, események között, kicsit elveszetten, de céltudatosan arra keresi a válasz:„hogyan és merre tovább?”.
„A gondolataim olyanok voltak, mint a szennyes ruhák egy véget nem érő programon dolgozó mosógépben. Folyamatosan körbe-körbe bukdácsolnak idebent. Bűntudat, megbocsátás, mit tehettem volna másképp, mit várhatunk el attól az embertől, aki a legnagyobb fájdalmat okozza másoknak?”
A LÉLEGEZZ egy okos regény,
nem azoknak szól, akik nagy kalandokra vagy átütő katarzisra számítanak. De sokat adhat azoknak, akik mát tudják, hogy a világ nem fekete-fehér.
