Ana María Matute: Mezítlábország
+ Irodalom

A fantáziánál nincs nagyobb kincsünk

Ana María Matute ifjúsági regénye igazi csemege a gyerekeknek, de a MEZÍTLÁBORSZÁG a felnőtteknek is üzen.

Ana María Matute: Mezítlábország [Sólo un pie descalzo] – Typotex Kiadó, 2021 – fordította Mester Yvonne – 164 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-13-3

Ana María Matute (1925-2014) különös,

fontos szereplője a spanyol kultúrának, s bár életében a Nobel-díj esélyes jelöltjei között tartották számon, a magyar könyvkiadás valahogy nem csapott le rá. Korábban, a hetvenes években, egyetlen ifjúsági regénye jelent meg magyarul a Pöttyös könyvek között. Most, Mester Yvonne fordításában egy újabb ifjúsági regény (mese?) juthat le a magyar olvasóközönséghez: MEZÍTLÁBORSZÁG.

Mindazok alapján, amit az írónőről tudni lehet, a MEZÍTLÁBORSZÁG egy erősen önéletrajzi ihletésű könyv, melyben felvillan a családi nyaralások – és az eközben elszenvedett büntetések – emléke. A történetben fontos és fájdalmas szerepet kap az anya-gyermek viszony, s a szabályok sokaságával terhelt nagypolgári környezet. Az irigylésre méltó külső körülmények azonban nem vezethetnek el a boldogsághoz – sem a regényben, sem a valódi életben –, ha nem kapcsolódik hozzájuk szeretet és melegség. Főleg nem egy introvertált kislány esetében, amilyen Gabriela, a főszereplő, aki a valóság elől a saját fantáziavilágába menekül.

Félreértés volna meseként kezelni ezt a regényt,

hiszen a mesésnek tűnő elemek szervesen kapcsolódnak a valódi világban megtapasztalt magányossághoz és szeretethiányhoz. A Gabriela fantáziájában felépülő csodálatos, bonyolult és összetett világ – legyen bármennyire is messze a rideg valóságtól – ugyanannyira megtapasztalt/megtapasztalható, mint bármi, ami körülveszi a kislányt (körülvesz minket). A lélek rezdüléseit, a szellem szabadságvágyát, s az ebből merített biztonságérzetet mindenki ismerheti, bárki megismerheti. A kívül és a belül közötti határ pont annyira vékony és – bizonyos korban – könnyen átjárható, mint amennyire különbözhet a hétköznapi tapasztalástól.

„Rádöbbent, hogy az erdő teljes egészében körülöleli őt. S nemcsak őt, hanem a feje felett és a lába alatt is mindenütt ott volt… Most már tudta, hogy a sötétség csillog – sőt sziporkázik –, hogy a madarak röpte ősrégi legendákat ír a levegőbe (ahonnan az összes mesekönyv fakad); hogy temérdek olyan hang és zaj van, amely az emberek számára teljesen ismeretlen – az erdő éneke, melynek ölén végtelen sok megíratlan mese szunnyad, amelyeket talán meg sem ír soha senki… Az a sok hang úgy hallatszott, hogy nem lehetett hallani őket – minden egyes levél rezdülésében, minden egyes szár mögött, a magas ágak himbálózásában, s a Világ Szívét kutató gyökerek mélyén. Gabriela percről percre megsejtette és felfedezte a megszámlálhatatlanul sok láthatatlan élet létezését, észlelte titkaik zöngését, szárról szárra, harmatcseppről harmatcseppre, amint a fű parányi lakói végigvezetik őket az erdőn.”

Vannak olyan könyvek,

melyek „beleégnek” a gyerekek tudatába, s az hiszem a MEZÍTLÁBORSZÁG is ilyen. Vagy legalábbis minden adottsága megvan ahhoz, hogy ilyen lehessen. Mester Yvonne fordítása nagyszerű és gördülékeny, a könyv gyermekek számára is könnyen olvasható – úgy gondolom, elsősorban annak a korosztálynak szól, amelyik már képes az önálló olvasásra. Az, hogy a MEZÍTLÁBORSZÁG egyik síkja egy mára eltűnt nagypolgári létezést ábrázol alulnézetből, növeli a történet „egzotikumát”, és érdekességét. Az pedig, hogy a regény másik síkja a fantázia határtalan birodalmában játszódik, támasz és megerősítés lehet azoknak a gyerekeknek, akik számára menedéket jelent a saját belső világuk. Ugyanakkor viszont – talán! – bepillantást adhat azoknak, akik „jól elvannak” a valóság adta lehetőségek között.

Spoilerezés nélkül az is elárulható,

hogy Gabriela nem „ragad bele” a saját fantáziavilágába, de nem is veszíti el azt teljesen. Az, ahogy a regény kikerekedik, azt a gyanút erősíti, hogy Ana María Matute saját életéből merítette a MEZÍTLÁBORSZÁG történetét.

[Amikor egy ilyen egyszerűségében nagyszerű – megkockáztatom: tiszta és emberi – történettel találom szembe magam,
nem is értem, miként történhet meg, hogy Ana María Matute életműve
mindössze két ifjúsági regénnyel szerepel Magyarországon.
A
MEZÍTLÁBORSZÁG azt sugallja, hogy bőven lehet még
olyasmi az írónő könyvei között, ami valódi érdeklődést generálhat.
]

A fantáziánál nincs nagyobb kincsünk
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top