+ Zene

Tippek arra, hogyan teljen az idei gyereknap?

Fotó: Posztós János

Az önfeledt játékot kicsit beárnyékolják az elmúlt hetek eseményei és még óriási ugrálóváras bulit sem lehet tartani a Városliget közepén. Pedig ha valamikor, akkor most aztán igazán megérdemelnek a gyerekek egy kis odafigyelést, hiszen ez a tavasz elég nagy terhelést jelenthetett most nekik.

Fotó: Posztós János

Gyerekkoromban minden ünnep előtt számoltam vissza a napokat: pontosan tudtam, hányat kell még aludni karácsonyig, húsvétig, anyák napjáig, a születésnapomig, viszont érdekes módon a gyereknapról mindig elfeledkeztem. Így aztán mindig a legkellemesebb meglepetés volt minden május utolsó vasárnapjának reggele, amikor a szüleim emlékeztettek rá, hogy aznap egy kicsit körülöttem fog forogni a világ.

Gyereknap idején mindig egy kicsit szuperebb helynek tűnt a világ, mint általában: izgalmasabbnak tűntek a játszótéren a mászókák, mintha több állat lett volna az állatkertben, hosszabb ideig lehetett számítógépezni, és akciósan lehetett kapni a hupikék-fagyit, amiről azóta sem derült ki, hogy pontosan milyen ízekből is keverték ki. Gyereknek lenni persze egész évben jó, de azért a gyereknap mégiscsak valami különleges.

Az idei évben minden egy kicsit máshogy alakul, mint ahogyan megszoktuk, és ez alól a gyereknap sem kivétel. Az önfeledt játékot kicsit beárnyékolják az elmúlt hetek eseményei és még óriási ugrálóváras bulit sem lehet tartani a Városliget közepén. Pedig ha valamikor, akkor most aztán igazán megérdemelnek a gyerekek egy kis odafigyelést, hiszen ez a tavasz elég nagy megterhelést jelentett nekik is.

Az önkéntes karantént felnőttként sem volt könnyű átvészelni, úgyhogy nem nehéz elképzelni, milyen lehetett a kisebbeknek az, hogy az egész tavasz barátok, játszótér és nagyszülők nélkül telik el. Bár a helyzet jelentősen jobb így május vége felé, mint amilyen, mondjuk, egy hónappal ezelőtt volt, azért könnyelműsködni még most sem érdemes, de ettől még lehet igazán emlékezetes az idei gyereknap – ehhez járul hozzá most pár ötlettel a Müpa.

Bár a Müpa Cifra Palota XXL elnevezésű interaktív családi programjait nem tartják meg, más módon azonban lehetőséget ad a közös élményeknek. Kikapcsolódásnak kitűnő opció a 8-bites videójátékok világát megidéző foglalkoztató füzet, ami ingyenesen letölthető itt. Ebben találsz kódos színezőt és labirintusjátékot ugyanúgy, mint ötleteket arra, hogyan készítsünk otthoni használati tárgyakból hangszereket.

Szintén ingyenesen elérhető a Müpa médiatára, amiben megtalálható például a Pannonia Allstars Ska Orchestra karibi gyerekkoncertje, amit ráadásul 360 fokban lehet megnézni. További csemegék is vannak itt, például az Örömóda matinéelőadása, vagy épp A hattyúk tava a Szegedi Kortárs Balett előadásában. További kreatív tippeket itt olvashatunk ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen a gyereknap.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top