Isabelle Wéry: Kicsontozott Marilyn / Beavatási tündérjáték [Marilyn Désossée]– Typotex Kiadó, 2020 – fordította Király Katalin – 152 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-41-9
Isabelle Wéry(1970-) egy különleges, sok tehetséggel megáldott belga alkotó, aki a művészet legkülönbözőbb ágaiban kipróbálva magát, mindig a határterületeket kutatta. Magyarra lefordított műve és a neten fellelhető források szerint izgalmas, vibráló, nyitott személyiség. Inkább az önkifejezés lehetőségeit, mint a sikert keresi – hiszen a siker, ilyen hozzáállás esetén, jó esetben, szükségszerűen és magától jön. Erre bizonyíték a KICSONTOZOTT MARILYN című regény, mely elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2013-ban.
- Zsidó gengszterek miatt érdemes olvasni!
- Az apokalipszis bizonytalan ideig elmarad
- Amikor egy szamoai törzsfőnök kioktat minket…
- Az embereknek nincs uszonya…
- Marie Curie, a tüzelő nősténymacska…
Zavarba ejtő, furcsa alkotás
melyet nem is biztos, hogy „első nekifutásra” olyan könnyen meghódít az olvasó. A szöveg mintha ellenállna. Pedig, látszólag nincs semmi nehézség! Egy lányról olvashatunk egyes szám első személyben. Egy lányról, aki látszólagos párbeszédek és valóságok monológok sűrűjében kutatja önmagát, a saját női mivoltát… végső soron – hangozzék bármennyire is banálisan – az emberi élet értelmét és célját. De nem ilyen elvontan, hanem a személyes létezés horizontján!
Könnyebbséget jelent, a regény tagoltsága is. Hiszen az első rész, az „első csomó” egy hat-nyolc éves kislányt állít elénk, a „második csomó”-nál huszonöt éves a narrátor, a „harmadik csomó”-nál pedig …kénytelenek vagyunk az írónő korát alapul venni… negyvenes évei elején jár Marilyn.
„Egy 6-8 éves gyerek nem tehet mást, MINDENKÉPPEN jönnie kell, ha hívja az anyja. Hát persze, el is mehetnék. Elhagyhatnám a családi fészket. Lehetnék iskolakerülő. Elindulhatnék megkeresni téged, Szerelemem. Egy napon édes lesz az élet. Egy napon dönthetek úgy, hogy kiűzöm szótáramból a »vaj« szót, egy napon az ágyamon heverészve csinálhatom a házi feladataimat, egy napon a csillagok énekelnek majd egész nap, egy napon 24/24-ben nézhetem, ahogy élsz…”
(Első csomó)
Az „első csomó”
amolyan bevezetésként működve el is dönti az olvasó viszonyát ehhez a különleges szöveghez. Hiszen itt dől el, hogy kialakul-e a kapcsolat mű és olvasója között. S itt, a kezdet kezdetén kell az olvasónak a legfontosabb döntéseket meghoznia. Például döntenie kell arról, hogy mennyire tekinti téttel rendelkezőnek a regényt. Mennyire – mert ehhez sincs (szerencsére) elegendő támpont – mennyire veszi komolyan az önéletrajzi ihletettséget? És az ebből fakadó kitárulkozást? Ha „nem nagyon”, akkor hirtelenjében megváltozik a szöveg súlya is…
Hiszen ezek nem egy hat-nyolc éves kislány szavai,
nem egy hat-nyolc éves kislány gondolatai. Sokkal inkább egy felnőtt, kialakult és bonyolult énképpel rendelkező nő reflexiói. Nem szereptévesztésből, hanem tudva és akarva! Provokatív, itt-ott bántó, másutt pedig költői szöveg, melynek narrátora nem „belehelyezkedik a szerepbe”, hanem sokkal inkább „rátelepedik”. Ha ez a játék – nem játék! – kedvünkre való, akkor az olvasói figyelem, mint kés a vajban… Ha, akár személyes okok miatt, nem találjuk meg a kapcsolódási pontokat, akkor viszont további viaskodás várható a második és harmadik „csomó”-nál.
„Istenem, micsoda történet! Micsoda alámerülés hallgatag mélységeimbe! Micsoda halál-íz, életem derekán, Istenem, Ki vagyok? Mi ez a törékeny madárfióka, amely az ereimben futkos? Hová tart ez a tűz, amely homályba borítja lelkem? Ó, Édes Istenem, adj nekem…
– Elég a vakerből – köpi oda a szuka – cuccolj össze, és húzz el. A szerelemben pedig az egyetlen rejtély: miért tüzelsz, vagy miért nem tüzelsz.”
(Második csomó)
Isabelle Wéry nem egy színésznő, aki „véletlenül” írt egy izgalmas regényt. Isabelle Wéry ebben az esetben magára vette az írónői szerepet, s tudatosan élt a rendelkezésére álló írói eszközökkel. Sőt, tágított is a regény nyújtotta lehetőségeken, hiszen ez a kötet nem úgy regény, ahogy azt megszokhattuk. Nem véletlen az alcím sem:
beavatási tündérjáték.
Lehet, hogy ez nem is alcím, hanem műfaji meghatározás? Persze, lehet. S ha ezt munkahipotézisként – olvasói módszerként – magunkévá tesszük, akkor már sokkal könnyebb a dolgunk. Ha, legalább „fejben” hangot adunk a szövegnek, akkor egészen másként működik. Akkor működik! Ha nem (nem elsősorban) regényként olvassuk, hanem olvasva halljuk a szöveget, akkor – a fenti gondolatoktól és értelmezési kísérletektől függetlenül is – működni/hatni/élni kezd, „ütőssé válik” a szöveg.
„És mint az igazi Monroe, amikor végiglebeg a pályaudvari peronon a Van aki forrónban, megrázom magam a tűsarkakon, azzal az erővel és elszántsággal, amit annak köszönhetek, hogy még mindig élek…”
Ha megtaláljuk a szöveg kulcsát, akkor nem csak az írói, de a fordítói munkát is igazán nagyra tudjuk becsülni.
A kötet magyar megjelenését
az Európai Unió Kreatív Európa Programja
támogatta.
