+ Irodalom

Esztó Bernát: A dívány

Baszki, ez jó. Franc se gondolta volna, hogy színdarabok macerálásáról két rövid mondatnál hosszabb terjedelemben is lehessen beszélni úgy, hogy az a hallgató számára is élvezetes legyen. – Esztó Bernát naplója a Magasiskolából.

Magasiskola 2019.07.09.

A tükörből bambuló arc mimikájából ítélve legfőbb ideje szólnom annak a kanapén horkoló fiúnak, hogy neki még ennyire sem lesz felismerhető a fizimiskája, ha nem költözik vissza a szobákat elválasztó közös helységből a helyére. Pszichológusként ugyan tekintettel lehetnék arra, hogy jó szándékból hagyta magára a szobatársát, viszont nőként a szemem alatt egyre szaporodó karikákra is figyelnem kell. Meg úgy általában, szeretnék bármire odafigyelni majd napközben ahelyett, hogy az éjszakai horkkoncertjei miatt kimaradt alvást pótoljam arra alkalmatlan helyen és székeken.

De legalább a szövege andalító. Remélem, hosszú is, egyre jobban húz magába a szék. Az állatorvos novellájára ébredek, ez sajnos jó, a többiek folyamatosan hangos nevetésétől meg se próbálok visszaszenderedni. Elemezzük, majd a szelíd barna lány írása jön. Szép lány, de szerintem most sikerülni fog megint nyernem egy félórácska pihenést.

Nem igaz, mára, úgy tűnik, mindenki vicceset írt. Konkrétan zeng a szoba, horkolóskám még a térdét is csapkodja, és igyekszik mindenkinél hangosabban nevetni. Oké, hogy tetszik neki ez a lány, de nagyon hülyén próbálja a tudtára adni. És ezt nem mint szakember, hanem mint nő gondolom.

És kurvára nem a horkolása miatt.

Valaki finoman bökdösi a vállamat, úgy tűnik, a szelíd, de sajnos humoros lány után még jött valaki.

Vége a délelőtti etapnak, megyünk ebédelni. Alig bírom magam elvonszolni az éteremig. Az ajtónál van egy kis torlódás, a bunkócskám elállja az utat, és hevesen magyarázza a szelíd lánynak, hogy ő majd menedzseli, sok helyet ismer, és biztos benne, hogy kapkodni fognak utána a szerkesztők.

Szerencsére a sportos közgazdász srác félrelöki az ajtóból, és így be tudunk menni.

Finom a leves. Gyerekek is vannak, csendesen játszanak, míg a szüleik beszélgetnek, illetve csak szeretnének, ugyanis ettől a horkolós fasztól zeng az egész étterem. Nem csak éjszaka szereti a hangját, no. Sóvárogva figyelem a gyerekek birodalmát és a nekik lerakott matracot.

Az étteremből kifelé sem fogja vissza magát, tapad szegény csajra, és látszólag magasról tesz rá, hogy ez a lány a sportos közgazdász fiú közeledését fogadná inkább, simán velük tölt minden percet, már megkérdezte a fiút, nem járnak, szóval szabad préda a csaj.

Igyekszem lemaradni, és nem gondolni rá többé. És reménykedem, hogy ha délután lesz is még jó novella, az elgondolkodtató lesz vagy szomorú.

Teljes két órát sikerül aludnom. Innen a községházára megyünk, dráma adaptáció, átirat, csupa izgalmas téma, ráadásul egyfolytában fotóznak, szóval nehéz órák jönnek.

Baszki, ez jó. Franc se gondolta volna, hogy színdarabok macerálásáról két rövid mondatnál hosszabb terjedelemben is lehessen beszélni úgy, hogy az a hallgató számára is élvezetes legyen.

Komolyan mondom, kezdek felébredni. Mondjuk jó pasi is az előadó. Szeretem ember.

Cigiszünet. Én is sétálok egyet, már nem akarok aludni. A második résztől kicsit tartok, Mészöly zseniális, de a honlapjáról valahogy már tényleg nem tudom, mi érdekeset tartogathat nekem.

Legfeljebb paraszt leszek, és mégis csak alszom egy picit.

Hátra ülök a sarokba, itt takarnak az oszlopok a fotósok elől. Fonott copfos középkorú pasi ül mellettem, aki őszinte széles mosollyal bemutatkozik. A szeme is nevet, mintha valami csodálatos dolog lenne megismerkedni velem. Ő fogja tartani az előadást, leolvastam a kitűzőjéről.

És ezt most már tényleg nem hiszem el. Élvezem.

Mészöly fiatalkori képeit nézem. Alig ismertem fel. Nekem ő szálfa tekintetű, és ősz hajú. Ezeken a képeken még csak egy ficsúr. Ő nem kéne. Hiába szép. Kell az a mérhetetlen fájdalom a szemébe, amibe benne van, hogy már tudja, milyen attól szenvedni, hogy fájdalmat okoz annak, akit szeret.

És valljuk be, kell a fehér haj, és a ráncok is. Most már ő van a képeken. Gyönyörködöm. Minél későbbi képek, annál inkább érzem, hogy ez az ember életre szól.

Fogalmam sincs, miről beszélt eddig ez a szimpatikus úr. És szerintem sok nőtársam így van vele.

Krííííí-Csrrrr-ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ-brrruuuuuu-Pirrrrrrr-zubzubzu

Hogy mi van? Hát ez pasi nagyon nagyon nagyon hülye. Imádom. És nem hagyja abba.

Most már táncol is hozzá. Kibaszott jól csinálja. Most már van értelme a szövegnek, de a csinált buzis tánctól képtelenség a jelentésére figyelni. Rég láttam ennyire jól szemléltetni az avantgárd lényegét. De inkább még soha. A kezemet nézem. Pedig még csak nem is ősz. És a szeme se szomorú. Még valamit mutogat, de nem tudok odafigyelni. Olyan jó, hogy nem érdekel.

Imádom ezt a tábort. És azt is, hogy a következő előadó is ősz. Kényeztetve vagyok.

Vacsora. Már nem érdekel a hülye fiú. Sőt, még meg is bocsájtok neki. Épp a közgazdász nyakában lóg, szinte szerelmet vall neki. Azt hittem, ilyet csak mi, csajok csinálunk, ha nem vezet a választottunkhoz egyenes út. A szelíd lány tekintete leírhatatlan. Ránevetek. Hátha ráragad.

Isteni a babgulyás. Tökéletesek a borok.

Hülye fiú most, úgy tűnik, új társaságot keres. Mindenkit. Mindenkinek tudnia kell, hogy ő autista, és nem bunkó, csak autista, és őszinte.

Tudom, hogy én sem vagyok hiba nélkül való. Pontosan tudom, hogy kurvára nem igaz, hogy az autisták nem tudnak hazudni, mégis ezt tanítom. És valójában nincsen diplomám, és nő sem vagyok. Na de vége lett a napnak, menjünk aludni. Vár a kanapé.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Kara Kozgun

    2019-07-15 - 03:10

    IrodaLom, eszement szöveggyártók baromkodása?

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top