+ Irodalom

Akit tényleg kötelezett a nemesség – gróf Bethlen Béla

Döbbenetes emberi sors az, amit maga Bethlen Béla jegyzett fel. S ráadásul még ehhez mérten is elképesztő az út, amit a kézirat a mostani megjelenésig megtett.

Gróf Bethlen Béla: Visszaemlékezéseim – Szépmíves könyvek, 2019 – sajtó alá rendezte Kovács Attila Zoltán – 440 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-2939-26-1

A rendszerváltás évében, amikor megjelent az Észak-Erdély ​kormánybiztosa voltam című emlékirat, azt hihettük, hogy ez egy történet méltó lezárása. S bár a kötet közel nem keltett akkora közfigyelmet, mint amekkorát érdemelt volna, úgy tűnt, hogy a magyar könyvkiadás törlesztett egy jelentős adósságot. Idén tavasszal, harminc év távolából kezdett felderengeni, hogy mindez csak illúzió. Március elején röppent fel a hír, hogy az, amit eddig teljes szövegnek hittünk, tulajdonképpen csak egy kurta-furcsa töredék, s azt, ami igazán fontos, idén vehetjük először a kezünkbe.

Mi történhetett 1989-ben, amikor Romsics Ignác a Bethlen-emlékiratot szerkesztette?

Nem ismerem a hátteret, s így nem is kiáltanék egyből cenzúrát, akkor sem, ha az ismert tények erre utalnak (örök optimistaként bízom abban, hogy egyszer kapunk magyarázatot az esetre). Annyi bizonyos, hogy a most megjelent Visszaemlékezéseim című kötet sokkal terjedelmesebb, mint a korábbi verzió. Ráadásul Kovács Attila Zoltán a visszahelyezett részeket jól elkülönítve, félkövérrel szedve helyezte el a szövegben. Döbbenetes a mennyiségi különbség, és meghökkentő az, hogy milyen szövegek maradtak ki. Az olvasó óhatatlanul is tendenciát keres, és megpróbál eligazodni abban a kérdésben:

Mi lehetett az, ami a harminc évvel ezelőtti csonkítást indokolta?

A válasz meglehetősen halk és határozatlan, hiszen szinte semmi olyasmi nincs a szövegben, ami 1989-ben „ciki” lehetett volna. Sőt!

A mostani, teljes szöveg még inkább kidomborítja a szerző emberi arcát. Mert gróf Bethlen Béla olyan ember volt, aki sokkal inkább érdemelne szobrokat, utcaneveket és emléktáblákat, mint sokan, akiket posztumusz sztárrá avatott az elmúlt három évtized. Persze, nehéz egy olyan emberrel – helyesen: Emberrel – valamit kezdeni, aki erején felül is tisztességgel és alázattal tette a dolgát. Elvállalta a leglehetetlenebb feladatokat is, és miközben ezeket végezte, azonközben végig a rábízott embereket igyekezett szolgálni.

„…Tehát megint csak »megkíséreltem a lehetetlent is«, és ez is sikerrel járt.”[358.o.]

Bethlen Béla a hatalmat, ha volt, szolgálatra használta. (ez ma sokaknak figyelmeztetés lehetne, ahogy az is, hogy:) Ha fordult a történelem kereke, akkor (rabságban, nyomorban, kiszolgáltatottan is) igyekezett méltósággal élni. A könyv végigvágtat a XX. századi Erdély történetén, s olyan szemszögből és nézőpontból – a bennfentes tudás biztonságával – mutatja be, amilyennek a másodlagos források soha nem tehetik. A szemtanú hitelessége, és a cselekvő ember tudása! Ráadásul, túl azon, hogy a „nemesség kötelez” az életben, ugyanez igaz magára az írásműre is (aminek megjelenésére a szerző nem számíthatott). Az a visszafogottság és fájdalmakon és problémákon felülemelkedő – szükség esetén – iróniába és humorba tokolló életszemlélet, ami átsüt a sorokon, letaglózza az olvasót. Megrendítő szöveg. Megrendítően szép. Akkor is, amikor a legmélyebb pokoljárásokról szól.

Így, hogy megjelent az új kötet a Szépmíves Kiadó gondozásában, tulajdonképpen már nem is érdekes, hogy mi történt a harminc évvel ezelőtti kiadás során: az Észak-Erdély ​kormánybiztosa voltam című kötet most papírhulladék lett. Persze, mementóként érdemes megtartani a polcon… valahol a könyvek mögött.

Akit tényleg kötelezett a nemesség – gróf Bethlen Béla
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top