Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa [Kudottujen kujien kaupunki] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Varjasi Csilla – 292 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5/859-47-2
Az emberiség történetének nagy része úgy telt el, hogy az álom segítségével próbálták megpillantani a jövőt. Aztán egy nagy – felmérhetetlen hatású – fordulat után ma már inkább a múlt, a személyes múlt szolgáltatna alapot ahhoz, hogy megértsük/megfejtsük az álmokat. De ez sem ilyen egyszerű, hiszen az álom nem adja meg magát, ma is ugyanolyan rejtélyes és fontos, mint régen, ugyanolyan megfoghatatlan és nehezen érthető. Az álom ugyanúgy kívül van a hétköznapi valóságunkon, mint évszázadokon keresztül. Ijeszt, nyugtat, gyönyörködtet, gyönyört ad, félelmet hoz, megnyugvást vagy éppen inspirációt. Az álom, ha meg is próbáljuk elmesélni, magánszféránk része marad.
- Nagyapám megbirkózik Istennel
- Az őrültség itt teljesen normális…
- Hazudik, aki azt mondja, nem hazudik
- Intelligens életformára bukkantak Európa mélyén
- Lenyűgöző a trilógiává terebélyesedett magyar sci-fi!
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
Emmi Itäranta, az Angliában élő finn írónő most az álmokat, az álmodást és az álmoktól való félelmet emelte regénye központi szervező elemévé. A tiltott álmok városa – hasonlóan a korábbi, A teamesternő könyve című regényéhez – most is egy csodaszép disztópiával varázsolja el az olvasót. S aki az előző mondatban némi ellentmondást fél felfedezni, azt megnyugtathatom, nem az én elmém bomlott meg. Hanem…
… Emmi Itäranta olyan finomsággal, olyan cizelláltan és érzékenyen alkotja meg a regény világát – mely véletlenül sem a létezhető világok legjobbika –, hogy az olvasó nem tehet mást: gyönyörködik. A tiltott álmok városa – a regény és a regényben megjelenített világ – szörnyűségeivel együtt is annyi szépséget hordoz, amitől szinte ünneppé válik ez a különleges regény.
Eliana, a szövőnő egy olyan világban él, ahol az emberek közötti viszonyok végtelenül szabályozottak, s míg nem történik valami különleges dolog, addig akár elfogadhatónak, lakájosnak és élhetőnek is nevezhetnénk ezt a kasztrendszer-szerűen berendezett társadalmat. Persze, történik valami különös, hiszen – a valóságban is mindig történik valami különös és – a hazugságra épített rendszerek nem maradhatnak fenn örökké. Márpedig a tiltott álmok városa egy konszenzusos alapon elfogadott óriási hazugság köré épül:
tilos álmodni!
Sőt, aki álmodik, az veszélyessé válik a társadalomra, börtönbe zárják és embertelen körülmények között dolgoztatják. De meg lehet-e akadályozni, hogy az emberek álmodjanak, s ha álmodnak, az el lehet-e titkolni? A város irányítói a félelemre építenek, s azt állítják, hogy az álmok szörnyű és pusztító ragályos betegségek okozói, s aki feljelenti az álmodókat, az tulajdonképpen a várost védi.
„A világ egy cseppnyi fehéren izzó, olvadt üveg, kész arra, hogy bármilyen alakot felvegyen, amit csak adni akarok neki. Fáj az egész testem, mintha tele volna fénnyel, amely át akar törni a bőrömön, szikrát szór, hogy elmozdíthassa a valóságot a helyéről, és másikat hozzon a helyére, amelyben minden engedelmeskedik az akaratomnak. De mindezek mögött egy másik fájdalmat is érzek: mint egy túlerőltetett izmot, egy használattól elfáradt fantomkart. Ismerős minden álomból, amelyre rákényszerítettem az akaratomat, s utána minden ébredésből.
Megdermed az üveg, kicsúszik a kezemből és szilánkokra törik.”
Nem csodálkoznék, ha valaki a fenti logikában ráismerne egy olyan valóságra, ahol olyan embereket démonizálnak és festenek veszélyesnek, amelyik megvédeni nem tudja magát, s amelyet éppen ezért jól lehet politikai célokra használni. A félelemben erő van. Ahogy az álmokban is.
Aki a valósággal – a mi valóságunkkal való – való párhuzamot talál a könyvben, az valószínűleg nem jár messze az igazságtól. De azt is észre kell vennie, hogy a hazugságok, ha repedezni és omlani kezdenek, akkor maguk alá temethetik a társadalmat, s olyan pusztítás okozói lehetnek, ami nem biztos, hogy helyrehozható.
Szerencsére Emmi Itäranta úgy tanítja olvasóit, hogy nem ideologikus és nem szájbarágós, azt, hogy az általa elképzelt érdekes világon túlra is van üzenete, inkább csak sejteni lehet.
„…annak az erőnek, amely képes megváltoztatni a valóság formáját, nagyobb az ára, mint sok más képességnek. Valahányszor használod, megszakad benned valami.”
