+ Természet

210 gleccsertó készül elpusztítani a Tibeti-fennsík alatti településeket

A környező települések elárasztásával fenyegetnek a Tibeti-fennsík gleccsertavai – figyelmeztetnek a kutatók a témában született eddigi legátfogóbb tanulmányban.

Egy svájci és kínai szakemberekből álló kutatócsoport a régió 1300 gleccsertavánál – a jégárak völgyében kialakuló, kőzetes üledékkel körülhatárolt tavaknál – végzett vizsgálatokat és megállapította, hogy azok 16 százaléka (210) jelentene komoly fenyegetést a környező településekre, ha kiöntene a medréből.

A szakemberek szerint számos tényező kiválthatja egy gleccsertó „kitörését”. A tibeti régióban az egyik leggyakoribb kiváltó ok a gleccser meredek lejtőjéről a tóba zuhanó jéglavina lehet, amely hatalmas hullámokat generálhat.

„Az instabil tavak jelentős része ugyanakkor túl messze van az ember lakta területektől”

– mondta el Simon Allen, a Zürichi Egyetem munkatársa az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) bécsi közgyűlésén.

„A csaknem kétezer tóból mindössze 210 jelent potenciális fenyegetést az emberi településekre. Ez ugyanakkor fontos információ a helyi törvényalkotók számára azzal kapcsolatban, hogy mely tavakra összepontosítsák a figyelmüket”

– tette hozzá a kutató, aki a pekingi Tibeti-fennsík Kutatóintézet munkatársaival végzett vizsgálatokat a fennsíkon.

A kutatók által a legveszélyesebbnek ítélt harminc tavat rangsoroló lista élén a Cirenmaco áll, amelyhez három jelentős természeti katasztrófa is kötődik az elmúlt száz évből. 1981-ben 200 ember halt meg a tó áradásakor.

„Az ilyen típusú tanulmányokat 5-10 évente meg kellene ismételni, mert ezek a tavak folyamatosan nőnek, miközben újak is keletkeznek”

– jegyezte meg Allen. Ezt a tanulmányt a Tibeti-fennsíkot körülölelő ázsiai hegyvonulatok térségében is meg kellene ismételni, ugyanis ezeken a területeken rengeteg pénzt áldoznak a gleccsertavak kiáradását érintő projektekre, melyeket épp ilyen jellegű tanulmányokkal kellene kezdeni, hogy a pénzek ne vesszenek oda a rosszul megválasztott területek vagy tavak miatt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top