Egy marék fémhulladék és nyomtatott áramkör pótolhatja az Embert?

SF Galaxis No 1. / Tudományos-fantasztikus antológia – Avana Egyesület / Metropolis Media Group – 200 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5859-34-2

Egy antológiasorozat első része, amelyben a magyar nyelven alkotó kezdő és már publikált írók „villantanak”, megérdemli a fokozott figyelmet, hiszen titkolhatatlan célja a magyar olvasók magyar írók általi meghódítása. (Ezt pedig pláne a sci-fi területén csak támogatni lehet.) Ráadásul a robotok feszegetésével olyan témába sikerült belenyúlni, ami úgy van jelen, hogy ez a jelen-lét a jövőben fokozódni fog. A robotok korának eljövetele mindenkit érint, aki élni akar.

„Egy marék fémhulladék és nyomtatott áramkör sohasem pótolhatja az embert. Ezért is vagyunk mi a teremtés koronái.”(Schlekmarn János: Az igazi robotok)

A robot, pláne „az ember képére és hasonlatosságára megalkotott szerkezet”, több mint egyszerű gép, hiszen megjelenése csak egyrészt az emberi szellem diadala. Másrészt viszont nem kevesebb, mint a teremtő istennel konkurálás (ld. Gólem), amiben az ember kreátorként próbál diadalmaskodni az őt körülvevő világ felett. A robotok emberképmásisága az ember gyarló és kiküszöbölhetetlenül esendő volta miatt (is) felvet etikai problémákat, melyekre nincs, nem lehet egyetlen korrekt válasz. Ebből pedig nem kevesebb következik, mint a fantázia felhabzása. Gondoljunk bele, hogy az elmúlt száz évben hány irodalmi alkotás és film szólt a robotokról, de mégis úgy tűnik, a téma kimeríthetetlen!

Az SF Galaxis első számában megjelent novellák, bár nyelvileg közel sem egységes színvonalúak, tartalmilag képesek újat, érdekeset, izgalmasat hozni. Függetlenül attól, hogy az általuk megrajzolt környezet tükrözi-e a szerzők földrajzilag jól behatárolható származását. (Be kell vallanom, engem végtelenül szórakoztat, ha ismerős terepen, például „a kelenföldi légibusz-állomáson” (Early Moon: Ambrózia 404.) kezdődik egy történet, ahogy annak indokát is érteni tudom, ha a szerző távolságot akar tartani: Varga Balázs novellára, az A mindennapi robot annyira magyar, annyira közép-európai, annyira tipikus, hogy a más környezetbe történő átültetésből adódó távolság megkönnyíti a felhőtlen kacagást. De nem csak ez, hiszen az antológia több pontján is felbukkan az abszurd, a fájdalmasan vicces, sőt, néha a felhőtlen kacagásra ingerlő momentum is. Miközben így, összességében – abszurditás és szórakoztatás ide vagy oda – nem lehet nem elgondolkodni a felvetett kérdéseken.

A munka és/vagy a megélhetés! elvesztésétől való félelem nem újkeletű, hiszen már az ipari forradalom hajnalán is felvetődött, s a robotok kapcsán (Szabó Zoltán: 16 tonna) fokozottan érvényes. Ahogy nem elhanyagolható, bár újabb keletű felvetés a robotok megjelenése az ember érzelmi-, szexuális élete kapcsán (Fedina Lídia: Bee 12). Bár a kötet nyitótörténete (V. K. Bellone: Az ember legjobb barátja) is izgalmas kérdéseket feszeget a kutya képbe emelésével… A robotok öntudatra ébredése (James Grey: GR/3g-0r szimfóniája) és az emberek fölé kerekedése is érdekes történeteket eredményez. R. J. Hendon novellája (Az istenek szakácsa) igazán csillogó darab, mintha egy nagyregény részlete lenne.

„Eddig is élethű robotokat terveztünk. persze vannak ellenérzések, de aztán az ember mindig megszokja az újat. Az illúzió minden. maga is szívesen dolgozik egy olyan robottal, aki majdnem ember. Sőt, ha nem figyel eléggé oda, vagy egyszerűen elfelejti, hogy kivel áll szemben, akkor embernek is hiheti”

– olvashatjuk a vészjóslón prófétikus sorokat Varga Lóránt (Európé ajándéka) című nagyszerű novellájában, aminek csak mellékszála, hogy az emberhez hasonlító robotok közé emberek próbálnak beszivárogni. nem azért, hogy szabotáljanak, vagy romboljanak, hanem azért, hogy