+ Irodalom

Meddig mehet el, aki a diktatúra ellen harcol?

A diktátorok megtehetnek sok jót, amire a köznapi embereknek nincs alkalma. De a diktatúra attól még diktatúra marad, ahogy Lovegrove regénye, a Zeusz kora is sci-fi. Talán.

James Lovegrove: Zeusz kora [The Age of Zeus] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2018 – fordította Tamás Dénes – 518 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-88-7

Megesik, hogy néhány ember, vagy egy csoport kikerül a társadalmi kontroll alól,

s olyan túlhatalomra tesz szert, aminek felhasználásával a világ arculatát és működését változtathatják meg. A hétköznapi halandókhoz képest szinte-isteneknek tűnnek, s mindegy, hogy össztársadalmi szempontból milyen a cselekedeteik mérlege, ők maguk még sem illeszthetők a társadalom szövetébe. Mert maga a hatalom mennyisége az, ami ilyen esetben korrumpál. Azok, akik ilyen helyzetekben uralkodnak, tehetnek bármennyi jót, létezésük és működésük ellentmond mindannak, ami „emberi”. Az ilyen „uralkodásra” adott reakciók – mint azt napjainkban is tapasztalható – szélsőségesek, a vallásos áhítattól a teljes – akár agresszióba forduló – elutasításig terjedhetnek, s az, hogy ez mikor billen az egyik vagy a másik irányba, jelentős mértékben kommunikációs kérdés.

„Az olümposziak leszámoltak az összes létező veszélyes vallási fundamentalista vezetővel. Kiiktattak minden egyes zsarnokot és felfuvalkodott diktátort, nem utolsó sorban azokat, akiknek nukleáris törekvései voltak. A háborús héják, az elnyomók, a szélsőséges politikai csoportok, a despoták, a felkapaszkodott félkatonai elmebetegek: mind eltűntek. Levadászták, felszámolták őket. ma már csak demokratikusan megválasztott politikusok birtokolják a hatalmat, és ők túlságosan meghunyászkodnak, hogy bármi bajt okozzanak, mert tudják, hogy magukra szabadítanák a Panteon haragját.[…] Az eredetileg haderőfejlesztési célokra elkülönített összegeket ráadásul most iskolákra, kórházakra, gondozóotthonokra, infrastruktúrára és megújuló energiaforrások kutatására fordítjuk, pont ahogy a zöldek és a békeharcosok követelik időtlen idők óta. nem ilyen társadalomért küzdöttünk mindig is? Nem ez az emberiség fejlődéstörténetének végállomása?”

Tévedés ne essék, nem az elmúlt napok közéleti eseményeiről, nem a tüntetéssorozat kiváltó okáról, és nem is a háttérben formálódó összefogásról, s az általuk használt jelszavakról írok az előző bekezdésben, hanem James Lovegrove regényéről, ami alapvetően egy sci-fi. Vagy annak tűnik. A Zeusz kora arról szól, hogy a mi világunkban feltűnnek a görög istenek, s hatalmuknál fogva egyrészt rendet tesznek a világban, másrészt viszont úgy garázdálkodnak, mintha a világ – a mi világunk! – az ő személyes játszóterük lenne. Meddig lehet ez így? Meddig fogadtatható el a kormányokkal és az emberekkel, hogy a rájuk telepedő „isteni uralom” legitim, attól, hogy több jót hoz, mint amennyi rosszat?

„A sorok között ott rejlik a fenyegetés. Ez nem ígéret, hanem utasítás. »Viselkedjetek, különben baj lesz!« És az olümposziak pontosan így uralkodnak rajtunk: ha nem azt tesszük, amit mondanak, meglakolunk. ha nem állunk be a sorba, a fenyegetést megtoldják erőszakkal, vagy elküldik valamelyik szörnyüket, hogy elvégezze helyettük a piszkos munkát.”

A Zeusz kora című regény esetében ráadásul feltűnik egy olyan erő, mely a mögötte mozgó „láthatatlan” – pénzügyi és műszaki lehetőségek – miatt képes lehet arra, hogy véget vessen a görög istenek uralmának. Lovegrove felvetése szerint a kevesek uralmával csak kevesek szállhatnak szembe, s a tömegméretű szembefordulás csak a kemény mag által elvégzett munka következménye lehet.

A Zeusz kora nem politikai vagy társadalomlélektani mű,

hanem sodró lendületű sci-fi, akcióregény, mely új veti fel a kérdéseket, mintha fel sem tenné őket, s úgy válaszolja meg a fel sem tett kérdéseket, hogy közben véres leszámolások során vezeti keresztül az olvasót. Olyan mennyiségű akció sűrűsödik ebben a könyvben, hogy a szerző még azt is megteheti, hogy némelyiket le/meg sem írja, csak utal rá.

Egy más korban, egy másik időben talán észrevétlenül elsikkadnának a hatalom és az ellenállás természetét és lehetőségeit vizslató kérdések, de ma, a talán-átalakuló Magyarországon nem lehetünk ennyire nagyvonalúak. (Miközben egy pillanatig sem állítjuk, hogy a kiadó lázítani akar, azt azért halkan észrevételezzük, hogy a diktatúrák során már elég sok példa volt arra, hogy az ellenállás formái közé tartozott a fikció: a sorok közé fogalmazás és a sorok között olvasás.)

Lovegrove a valóságból kiindulva, és a sorozat előző darabjától (Ré kora) teljesen eltérő módon építi fel Zeusz korát, s már az elején felveti, hogy nem földre szállt istenekről, hanem „megtáltosodott emberek” dúlásáról árulkodik a világ változása. Lovegrove felvetése szerint az ellenálláshoz az „istenekéhez” hasonló erejű és fejlettségű eszközökre van szükség, mert ezek nélkül a harc csak kudarc lehet. Meg persze kellően erős motiváció is kell, olyasmi, ami miatt az esendő ember képes és hajlandó túllépni a saját korlátain, s képessé válik az áldozathozatalra.

Persze, nem kell megijedni, a Zeusz kora lehet a tétnélküli szórakozás könyve is, ha az olvasó nem figyel oda arra, ami ma Magyarországon zajlik.

Meddig mehet el, aki a diktatúra ellen harcol?
1 hozzászólás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top