+ Irodalom

A tudományos párválasztás rémálom!

Lehet-e az életnek olyan terülte, ahová a tudomány jobb lenne, ha nem tenné be a lábát? Az álságos kérdésre Rómeó, Júlia és Vladimír Páral válaszol… kétszáz év múlva.

Vladimír Páral: Rómeó és Júlia 2300 [Romeo a Julie 2300]– Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Barna Otília – 224 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-35-1

Ebben a hónapban volt nyolcvanhat éves a cseh író, Vladimír Páral, aki „öreg motorosnak” számít a magyar könyvpiacon is, hiszen regényei a múlt század hatvanas évei óta jelennek meg magyar nyelven, s bár rájuk nyomja bélyegét a megírás idejének korszelleme, mégis mai és friss tud lenni. Talán, mert szemtelen. A Rómeó és Júlia 2300 is jó példája ennek. 1982-ben jelent meg először cseh nyelven.

Páral, ebben a regényében is, ahogy oly sok más könyvében a technikai civilizáció miatt elsekélyesedő, szintetikus világban élő embert célozza meg. A jövővel szembeni bizalmatlansága – meglepő és elképesztő módon – az erős irónia mellett hihetetlen könnyedséggel párosul. Pont a Rómeó és Júlia 2300 esetében már annyira könnyed, hogy az olvasónak szinte eszében sem jut a főhősökkel való együttérzés. Persze, ez nem is baj, ha valaki egy olyan műből készít feldolgozást, amely az elmúlt évszázadokban mindig is az empátiára épített. Páral szemtelen: megforgat és kifordít mindent, s – az olvasó számára is érezhető élvezettel – keveri a Verona helyett Prágában élő szerelmeseket a legelképesztőbb kalandok közé.

Milan Kareta (20) és Manka Lebduškova (20) szerelme azért nem teljesedhet be, mert a tudomány és a technológia által szigorúan szabályozott világban a felelősök úgy ítélik meg, hogy szerelem ide vagy oda, ez a két ember nem egymáshoz való. Páral regényének erőssége, hogy egy szinte ideális utópisztikus világban helyezi el hőseit, egy olyan bolygón, ahol a szerelem miatti lázadás – annak, aki nem éli meg – teljesen irracionálisnak tűnhet. Egy olyan ideális világ képét rajzolja elénk, amely, ha az irracionális érzelmeket kivesszük a képletből, kimondottan kívánatos… meg persze éppen ezért vicces és erősen karikaturisztikus is.

„– De nekem csak Milan kell, neki pedig csak én! – kiáltott fel kétségbeesetten Manka.
– Maga meg valamiféle ocsmány köpedelemnek állít be minket – zúgolódott Milan a genetikusnak.
– Erről szó sincsen. kérem. Mindkettőjüknek megvan a maga házassági potenciálja, olvassák csak: Karetánál kibontakozóban van a megértés képessége, és szemlátomást megvan benne a mélyebb vonzódásra való készség. Lebduškovának ugyanakkor gyöngédség és áldozatkészség terén vannak tartalékai… Csakhogy maguk ketten ezekben a potenciálokban különböznek, mint ahogy egytől egyig mindenben. Lebduškova szeret enni és főzni, Kareta alig fordít némi figyelmet az étkezésre; a hölgy szelíd, a fiatalember szertelen; Az előbbi introvertált, míg az utóbbi extrovertált; Lebduškova arról álmodik, hogy otthon ül majd a gyerekkel, Kareta új világokat akar felfedezni. Hiszen elég volt egy pillantást vetni a fagylaltjukra, amikkel jöttek: a fiatalember tápláló, fémmel fűszerezett proteinfagyival érkezett, míg a hölgy édes vízzel.”

A rómeóésjúliás történetek többségétől eltérő módon Páral sok figyelmet szentel a környezetnek – ne feledjük, a regény 2300-ban játszódik –, és nem fukarkodik a mellékszereplők hátterének, jellemének és viszonyrendszerének vázolásakor sem. Ettől válik a mű teljessé, a benne rejlő végtelenül szórakoztató irónia mélységessé, a könyv pedig elkeserítően viccessé. Szinte visszhangzik a lapokon, ahogy a szerző írás közben – magára büszkén, az olvasó örömét elképzelve – heherészik. Sőt néha fel- felvihog.

És ami még fontos:

Vladimír Páral műveit – a regény szerint – 2300-ban is olvasni fogják az emberek, szóval valamit biztos, hogy nagyon tud a szerző!

A tudományos párválasztás rémálom!
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top