+ Tudomány

Hogyan működik a lelkiismeretünk?

A mi világunkban a saját lelkiismeretünk szintjén kell tudnunk dönteni, hogy amit teszünk, az önzés, vagy közösségi érdek, együttműködő jó szándék vagy elutasítás.

A kommunikáció az életelemünk. És egyben próbatétel is. Az elemi világban ezt a résztvevők egyszerűen kezelik. Hezitálás nélkül önmagukat nyújtják és önmaguk is maradnak. Azért is szólíttatnak meg. Mert mindegyikőjüket mint önnön magát akarják és nem mást. Nincs sem rossz szándék, sem ravaszság, sem csalódás. Szándék van és eredmény.

A kommunikáció az elemi világban soha nincs következmények nélkül. Befolyásolja az elemi ciklust. Elvesz, elveszít, hozzáad, csökken, növekedik… mert közreműködik. De van egy anti-folyamata, ami megtartja az utat, önön ciklusi önmagához térít vissza. És közben veszít. Valamit, valamiért.

Így van ez a mi emberi kapcsolatainkban is?

Nekünk is van anti-folyamatunk, amit lelkiismeretnek hívhatunk. (Már megint a lélek.) Működik és megtart. Vagy próbálkozik, próbálkozik, de nem akar, vagy nem tud, vagy nem képes veszíteni. Pedig anélkül nem megy. Így aztán én veszítem el önmagamat. Nem vagyok többé az, aki voltam, vagy akinek lennem kellene. Elemi nyelven szólva, izotóp lettem. Brutálisan más, vagy csak moderáltan különböző, mindegy, elviekben egyforma.

Az izotópok pedig veszélyesek lehetnek, mert a kommunikációjukkal fertőzhetnek. Újabb és újabb izotópokat termelhetnek. Olyan egészséges elemi folyamatokat is izotóppá tehetnek, akik önmaguk jószántából sosem veszítenék el az anti-folyamat/lelkiismeretük önmegtartó hatását. Kárt okoznak.

Az elemi folyamatok széles skálán különböznek. Ahogyan mi is.

Az elemi anti-folyamat alkotók száma ehhez a skálához igazodik. Ahogyan közöttünk sem egyformák a terhek. Van amelyikünknek nehéz döntéseket hozni. Súlyosak a következmények. Nagy lelki erő kell hozzá – mondjuk. Van amelyikünknek egyszerűbb a dolga.

A sokféle elemi folyamat kvantummembránja különbözőképpen feszül. De minden elemi folyamat minden anti-folyamat alkotójának az intenzitása azonos. A norma, ami az elemi viselkedést meghatározza, ugyanaz. Ahogyan a mi erkölcsi normarendszerünk sem különbözhet.

Az anti-folyamat intenzitás-norma a Földben, minden elemi folyamat szülőágyában azonos. És mégis vannak benne izotópok!

Mert az elemi evolúció, az a plazmától a hidrogénig tart. A rendszerszintű változás közbenső lépcsőit kezelni pedig csak közösségi áldozattal lehet. Izotópokkal. Jelen esetben a változás elszenvedőivel. Ebben a környezetben az izotópok az előrehaladás közreműködőivel.

Az elemi világban az önzés ismeretlen. A mi világunkban a saját lelkiismeretünk szintjén kell tudnunk dönteni, hogy amit teszünk, az önzés, vagy közösségi érdek, együttműködő jó szándék vagy elutasítás. És soha nem feledhetjük, hogy az elemi világ az feltétel nélkül jó szándékú. Az élet pedig hosszútávon, az elemi világon túl is igazságos.

Írta: Kiss Zoltán J. független kvantumenergia-kutató

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Mahir Kara

    2018-10-24 - 06:27

    Maszek meglátásaim a lélekről

    Kapcsoljunk össze két fogalmat: lélek és lelkiismeret, az emberek számára a lelkiismeret a kézzel foghatóbb. Mi a lelkiismeret? – Önmagunkkal való számvetés, önmagunkról. S ahogy a lelkiismeret mindenkinek az enyém, úgy a lélek is én vagyok. A környezetet érzékelő biológiai lény. A lélek ugyanolyan biológiai fogalom, mint az, izomérzés. Azzal testi állapotunkat érezzük, ezzel az agyunk érzi önmagát. Mert az én ki vagyok?
    Aki gondolkozik, az agy. Ugyanakkor az is én vagyok, aki ellenőrzöm azokat a gondolatokat (illetve az azok vezérelte cselekvést) amelyeket én gondoltam ki, és én hajtottam végre.
    A lélek a régi fölfogás szerint statikus fogalom volt, mely a lélekvándorlás elméletét, szülte. A lélek magasztos fogalom, mely valóban csodálatos, a kémiai szerveződés révén gondolkodni képes anyag, az agy. Valamely görög bölcselő azt mondta:”Gondolkodom – tehát vagyok”, ez volt a lélek első (följegyzett) tudományos megfogalmazása. Abban az időben a vándorló lélekhez tartozott alkalmanként egy emberi test. „Ő” azt mondja, én gondolkodom, tehát én vagyok, és nem a lélek! Lehet, hogy sejtése nem tudatosult, azért nem tette ki a személyes névmást, de lehet, csak a rövidség kedvéért száműzte. De a lélek valóban az, aminek ők látták, egy fogalom, s az a fogalom, hogy lélekszám, elárulja nekünk, azt is tudták, annyi lélek van ahány ember.
    Ez ismét megdönti a lélekvándorlás elméletét, mert ha a lélek állandó, nyilván a lelkek száma is állandó. De az ember, mint biológiai lény, szaporodik, s honnan vesszük, a többletnek a lelket? Azt viszont, hogy nincs lelke, még az sem vallja be, akinek tényleg nincs. Hol találunk akkor olyat, aki tagadja, hogy nincs (esze)? A lélek tehát én vagyok: (Magam, la’), azt viszont cáfolhatatlanul állítani merem, megfogok halni (boldogan (?) Hagyom, magam meggyőzni az ellenkezőjéről). Kérdem én, mi lesz akkor a lelkemmel? (jótét lélek nem csap fel kísértetnek) Bizony meghal velem, és szép csendesen, hiszen míg élt, se törődött vele a kutya se! Írtam 19 évesen, 1969 IV. gimnáziumban,

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top