Rejtő Jenő: Légió mindhalálig / Elveszettnek hitt művek – Szépmíves Könyvek, 2018 – szerkesztette és a szövegeket gondozta Kiss Ferenc – 280 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-61-4
Lássuk be, azért van abban valami végtelen bumfordiság – igyekeztem finoman fogalmazni! –, hogy a magyar könyvkiadók évtizedeken keresztül újra-és-újra-és-újra kiadták ugyanazokat a Rejtő-regényeket, amiket mindenki ismert/szeretett/idézett, közben eszükbe sem jutott, hogy a paletta bővíthető… Bővíthető volna, ha nem csak az olvasói, de a szerkesztői/kiadói igény és kíváncsiság is meglenne. A Szépmíves Könyvek nevű kiadónak kellett megszületnie ahhoz, hogy valakinek eszébe jusson megkérdezni:
Csókolom, nincs véletlenül a – részeiben itt-ott fellelhető – Rejtő-hagyatékban egy-két olvasó elé kívánkozó sorocska?
A válasz – mondjuk, nem kell hozzá jóstehetség – viszonylag egyszerűen megszületett:
Hogyne volna, kérem szépen. Csak egy kicsit, tényleg egészen kicsit, kapirgálni kell!
S lőn! Megjelent először egy Rejtő-monográfia, aztán jöttek a művek is. A Tatjána, a Konzílium az őserdőben, és jött Vanek úr is – így, röviden „úr” – egyenest Párisból. Kiderült, hogy ez utóbbi sem egy fércmunka, mint ahogy az évtizedekig hittük! A Vanek úr Párisban egy kerek, jól szerkesztett regény!
És most itt a Légió mindhalálig! Apróbb darabok elegyes gyűjteménye, de mert azt már sejteni véljük, hogy az igazi nagyság nem a terjedelemben, hanem a részletekben rejlik, ezért aztán ez a kötet is érdemes a figyelemre! Főleg, hogy a kötet összeállítója, Kiss Ferenc érezhetően a szívén viseli a Rejtő-ügyet. Ha hiányt pótol vagy kiegészít, azt is bátor alázattal teszi: jelölve és jól elkülönítve. Úgy, hogy a finnyás olvasó eldönthesse, kell-e/megfelel-e neki a kiegészítés.
»A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) négyládányi Rejtő-hagyatékában találtam rá erre a sokat emlegetett, de nyomtatásban soha le nem közölt (címében Móricz Zsigmond klasszikusára utaló) Légió mindhalálig című bohózatra. Sajnos a gépirat közepéről hiányzott egy lap, és a vége is hibádzott. Valakinek ki kellett egészíteni ezt a csonkán is zseniális bohózatot. De kinek? Tudomásom volt róla, hogy valamikor a kilencvenes évek derekán Vásárhelyi Lajos barátom kipótolt néhány hiányos Rejtő-tréfát, így hát őt kértem fel a Légió mindhalálig kiegészítésére. Azonban a barátom elegánsan kitért a felkérés elől. Mit volt mit tenni? Nekiálltam, és a legjobb tudásom szerint én egészítettem ki a szöveget. A slusszpoént a Légió másik változatából, a Kantin a légióban kezdetűből emeltem át. (Kiegészítéseimet a keretes részben jelöltem.) A meglévő részeket egy kicsit át-, illetve összecsiszoltam.
A végén Lajos így véleményezte a produktumot:
„Elolvastam, szerintem így jó, ahogy van. A szerető szívek egymásra találnak, és a végén van egy kis, az elejéről már meglevően indított poén.[…] Még egyszer: áldásom rá, én már csak ronthattam volna a szövegen. Itt minden sínen van, még a végén az állomásfőnök is, a többi meg nem számít.”«
Az idézet talán rávilágít arra, hogy milyen alapossággal és szeretettel dolgozott a kötet szerkesztője, s megbocsáthatóvá teszi, hogy a cikken belül nem rejtőt idéztünk. Hiszen azt a közelmúltban már megtettük Ő fejetlensége, I. Fülig Jimmy levele a kötet 37. oldalán kezdődik, a Pillanatnyi pénzzavar című forgatókönyv előtt.
Az elveszettnek hitt Rejtő-szövegek nem vesztek el. S az igazi jó hír az, hogy most már az Olvasók is hozzáférhetnek. S állítólag van még ez-az, amit érdemes várni!
