Rejtő Tatjana című regénye mostanáig rejtőzködött!

rejto-jeno-tatjana

Rejtő Jenő: Tatjána [TranszLiteratúra-sorozat I.] – Szépmíves Könyvek, 2017 – szerkesztette és az utószót írta Thuróczy Gergely – 200 oldal, puha kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-235-5

Úgy látszik, mintha Thuróczy Gergely az életét tette volna arra, hogy Rejtő Jenő életművének kiharcolja a méltó helyet a magyar irodalmi köztudatban. Megértjük, hiszen olyasmiről van szó, amiről titokban mindenki elismeri, hogy nem szélmalomharc, hiszen tétje és célja is adott és indokolható. Ráadásul Thuróczynak szerencséje is van, hiszen a közelmúltban létrejött kiadó a legjobb terep ahhoz, hogy céljait elérje.

A tenger nagy, lusta, szürke hullámokat dobál, és borzongó felülete úgy hat, mintha élettelen testeket gurítanának egy hatalmas, szennyes ponyva alatt

– olvashatjuk már a most megjelent Tatjána első oldalán, s aki ebből nem érez rá, hogy ez valami egészen más, mint amit ponyvaként szoktunk meghatározni, az bizonyosan az előítéletek rabja. Vagy süket az irodalomra. Rejtő regényének kézirata eddig a Petőfi Irodalmi Múzeumban hevert (belegondolni sem mertek, miféle kincsek várnak még ott a kiadókra!), ráadásul két, írógéppel írt példányban, szinte hiánytalan szöveggel. Ez a rejtő hagyaték bonyolult utóéletét figyelembe véve (részletek az utószóban) már önmagában is csodának tekinthető.

A Valparaiso-ban játszódó történet, talán nem is elsősorban a „sztori”, hanem sokkal inkább a hangulat – mi másról szólna az írásművészet – miatt fontos. A Tatjánában felbukkannak azok az elemek, amelyek miatt az ismert rejtő regényeket kedveljük, vannak revolverek, hajósok, dokkmunkások és bűnözők, s megjelenik – ha visszafogottan is – a rejtői humor. Mégis, amitől jó lesz a regény, az a nyelvi eszközökkel megteremtett és kibontakoztatott hangulat. Noir. Noir, amiben helyére kerül a végletekig szétalkoholizálódott író, aki igazában nem is író… a titokzatos Tatjána, s főhősünk, az egyes szám első személyű elbeszélő, aki egyrészt magyar, másrészt csak időszakosan bűnöző.

A Tatjánával induló TranszLiteratúra-sorozat már ezzel a kötettel is bizonyítja létjogosultságát, hiszen a cél nem kevesebb, mint…

…a magas irodalom és a szórakoztató könyvek határmezsgyéjén mozgó művek javának közreadása…

…a ponyva becsületének helyreállítása.

A könyv érdekessége, hogy – bár nem kritikai kiadás – de az utószóban és a függelékben olyan adatokkal, adalékokkal és részletekkel szolgál, melyek bárki számára érdekesek lehetnek. Szerepelnek különböző szövegváltozatok, és helyet kapott a kötetben a Kopó című novella is, mely a regényhez tartozó előzmények is tekinthető, hiszen főszereplője Tatjána egyik szerelme?/partnere.

Arról, hogy a regény miért nem jelenhetett meg a maga idejében, csak találgathatunk, de – a kor sajtóviszonyainak ismeretében – nem tűnik elvetemültnek Thuróczy feltételezése, miszerint a korabeli cenzúrán akadt fenn a szöveg.

Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg

– mondja Gorcsev Iván (A tizennégy karátos autó, 1940). S lehet, hogy ez Tatjánára is igaz volt.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!