Egy kulturális ellenforradalmár vallomása – Az Élet és Irodalom 2017/24. számából.

ESfejcolorNagy – élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Tábor Ádám: Egy kulturális ellenforradalmár vallomása

„Apámtól, Tábor Bélától tudom, hogy a kultúra nem azonos a szellemmel. „A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi.” A kultúra pedig – à la Plótinosz – „úgy keletkezik, hogy a szellem kilép önmagából, és kisebb-nagyobb távolságból szemléli önmagát. Ez nem narcisztikus aktus, és a kultúra nem a szellem bűnbeesése”, hanem „testet öltése, a szellem alászállása […] a Sok világába”. Miután a szellem rendkívüli „hőfokát” nagyon nehezen „bírja ki” az ember, „a kultúra egyrészt a szellem temperálása, másrészt az ember kerülő útja a szellemhez.” Ferdinand Ebner szigorú ítélete szerint „a kultúra: álom a szellemről”, ám Tábor Béla azt írja, hogy „szerencsés esetben az álmok meg is fejthetők, és aki a kultúrát megfejti, ezen a kerülő úton mégis közel férkőzhet a szellemhez”. Tehát a kultúra, a műveltség, az olvasás önmagában nem garantálja a szellem szabad áramlását, teremtő erejének felvillanását az emberben: nem mindegy, mit és hogyan olvas valaki. De aki semmit nem olvas brosúrákon vagy napi híreken, újságokon kívül, az eleve szellemi ellenforradalmár is: az anyagi lét, a butító politikai vagy/és fogyasztói tömegkultúra felé nivelláló, reklámokat, propagandát, lózungokat benyaló, vezért és/vagy tömeget utánzó szolgalélekké lesz.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Hatoljunk beljebb a sűrűbe címmel írt kritikát Afonso Cruz Virágok című regényéről.

„A Virágok alapvetően különbözően bánik a valóságos történelmi idővel, mint a Kokoschka babája. Cruz első magyar könyvét annak idején némiképp elmarasztaltam, hogy a történelmet, a szereplői által megélt kort és országhatárokat átlépő tapasztalatokat felületesebben, könnyedebben kezeli, mint ahogyan ezt a kelet-európai olvasó ugyanezeknek a tapasztalatoknak a birtokában elvárhatná egy valójában a huszadik századi történelem súlypontjain játszódó regénytől. A Virágokat e tekintetben nemigen érheti kritika: egy-egy pontján betekintést nyerünk a Salazar-rezsim, a régi Portugália hétköznapjaiba, titkosszolgálatostul, besúgóstul, kihallgatásostul, kínzásostul, ártatlan áldozatosostul – és mindez nekünk is nagyon ismerős.”

EX LIBRIS

Károlyi Csaba a következő könyvheti könyveket szemlézte: Szép versek, Körkép, Marianna D. Birnbaum – Esterházy Péter: Esterházy-kalauz, Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv, Mészöly Miklós: Az atléta halála.

„A Körkép ajánlása így szól: „Esterházy Péter emlékének”. A Szép versek mottója pedig ez: „– Nem találok szavakat. / – Szólsz, ha találtál?” (Marno János: Koan EP halálhírére). Mit is tehetnék ehhez hozzá? Jó, hogy a Magvető kiadta újra, bővítve ezt a kalauzt. Ne legyen ez a könyvhét se Esterházy nélkül. (…) A Kalauz 1991-es első kiadása 164 oldalas volt és 150 forintba került. Meglepő, hogy idén végképp megszűnt a MKKE által szervezett könyvhétnek az az írott vagy íratlan szabálya, hogy csak kortárs magyar író első kiadású könyve kerülhet a könyvheti listára. Most Karinthy Tanár úr kéremjétől Kós Károly Az országépítőjéig több klasszikus mű is van a listán, másrészt olyan kötetek, melyek már hónapok óta kaphatók, ez se így volt rég.

KÖNYVKRITIKA

Bán Zoltán András írt kritikát Feszty Árpádné Jókai Róza Akik elmentek…; A tegnap című kötetéről.

„Kétségtelen, hogy Jókai körül szerfölött zűrösen és a kor morálja szerint erősen botrányosan alakultak a családi kapcsolatok. A baljós genezis 1837-re datálható, ekkor született meg II. Róza, aki a kor ünnepelt színházi hősszerelmese, id. Lendvay Márton és sokszoros színpadi partnere, Laborfalvi Róza (I. Róza) törvénytelen gyermekeként jött világra. (A kortárs irodalomtörténész, Beöthy Zsolt öregkorában azt állította, hogy I. Rózának még legalább négy zabigyereke volt…) Rózáról mindenki tudott, kivéve természetesen a színésznőbe nyakig szerelmes Jókait, akinek végül Petőfi magyarázta el a tényállást. Ám Jókai nem tágított, a színésznő helyett Petőfivel szakított, és 1848-ban mégis feleségül vette I. Rózát, miközben a „törvénytelen” kislányt, azaz II. Rózát meg adoptálta.”

Babarczy Eszter írt a Hegymenet című tanulmánykötetről, mely Társadalmi és politikai kihívások alcímmel jelent meg Jakab András és Urbán László szerkesztésében.

„A Hegymenet az a kötet, amely a napokban főként azzal került be a sajtóba, hogy az MTA nem merte finanszírozni, és az MTI nem mert hírt adni róla. A kötet mintegy előre kommentálta saját sorsát. (…) Bár elkerülhetetlenül leegyszerűsítem a kötet üzenetét, ha egy mondatban foglalom össze fő problémáit, e rövid recenzióban nincs mód rá, hogy egyenként vizsgáljam a közpolitikai javaslatokat (arról nem beszélve, hogy megfelelő felkészültségem sincs hozzá). Mit lehet tehát tenni egy olyan országban, ahol politikai szereplők (beleértve az ellenzéket is) és a közemberek egyaránt abban érdekeltek, hogy fenntartsák a politikai polarizáltság okozta elbutulást, a járadékvadászatot vagy kiskapuzást lehetővé tévő korrupciót? Tölgyessy már említett bevezetőjében, Gyurgyák János történelemszemléletünkről írott esszéjében, Tóth István György a magyar normákat elemző írásában vagy éppen Orbán Krisztián korábban már megjelent publicisztikájában magát az észszerűséget, a nyugatias tájékozottságot emelik ki szükséges orvosságként.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Hevesi Judit és Ijjas Tamás versei olvashatók.

Ijjas Tamás versei közül ajánljuk az egyiket, egy több rétegből álló, valóságot és emlékezetet, álombelit és hétköznapian magától értetődőt mintaszerűen ötvöző verset:

 

A bölcsességről

“Ha túl sokat beszélek,
nem fog megnevettetni senki.”
Mondta az álmomban a nő,
akit óvoda óta nem láttam,
szóval fogalmam sincs, milyen is most,
kislánynak mégsem nevezném azt,
ami csak egy kislány emléke,
bár az álombeli melle nem nőtt nagyra,
talán akkora volt, mint egy grépfrút,
illetve nem tudom a mértékét annak,
hogyan torzítanak az álmok,
de leginkább grépfrút nagyságúnak
tűntek a sárga blúz alatt domborodó
mellek, álombeli énem kívánta
az álombeli őt, mégsem került sor
semmi forróra, talán azért,
mert a tudatalattim mégiscsak egy kislányt
duzzasztott nővé, mintha
babszemet csíráztattam volna,
a szája lilás volt, hogy a hideg színezte el,
vagy ő kente be ajkait rúzzsal, szintén
nem tudható. Csak ezt az egy mondatot
mondta, holott óvodásként be nem állt a szája,
kisfiúként csüngtem minden szaván,
“ha túl sokat beszélek, nem fog megnevettetni senki”,
és miután felébredtem, éreztem egy kínai bölcs se
mondhatta volna szebben, és még mindig tökéletesnek
tartottam a grépfrútmelleit, újra és újra visszaidéztem,
amíg keserűvé nem vált a nyálam, tudtam,
a grépfrútok kitapinthatatlanok maradnak,
az egykori kislány és a majdani (sosem látott)
nő egészen felidézhetetlenné válik,
csak az idézet kopogtat bennem,
akár csontból faragott dobverők,
míg rá nem ébredek arra, hogy
három-négyezer éves mondatokhoz képest
én túl fiatal vagyok, talán meg sem születtem.

 

PRÓZA

Dragomán György, Kávai Katalin és Mucha Dorka prózája mellet a héten Szabó T. Anna tárcanovellája olvasható.

Részlet Dragomán György Éhség című írásából:

„Tekerem a kurblit, a szédülésre gondolok, a disznókra, arra, ahogy vágyakozva és a mohón hallgatják a betonkeverő nyikorgását, a hang körbecsapkod a termükben, eltűnik a falakra szegecselt vasrácsok között, a forrását keresik, egyik sarokból a másikba mennek, a hang elszédíti és körbeforgatja őket, ott köröznek bent a sötétben a vályú körül.”

FILM

Báron György Mundruczó Korél Jupiter holdja című filmjéről írt A hold neve: Európa című kritikájában.

„Aligha kétséges: a Jupiter holdja Mundruczó Kornél legambiciózusabb, s ugyanakkor – ettől nem függetlenül – legkevésbé egységes munkája. Szemben a Fehér istennel, amely egyszerű, világosan követhető mese volt, szerethető hőssel, a mostani film történetvázára a legkülönbözőbb anyagú rétegeket viszi fel a szerző. Ha művészete az egyensúlykeresésről (is) szólt, akkor most ez az egyensúly megbillenni látszik. A filmnek nincs egységes stílusa, pontosabban sokféle stílus kavarog, ami mindig kevesebb, mint egy. Külön-külön minden rétege meggyőzően demonstrálja készítője érzékenységét, kivételes formakészségét, ám a szembántó fények villódzásában mintha eltűnne a film középpontja.”

***

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu


  • göre gábor

    Akad még olvasó, aki beugrik nektek? Szöveggyártók egymás olvasgatásán kívül?