Hogy Trisztán szerepe milyen megterhelő, azt jól mutatja a New Yorki Metropolitan hosszú történek egyik legérdekesebb anekdotája.
Birgit Nilsson, minden idők egyik legnagyobb Wagner-szopránja 1959. december 12-én mutatkozott be a Met-ben Izolda szerepében, és az új produkcióban hatalmas sikert aratott. Az első előadáson partnere Karl Liebl, a másodikon, 23-dikán Ramon Vinay volt, mindketten a ház elismert Wagner-tenorjai. További előadásokra minden helyet eladtak, egy gombostűt se lehetett volna már leejteni.
A harmadik, 28-diki estére is Liebl volt kitűzve, ő azonban a hideg téli időben megfázott, és délután 2-kor beteget jelentett. A Metben úgynevezett cover-rendszer van, minden énekes mögött készenlétben áll egy helyettes. Rudolf Bing, az igazgató nyomban tárcsázta Ramon Vinayt, aki azonban közölte, hogy ő sincs jól. Ezért az igazgató Albert da Costát hívta, a Met harmadik Trisztánját. Ő meg éppen fölépülőben volt egy betegségből, de nyomban elindult az énektanárához, hogy megpróbálja rendbehozni hangját. Délután 4-kor visszahívta Binget, hogy ő sem érzi úgy, hogy végig tudná énekelni a szerepet. A zseniális igazgató a szorult helyzetben különleges megoldást eszelt ki.
Este ¾ 8-kor maga lépett a függöny elé a zsúfolásig telt házban. Csalódott moraj fogadta. A nézők tudták, hogy az igazgató csak valami nagy dolog miatt jelenik meg a színen és azt hitték, hogy Nilsson lemondott.
– Hölgyeim és uraim, Miss Nilsson nagyon jól van! – kezdte Bing, és szavait megkönnyebbült sóhaj fogadta. – Egy kis probléma adódott azonban Trisztánnal. A Metropolitannak három kitűnő Trisztánja van, de a hideg időben mindhárman kicsit megfáztak, ezért nem tudták vállalni a teljes szerep végigéneklését. Mindannyian vállaltak viszont egy-egy felvonást – erre már némi derültség hallatszott a nézőtérről. – Szerencsére a Trisztán csak három felvonásból áll – folytatta Bing, s erre már kitört a nevetés. – Ezért az első felvonásban Ramon Vinayt, a másodikban Karl Lieblt, a harmadikban Albert da Costát fogják hallani.
A beszámolók szerint Vinay nagyon óvatosan énekelt, gyakran használt csak mezzofortét, néhány magas hangot oktávval lejjebb fogott meg. Ennek ellenére a felvonás végén a közönség lelkesen megtapsolta, amikor egyedül lépett a függöny elé. Hasonlóképpen ünnepelték két kollégáját is, akik megmentették az előadást – és a telt ház 22 ezer dolláros bevételét! A különleges eseményt fotón is megörökítette Louis Mélancon, a Met híres fotósa. A szerelmi bájitalt tartalmazó végzetes kelyhet egyszerre három férfi fogja a nő mellett. Érdekesség, hogy Liebl középen a saját felöltőjében látható, mert Trisztán jelmezét kollégái viselik. Az esetet persze fölkapta a sajtó is.
„A svéd szoprán felvonásonként elfogyaszt egy Trisztánt”
– írták többek között. Az izgalmak után Bing is föloldódott.
„Remélem, díjazza, hogy az utolsó felvonásra hagytam magának a legzsírosabb falatot, hogy a szerelmi halálnál valami puhába tudjon ráhajolni!”
– évődött Nilssonnal, a három tenor közül ugyanis Costa volt a legkövérebb.
A január 9-diki rádióközvetítésre aztán Vinay meggyógyult. A híres chilei tenor, Toscanini Otellója egyébként baritonként kezdte pályafutását, majd egy sor nagy olasz, francia és német hőstenor szerep után ismét baritonként folytatta többek között Bayreuthban, sőt a 60-as évek végén még olyan basszus szerepeket is elénekelt, mint a Don Carlos Főinkvizitora. Érdekesség, hogy da Costának egy 1958-as előadáson is Vinay helyett kellett beugrania, akkor is a 3. felvonásba. Még érdekesebb, hogy Wagner-tenor létére olasz szerepekben is kiváló volt, kitűnő felvételt készített például A puritánokból, a nagyon magas szerepben is kitűnően teljesít, a híres Credeasi misera kezdetű áriában szép magas C fölötti F-et énekel. Fiatalon, 40 éves korában halt meg Dániában, autóbalesetben.
