Megesik, hogy a hangverseny kezdetekor arra kéri a hallgatóságot, nyugodtan tapsoljanak a tételek között. Pályafutásának egyik emlékezetes pillanata volt, amikor a közönség soraiban egy Haydn-szimfónia közben harsant fel a nevetés. A historikus régizene-játék egyik ikonikus karmestere, Sir Roger Norrington azt vallja, a zenét nyitottan, közvetlenül kell átadni. Április 9-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Felvilágosodás Korának Zenekarával és Mozart-művekkel érkezik a Müpába.
„Szeretem azokat a helyzetek, amelyek megtörik a hangversenyek olykor jeges hangulatát. Szeretem, amikor a közönség elég bátornak érzi magát ahhoz, hogy reagáljon a történésekre. Amikor ilyen dolgok történnek koncert közben, akkor érzem azt, hogy ez egy igazán jó este.”
– mesélte azzal kapcsolatban Sir Roger Norringtona The Guardianben, amikor egyik hangversenyén szimfónia közben nevetést hallott a közönség soraiból, és ő ahelyett, hogy megsértődött volna, örömmel fogadta. A nyolcvannégy éves brit karmester folyamatosan keresi a kapcsolatot a közönséggel. S bár a felesége, Kay gyakran megszidja emiatt, ha teheti, koncert közben szívesen mesél a művekről is.
„Azt tapasztalom, hogy a legtöbb ember nagyon szereti ezt. Azt szeretném, ha a közönség érezné, hogy a koncert részét képezik. Ezért nem bánom, ha a tételek között tapsolnak. Igazából az sem zavarna, ha játék közben is tetszésüket fejeznék ki, mint egy jazz koncerten. Nem gondolom, hogy a zenét elefántcsonttoronyból kellene átadni. Én az örömért játszom.”
Norrington 1934-ben Oxfordban született, nyitott gondolkodását széleslátókörű családjának köszönheti. Édesapja, Sir Athur Lionel Pugh Norrington – akinek emlékét az oxfordi Blackwell’s könyvesbolt Norrington Roomja is őrzi – a Trinity College vezetője és az Oxfordi Egyetem tisztségviselője volt.
A fiatal Norrington elsőrangú képzésben részesült, többek között Cambridge-ben és Torontóban is tanult. Választott hangszere a hegedű lett, de pályáját énekesként kezdte, majd a Heinrich Schütz kórust is vezette. Közel két évtizeden keresztül volt a Kenti Opera zeneigazgatója, ahol negyvennél is több operát mutatott be Monteverditől Brittenig. 1978-ban alapította meg a London Classical Players. Az együttes 1997-ig működött, tagjai közül sokan a Felvilágosodás Korának Zenekarában folytatták zenei pályafutásukat. A nyolcvanas évek végén a Bornemouth Sinfoniettát irányította, majd a New York-i Orchestra of St. Luke’s vezetője lett, 1998 és 2011 között a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Camerata Salzburgot is irányította.
Norrington nem hisz a megszokott megoldásokban. A régizenében nem tartja fontosnak a korhű hangszereket, inkább a hangzás szerkezetére és tisztaságára, a tempóra, a frazeálásra helyezi a hangsúlyt. Hosszú évek óta a vibrátómentes játék élharcosa:
„A zenét nem kell díszcsomagolásba tenni. A vibrato azt hangsúlyozza, ami a zenén kívül található. A tiszta hang azonban azt mutatja meg, ami belül van.”
– mondta a korábban is említett The Guardian interjúban. Szívesen tanulmányozza az eredeti kéziratokat, s azt a közeget, amiben az adott mű született. Ugyanis a karmesteri munka egyik meghatározó elemének tartja, hogy amennyire lehetséges, kiderítse, mire gondolt a zeneszerző, mit szeretett volna hallani, s azt próbálja meg minél pontosabban visszaadni.
A Müpában Mozart két szimfóniáját és kürtversenyét fogja vezényelni. A zeneszerző művei végigkísérték pályafutását, s évtizedek óta tanulmányozza is őket. Erről így vallott egy korábbi interjúban:
„Amikor ara gondolok, mit csináltam Mozarttal 20 éves koromban… Csupán a lelkesedés vitt, de az nem elég, hiszen semmit sem tudtam róla igazán. Minden alkalommal tanulok a zenéjéből. Amikor visszatérek egy-egy művéhez, mindig találok valami újdonságot, amit addig még nem fedeztem fel. (…) Hihetetlenül friss a muzsikája. Azt is mondhatnám, az ő zenéje a világ legfrissebb zenéje. Több mint 60 éve foglalkozom ezekkel a művekkel, és sokat gondolkodom Mozart muzsikájáról. Egyre jobban és jobban ismerem. Mindig jó barát volt, de mára azt érzem, valóban jól ismerem őt. És remélem, ma már tényleg tudom azt is, mit várna el tőlünk.”
