Gróf Károlyi Istvánné Windisch-Graetz Mária Magdolna: Feljegyzések és életképek – Szépmíves Könyvek, 2017 – 296 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-13-3
Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedeiben a társadalmi átrendeződés Magyarországon is elkezdődött, a régi, patinás arisztokrata családok háttérbe szorultak, és megkezdődött a városi iparteremtő és kereskedő nagypolgárság előre törése. Persze, azért ebben a helyzetben sem kellett még sajnálni a régi nemesi és főnemesi családok tagjait, hiszen a második világháborúig, amit lehetett azt átmentették a korábbi pazar életmódból. Közben sokan voltak olyanok, akik nem (nem csak) születési előjogaik és vagyoni helyzetük alapján lettek – az ország és a magyarság számára – fontos emberré. Hosszan sorolhatnánk, hogy ki-miben jeleskedett. Bánffy Miklóssal, vagy éppen Batthyány Gyulával – de én ide sorolnám Károlyi Mihályt is – sokat foglalkoztunk a Librariuson. Nem véletlenül.
- Emlékírni nem így szokás! – gróf Bánffy Katalin
- Hogy megértsük végre a trianoni döntést…
- Van, amit a történelemkönyvekben sosem fogsz megtalálni!
- A történelem tönkretette, a művészettörténet lenézte – interjú Molnos Péterrel
- Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
Noblesse oblige
És a nemesség tényleg kötelez! Nem csak akkor, amikor jól mennek a dolgok, hanem akkor is, amikor az addig ismert világ összeomlik, és a romok maguk alá temetnek minden – vagy szinte mindent – amit az akkor élők ismertek. Főleg akkor. Ilyenkor mutatkozik meg igazi valójában, hogy az évszázados kultúra adott-e annyi tartást, hogy az elég lehegyen a túléléshez. A túléléshez emelt fővel és méltósággal!
A történelmi eseményeket ismer(het)jük
Azt, hogy miként omlott össze a – sok megbocsájthatatlan hibával bíró – „régi világ” a második világháborút követően, mind tudhatjuk. Ahogy arról is van bőséges forrás, hogy az új – másképpen bornírt rendszer – miként bánt el az előző korszak jeles embereivel. Az érdemeket figyelmen kívül hagyva, származási alapon. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mindez miként hatott az egyes emberekre, az már sokkal kevésbé egyszerű.
Windisch-Graetz Mária Magdolna
feljegyzései, melyek a napokban jelentek meg a Szépmíves Könyvek gondozásában, azért is fontosak, mert – minden esetlegességükkel és töredékességükkel együtt is – bepillantást engednek ebbe az elfeledett és elfeledtetett világba. Windisch-Graetz Mária Magdolna 1911-ben született, édesapja a Wekerle-kormányban kapott miniszteri széket, és a frankhamisítási botrány egyik főszereplője volt. Férje, gróf Károlyi István, a fóti kastély ura, és sok más főnemesi család rokona. Az arisztokrata úrhölgy, akinek négy gyermeke született, megélhette mindazt, amit a régi Magyarország a származás és vagyon okán nyújthatott [sárospataki esküvőjéről készült filmhíradó megnézhető az interneten], s megélhette az összeomlást és a külföldi, óceánon túli újrakezdést is.
A most megjelent, néhol kicsit kusza és töredékes feljegyzésekből – amelyek írásakor már hatvan felett volt és Washington D. C.-ben élt – több világ is kibontakozik… és nem úgy, ahogy a „hivatásos memoár-íróktól”, ezt megszokhattuk, hanem úgy – talán ez nem nagy baklövés – ahogy egy nagymama mesél az unokáinak. A kötet szövegei, legyenek bár eredetileg német vagy magyar nyelvűek, végtelenül szubjektívek, emlékekre, benyomásokra, gondolatokra és érzésekre építve tárják fel azt, ahogy a történelem hatott.
Az ember mintha egy burokban élne. Mintha magas falak emelkednének körülötte, az ember, a család, a különböző társadalmak, szociális osztályok. Igen kevesen vannak, akiknek sikerült átnézni ezeken a szellemi akadályokon: csak a zseniális embereknek… Kastély, palota, ház vagy kunyhó? Ez a burok mindig ott van. Úgyszólván az ember bele-beleszületik generációról generációra. kellemes, kényelmes benne, el lehet bújni, biztonságban érzi magát benne. Végeredményben magunk építettük fel körülöttünk ezeket a falakat, és állandóan építünk újakat. Borzasztó fáradtságba kerülne szabadulni tőlük, áttörni rajtuk. Bátorság kell hozzá…
A szuggesztív és szubjektív szövegek között találhatunk régi fényképekhez írt kommentárokat, leveleket, jól megírt emlékeket és visszaemlékezés-töredékeket, s az egészből kirajzolódó kép megmutatja egy izgalmas asszony tragédiáktól sem mentes, de ezzel együtt is méltósággal – sőt, szépet kereső örömmel! – viselt sorsát. Nem túlzás, hogy sok momentumában megrendítő szöveggel állunk szemben…
… melynek – akár tetszik, akár nem – máig ható tanulságai vannak, az Olvasóra nézvést ugyanúgy, mint a mai Magyarországra tekintve.
A »szép« mindenhol megvan, hogy »meglássuk«, meg kell értenünk, s hogy megértsük, tanulmányoznunk kell…
