+ Irodalom

Hogy megértsük végre a trianoni döntést…

Tanulhatjuk a magyar történelmet, nyomhatjuk a nemzeti érzést, és sírhatunk Trianon miatt, de semmit nem fogunk érteni az egészből, ha nem figyelünk azokra, akik közelről nézték és csinálták a történelmet. Bánffy Miklós közéjük tartozik. Gróf Bánffy Miklós: Huszonöt év című könyvéről.

Gróf Bánffy Miklós: Huszonöt év – Szépmíves Könyvek, 2017 – 320 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-5662-41-6

Negyed század távolából megírni a trianoni döntés hátterét, úgy, hogy valaki résztvevője és alakítója volt az eseményeknek, mindenképpen érdekes vállalkozás, mely sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, mint amennyit az azóta eltelt időben kapott. Pedig gróf Bánffy Miklós – akkor is – benne volt az élet sűrűjében, s a legjobb szándékoktól vezérelve, önmagát sem kímélve próbálta menteni a menthetőt.

Az első világháborút lezáró békekötéstől – ami javarészt sok korábbi hiba eredményeként – kötettett, s amelynek következményei még ki tudja meddig hatnak, nem lehet eltekinteni, akkor, amikor Közép-Európa és benne Magyarország jelenét érteni próbáljuk. Sokan, vagy még annál is többen elemezték a Trianoni döntést minden oldalról és aspektusból, sok a tévhit, tévképzet, belemagyarázás és szándékos torzítás, ferdítés elhallgatás. Több a vád, mint az önvád, és erősebb a „mások” hibáztatása, mint az önkritika.

Még mindig. Meddig?

Pedig addig nem fogunk kikeveredni ebből a katyvaszból, amíg rendbe nem tesszük magunkban azt, ami ebben az országban – és körülötte – történt. Gróf Bánffy Miklós emlékirata segíthet abban, hogy elvégezzük azt a kínos és kellemetlen munkát, amire eddig nem mutatkozott elegendő igény. Népszövetségi tevékenysége kapcsán például ezt írja:

Ami azonban leginkább bántott, ami végleg letört: az a sok hátbatámadás, amit hazulról kaptam. A külügyből kapott letiltás és megrovás a szerb határügyben, egyéb oktalan utasítások is, amiket betartani nem lehetett, az ellenzéki sajtó folytonos gyanúsításai és rágalmai, melyekre a kormánylapok még nem is válaszoltak. Ezt mind szörnyű fájdalmasnak és megalázónak éreztem.

Azt talán mondani sem kell, hogy Bánffyt a sajtóban a nemzetmentő szerepében tetszelgő szélsőjobb, főleg a Magyarság című lap támadta. Azok, akiknél többet éles-kiélezett történelmi helyzetben senki nem tud ártani. (A szomorú az, hogy ezt ma is magyarázni kell, s ennél csak az gyászosabb, hogy akinél ez magyarázatra szorul, annak – tisztelet a kivételnek – nincs értelme elmagyarázni, mert úgysem érti.) Pedig, ha valaki, akkor Bánffy Miklós tisztában volt azzal, hogy mekkora tét, s mifélék a „belső akadályok”:

Budapestről még az első táviratomra […] az a válasz jött, hogy semmi megegyezést alá ne írjak, míg a minisztertanács azt nem approbálta. Ezzel nem törődhettem. Lehetetlen úgy jutni megegyezésre, hogy kétnapos sürgönytávolságból határozzanak, pláne olyanok, akik a megállapodás szövegét nem is láthatták. Ilyenkor vállalni kell a felelősséget, és amit jónak tartunk, azt alá kell írni. Ha a kormány azután a teljes szöveg birtokában is ezt rossznak tartja, az ember lemond, és ezzel az aláírás is semmivé válik. De várni előzetes engedélyre, az tiszta absurdum.

Persze, Bánffy-t is kritikusan kell olvasni, de a tények akkor is tények maradnak. A Bánffy Miklós által, egyed század múltán leírtak nem csak a szorosan vett tényekkel foglalkoznak, hanem sokkal többel. Így kaphatnak helyet a kötetben olyan apróbb részletek, melyekből a diplomata emberi arcát is megismerhetjük.

Van egy (kettő?, három? négy?) „átlagosnak” nevezhető kép a két világháború közötti Magyar Királyságról, ráadásul napjainkban ez a korszak – és Horthy Miklós – nagyobb figyelmet kap. Mintha valamiféle mesterségesen fabrikált kultusz is épülgetne gőzerővel – már ha lehet gőzerővel építgetni. Ebben a helyzetben elképzelhető, hogy a Bánffy által megrajzolt kép – árnyaltsága okán – nem annyira kényelmes. Ha így van, akkor viszont annál fontosabb…

5 hozzászólás

5 Comments

  1. göre gábor szerint:

    www. szemcseppek.blog.hu rózsaszin ködlátás ellen Mi aaz, hogy Trianon? Mit hazudoznak össze uraink?

  2. Európai téridő szerint:

    Longue durée (hosszú időszak) történészi módszerrel számos előzménye van a trianonig vezető folyamatnak. néhány évszám: 1444, 1453, 1456, 1490, 1514, 1526,…, 1686, 1699, 1711,…1715, 1848, 1867…A Habsburgok és a törökök vállvetve folytatott etnikai tisztogatásától a magyarság rovására, az 1848-as prágai pánszláv kongresszusig és a bécsi udvari cilinderből előbüvészkedett nemzetiségi kérdésig és tovább…A kiegyező Deákék a horvátokkal és a csehek által felcukkolt szlovákokkal még tárgyaltak is, de azok hajthatatlanok voltak a megtorló Bécs hallgatólagos támogatását élvezve. Mire a gyagya V. Ferdinánd régensei által megvezetett Ferenc Jóska eljutott az ő kirúgásukig, már végzetesen el lett rontva a dolog. Ferenc Ferdnind trónörököst még hitegették a Monarchia egybe tartásával, de 1915-ben Benes már annak szétzúzásáról tartott előadást a párizsi Sorbonne-on. A fényes győzelmük után óvatlanul még elhencegtek az összeesküvő maffiájukról, de ma már idegesen utasítanak vissza minden konteót a politikus mákvirágok. Szóval…

  3. Nagy József szerint:

    Tisztelt Uraim ! Akkor is a nagyhatalmak segítségével ellopták a hazánk 2/3 részét ! Nincs erre megbocsájtás és feledés ! A háborút kirobbantó németeket nem sújtották ilyen keményen, és közben vissza is kapta a másik felét. Mi meddig várjunk Erdélyre, vagy inkább szerezzük vissza ?

    • Robiscsák Péter szerint:

      Nagy J te egy balfácán vagy ! Azt hiszed ezek bármit is jószántukból majd visszaadnak ? Az aranybányáinkat és sóbányáinkat, erdeinket, hegyeinket, medvéinket ? Már a többségét kirabolták. De a vasútakat hidakat még anno mi építettük az árulók pedig most dőzsölnek rajtuk. Minden jónak vége szakad egyszer. Szerintem az orosz fogja visszaadatni az elrabolt területeinket.

  4. Bacsi Kornél szerint:

    Egyre több olyan cikk jelenik meg, ami arra akar kitérni, nyugodjunk meg. Jönnek azzal hogy jogos volt, hogy már nem lehet visszacsinálni, hogy békésen már nem lehet ezt megoldani stb. Nos ez nem így van. Területeink elvesztése a vele együt elkobzott vagyon, nyersanyagok élőállatok, erdeink és a több mint 5 millio magyar akiket azóta sem tudnak magyarként elfogadni, fájó emlékként derengi be a Kárpátmedencét. Ami a mienk volt abból engedni nem szabad. Nem az a baj hogy elvették, hanem az hogy hogyan? Nem harcoltak meg érte. Gyáván papírháborúval tették tönkre isten tudja mennyi időre a magyarok esélyeit. Békés úton való visszaszerzésre is lett volna lehetőség. Mi voltunk az elsők itt kelet europában akik csatlakoztunk az UNIO-hoz. A többi csak utánunk. Romániát Szlovákiát addig kellett volna vétózni, amíg Erdélyt vissza nem adják vagy autonómmá nem teszik. Felvidéken pedig minden magyarnak ugyanannyi jogot a saját nyelv használatra és a magyar oktatásra mint a szlováknak. Nem rég feltétel nélkül aláírták Ukrajna társulási szerződését épp eszű vezető addig nem írta volna alá míg Kárpátalja vissza nem kerül hozzánk. És még van egy lehetőségünk a Vajdaság esetében. Szerbia-Montenegro is nemsokára csatlakozni szeretne. Hát gyanítom feltétel nélkül alá lesz írva minden papír. Aki úgy érzi nincs mit tenni azért, hogy újra nagy legyen a hazánk az nem jól gondolkodik. Békésen vagy vér által, de a területeinket vissza kell szerezni. Így volt ez hoszú éveken át és így is lesz.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top