Néhány Alice-inspirált vers Ladik Katalintól
Zuhanás
A tükörben polcok, szekrény,
és egy nedves, szűk folyosó
meleg, mély kútba nevetve :
„Hosszúra nyúltam, mint a világ legnagyobb távcsöve.
No, szervusztok, álmaim! Sokkal messzebbre kerültem tőletek,
semhogy törődhetnék veletek.”
Fogai között egy sor lámpa,
a bordáknál térkép,
s zuhant, köröskörül ajtók: DAAT!
Gyönyörű kertre nyitott, s fejjel csüngött lefelé.
„Igyál meg! Igyál meg!”
Zohar az üvegasztalon, elérhetetlenül,
a primordiális lyukból sugározta:
„Kell-e a macskának halacska, kell-e a halacskának macska,
kell-e a malacskának kacska?”
A polcok vidáman fölrepültek: „Még! Még!”
S szájába fúródott a vastag húsgyökér.
Felszakadt sebe.
„A hercegnő megesz, ha elkésem.”
Dermedt szemei fényözönben
a hajnal rongyai között.
Nem is jó irányba utazol!
A lepke is ha nem álmodik, kenyérhéj.
Fel sem ocsúdva a kútból
vizes lepkét kötőtűkkel. Kötőtűkkel.
Az elmúlt események gőzölgő hálóban
higanyszemekként gurulnak szét.
Szék? De hiszen ágai vannak!
Gyönyörű kertben a tojás,
tündöklő virágágyások és hűs szökőcipők között.
Tudsz álmodni? Halványodik és darabokra foszlik.
„Most éppen rólad álmodik!”
S zuhan nevetve, kénfüstből nyulat eregetve.
A második patakot átugorván
A nap távol volt már,
Sikertelenül próbálkozott behatolni a kislányba.
Alice dermedt szájjal, fagyott körmökkel nézett fel rá.
Téli tündér nyúlfülekkel?
„Vigyázzon, fejjel lefelé tartja!”
Erre eliszkolt, lógó farokkal,
Állkapcsai között a huncut kisasszonnyal.
Kis parázna felhő
Eldobja az ágat a hold.
Kislány, hol vagy? Nyisd már szét!
Szárnyunk van, ágyad alatt susogunk,
Hol a harisnyád?
Beléd fojtom a nővéredet.
Kár érted, Alice!
Hegedűd leszek, de madarad soha.
Fehér arccal jössz és én betakarlak,
Beléd fúródok, Alice !
Alice fészket rak az ég alján
Evezője megakad a rózsaszín habokban:
„A legszebb mindig távol van!”
Áthajol a csónak oldalán, kócos haja az égbe ér,
Arca elsötétül:
„Nem vagyok én madár!” – mondja,
S tojásait didergő tenyerébe tojja.
Alice és a harkály
Pihés combjai között meleg eső kopog,
a húsos leveleket gyengéden széthajtja.
A lusta hernyó
nyálkás körmeit szopogatja.
Törékeny helyszín: Éden
Fülemhez elérne, felismerném lépteit,
Mint a ház, akkora és remeg, igazán remeg.
Gipszben áll és ring.
Régi átok.
Csak jönne már, amíg nem késő!
„Mindent jól láttál? Színesen?”
Ott áll és ring a törékeny helyszínen.
„Ay, ay. The good go and the wicked is left over.”
