A szabadtéri színháznak különös varázsa van. Ám minden műfaj közül az opera az, amelynek legtöbbet használ a szabad levegő és a végtelen égbolt. Régi vita, hogy mely darabok valók és melyek nem valók szabad térre, különösen nagy szabad térre. Egyértelmű, hogy a nagyszabású, kórust, tánckart, népes szereplőgárdát mozgató művek viszik a prímet, különösen, ha néhány felvonásuk a történet szerint is a szabadban játszódik. Persze nem lehet mindenhol minden nyáron Aidát, Nabuccót, Turandotot vagy Carment játszani! De nem is kell. Az operában a legfontosabb, hogy a zene nagyszabású legyen, betöltse a teret. Így aztán a szekundot nagyon jól elcipelik olyan művek, mint a Don Carlos, az Álarcosbál, a Tosca, A Nyugat lánya, nálunk a Bánk bán, vagy épp a Rigolettó.
Sok nagy szabadtéri színház működik Európában, és ebben Magyarország sem áll rosszul. Hangulatban, hagyományban a Margit-sziget vagy a Dóm tér nem marad el Verona, Bregenz vagy Salzburg mögött. Volt még egy izgalmas helyszínünk, a Fertőrákosi kőfejtő, ott azonban már évek óta nem tartanak előadásokat. A barlangszínház testvérének is nevezhetjük a határ túloldalán, Szentmargitbánya nyári fesztiválját. Hatalmas színpada egy igazi, működő kőfejtőben áll, a nézőtéren 4800 embernek van hely. Idén Verdi Rigolettóját tűzték műsorra. Tavaly egy másik, csak 2000-es játszóhelyen Donizetti vígoperája, a Szerelmi bájital aratott sikert. A szabadtéri színházakban csak 3 hónapig tart a szezon, ebbe a rövid időszakba kell belezsúfolni mindent. Nem véletlen, hogy a legtöbb játszóhely egyetlen műfajra koncentrál: a közeli Mörbischben csak operettet, Bregenzben, Veronában, a finnországi Savolinában vagy Szentmargitbányán pedig kizárólag operát játszanak. Ebben jelentősen különbözik a két legnagyobb magyar szabadtéri, hisz mind Szegeden, mind a Margit-szigeten évről évre színre kerül opera, operett, musical, táncjáték sőt próza is.
Az osztrák bányaszínház nagy előnye, hogy a színpad és a nézőtér állandó, nem kell minden évben lebontani és újraépíteni, mint immár jó 20 éve a szegedi Dóm téren. Ezt kicsit irigykedve emlegették a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetői, akik nemcsak a Rigolettóra voltak kíváncsiak, hanem az egész fesztivál és a színház működésére.
– Mi szinte minden hét végén új bemutatót tartunk, ezért nehezen jutunk el más fesztiválokra, ritkán tudjuk megnézni a kollégák előadásait. – mondja Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. – Az elmúlt években jártam már Bregenzben, Mörbischben vagy az izraeli Masadában, ahol minden nyáron a sivatagban építenek föl egy nyári színházat. A tengerparthoz közel az időjárás nagyon szélsőséges, viszont a zenekari árkot mindig egy markológép ássa ki. Itt, Szentmargitbányán maga a helyszín, a kőfejtő sziklái adják a különös hangulatot. A színház lényegében egy kőmedencében van. Hangosítással játsszák az operát, és nem kis kihívást jelentett, hogy a hangzás ne legyen erősen visszhangos. Szépen megoldották. A nyitóképben Verdi színpadi zenekart is előírt. Ez komoly pluszfeladat, nem minden előadáson tartják be. Itt sem voltak zenészek a színen, ám ez a részlet teljesen más hangszórókból szólt, így próbálták érzékeltetni a másik hangzásbeli síkot.
A Rigolettóból 19 előadást terveztek, bizonyos szerepekben több énekest is szerződtettek. A francia Philippe Arlaut vetített képekkel igyekezett növelni a látványosság erejét. Maga a darab közepesen „szabatéris”, az első felvonás báli jelenettel indul, a második kép utcán és kertben játszódik ugyancsak kórussal, és a második felvonásban is jelentős szerepet kap a férfikar. Érdekesség, hogy bármilyen nagy nőfaló is a mantuai herceg – palotájába Verdi női kart nem írt. A darab vége is a szabadban játszódik, ráadásul lezajlik egy nagyszabású vihar, ami ugyancsak kitűnő lehetőség egy rendezőnek.
– Az első jelenet nagyon tetszet, a rendező izgalmasan kezdte fölvázolni a drámai viszonyokat. Számos kitűnő ötlete volt – meséli Herczeg Tamás. – A második képtől azonban ezeket a szálakat elengedte, és inkább vetítéssel próbált hatásokat kelteni. Amikor például első duettjükben Rigolettó az anyjáról mesél a lányának, a kivetítőn megjelenik egy asszony képe. Ez érthető, de számomra kicsit iskolás megoldás. A lányszöktetési jelenetben, amikor a szöveg szerint leplet borítanak a címszereplőre, azt vetítették ki, hogy két kéz befogja a szemét. A rendező megjelenített két plusz női szereplőt is. Az egyik a tánckarnak egyfajta felügyelője-vezetője. A másik a mantuai herceg felesége, akinek nincs szólama, csak az Apród említi a II. felvonásban, hogy látni szeretné a férjét. Nos, ezúttal a II. felvonás egy fényes reggelivel indul, ahol az asztalnál ott ül a hercegnő is. Aztán persze elvonul, amikor férje arról énekel szerelmes dallamokat, mennyire vágyik a szép lányra, akinél tegnap járt, de akit ma reggelre elraboltak.
Szentmargitbányán sok más szabadtéri játszóhelyhez hasonlóan a zenekar nem a színpad előtti árokban, hanem egy oldalsó sátorban játszik. Az előadás elején a karmester kijön, meghajol, majd eltűnik, az énekesek monitorokon látják csak. Ez a megoldás sokkal biztonságosabb. A szabadtéri színházak örökös réme az eső. Ráadásul ha csak szemerkél, és a nézők és a színpadiak alig veszik észre, a hegedűsök nyomban összecsomagolnak, hisz a fából készült hangszerek a permetező víztől is könnyen tönkremennek. Vannak már olyan szabadtéri színházak, ahol a zenekari árkot, sőt a színpadot is befedték, a nézők pedig esőkabátokat bérelhetnek. Persze nagy zivatarban így sem lehet folytatni az előadást, de egy kisebb esőt át lehet vészelni. Az időjárás különösen nagy kockázat, ha több darab is megy, hisz esőnapokat csak a következő produkció próbáinak rovására lehet beiktatni. Az elmaradt előadás nagy veszteség, hisz egy 4-6 ezres szabadtérin a jegyárbevétel sokkal nagyobb arányt jelent a költségvetésben, mint egy 4-6 százas kőszínházban. A helyszínt egyébként az Esterházy Alapítvány biztosítja.
– A szentmargitbányai fesztivál és a hasonló osztrák nyári színházak ebben is különböznek a miénktől, hogy nem nagyvárosban, hanem kisebb települések mellett létesültek. Az infrastruktúra kitűnően kiépült, van elegendő parkoló, rengeteg büfé, étterem, mindenféle vendéglátó egység működik. Van szállás is. A vendégek jó része már délután megérkezik a helyszínre, esznek, isznak, beszélgetnek. Az előadás mindig fontos társasági esemény is, a találkozás legalább olyan fontos, mint a művészi élmény. Jó énekeseket hallottam, a sok előadás miatt két, a herceg esetében hármas szereposztásban játsszák a darabot. Igazi világsztár nem volt köztük, de mindannyian jelentős nemzetközi kiarrierrel büszkélkedhetnek. Különösen a címszerepet éneklő orosz Vladislav Sulimskynek volt nagy sikere, aki a szentpétervári Marinsky Színházban kezdte karrierjét. Gildát az irodalmi nevű Tatjana Larina énekelte. A közönség néha bele is tapsolt az előadásba. Ám a muzsikálás mellett láthatóan nagy hangsúlyt fektettek a látványosságra, a show-elemekre.
