Rejtő Jenő: Tatjána – Szépmíves Könyvek, 2017 – TranszLiteratúra I. – A kötetet szerkesztette és az utószót írta Thuróczy Gergely – 200 oldal, kartonált kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-235-5
Gyorsan kortyolta a csáját.
– Maga német? – kérdezte váratlanul.
– Magyar vagyok.
– Miért nem tisztességes ember?
– Nyáron tisztességes vagyok. Csak ha nincs munka, ősszel, akkor öltöm magamra a bűnt, mint átmeneti kabátot.
– Akar velem jóba lenni?
– Ezt még kérdezi?
– Jó. Egy feltétel alatt minden óhaja teljesülni fog. Költözzön el a szomszéd szobából, egyáltalán: költözzön el a szállóból.
– Jó.
Mentünk.
A fenti, Valparaiso-ban elhangzott párbeszédet ezideig azok sem ismerhették, akik kívülről fújják Rejtő Jenő regényeit, s társaságban arra is képesek, hogy hosszasan idézzenek belőlük. Az igazán vájt fülűek, is csak hümmöghetnek, mondván: „olyan, mintha Rejtő lenne…” És tényleg! És nem tévednek, hiszen ez egy hamisítatlan Rejtő-regény, ami – „kis késéssel” – idén jelent meg először nyomtatásban! Pedig három, közel azonos, gépiratos példánya is fennmarad a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Gyanítható, hogy az életmű kutatója, Thuróczy Gergely sem számított ekkora „fogásra”, hiszen azzal ő lehet a leginkább tisztában, hogy az kéziratos Rejtő-hagyaték sorsa majdnem olyan titokzatos és tragikus, mint a szerzőé. (Bár a hagyaték esetében csak részleges pusztulásról kell beszélnünk, és a feltámadás esélyéről is szó lehet. Például most.)
- Rejtő Tatjana című regénye mostanáig rejtőzködött!
- Rejtő Jenő is verseket írt először
- Alighanem irodalmi szenzációt tartogatott nekünk Rejtő Jenő
A Tatjána tényleg nagyszerű noir-regény! Keletkezéséről és meg-nem-jelenéséről a kutatónak is csak tippjei lehetnek, talán az „orosz szál” szúrta korabeli cenzorok szemét (a két világháború közti Magyarországon minden/bármi gyanús volt, aminek köze lehetett Szovjetoroszországhoz). Persze, Tatjána esetében nehéz lenne politikai hátsó szándékot feltételezni, hiszen a regény Dél-Amerikában játszódik, ahol a fenti idézetben szereplő magyar főhős összeakad a titokzatos orosz nővel, majd annak korábbi barátjával, a vetélytársként fellépő Kopóval. (A Kopóról szóló előzménynovella megtalálható a kötet függelékében, és további adalékokkal szolgál az eddig ismeretlen regény világához.)
Ebben a Rejtő-szövegben még nem annyira hangsúlyos a humor, mint a későbbiekben, és a szöveg is árnyaltabb, „finomabb”, mint a későbbi regényekben. A jól ismert karakterek – például a későbbi Piszkos Fred, itt még „Nicole kapitány” – még csak kezdetleges formájukban jelennek meg. Más a név, más a helyzet, de a szereplő főbb jellegzetességei már markánsan kirajzolódnak, ahogy a kalandok magával ragadó egzotikumában is ráismerhetünk a későbbi művek előfutárára.
Többen álltak körülöttem, de azonnal feltűnt egy fekete körszakállas, görbe orrú, toprongyos kis alak, hajós sapkát viselt, fényes, fekete ellenzővel. Ezt az ember már láttam valahol. Megittam a pálinkát, harangoztak… Ösztönszerű mozdulattal elővettem az órámat. Egy piszkos körmű barna kéz kivette a kezemből:
– Bocsánat, uram. Ez az én órám.
Ránéztem és elszörnyedtem. Nicole kapitány volt. Akit hét év előtt egy viharos éjszakán udvariasan a tengerbe dobtunk. Zsebre tette az órát, és leereszkedő fölénnyel így szólt hozzám:
– Hát maga hogy van?
– Éppen úgy, mint aki kísértetet lát.
Nagyon szutykos volt, mint hét év előtt a Condottieri csapszékben, ahol szerződtetett. Egy csomag bagót rágott, amitől a fél arcán miniatűr púp mozgott ritmikusan.
Az, hogy a két egymást kedvelő vetélytárs megküzd-e az orosz nő kegyeiért, ahogyan azt eltervezték, vagy egészen másfajta fordulatot vesz a történet, legyen meglepetés azoknak, akik még nem olvasták el ezt a szokatlanul friss és sötét tónusú regényt. Ha nem csal meg a szimatom, ennek a könyvnek az idei év irodalmi szenzációi között van a helye! Jobb későn, mint soha…
***
A címlapképen Alessandro Biffignandi (1935-2017)
olasz illusztrátor alkotásának részlete.
