Június 19-én a Müpában a Jónás Vera Experiment lép fel a Hey, June! fesztiválon. A koncertről és az elmúlt évről Jónás Verát faggattuk.
Két évvel ezelőtt jelent meg veled az első interjú itt a Librariuson, akkor a második nagylemezetek felvétele előtt voltatok. Akkor azt mondtad, hogy nem látjátok még a végét, de az látszódik, hogy bátor vállalkozásba fogtatok. A Tiger, Now! már több mint egy éve megjelent, hogyan tekintesz most vissza erre a lemezre?
Nagyon szeretem a Tigert, még mindig. Az elkészülés után borzasztóan elfáradtunk, kicsit el is kellett tőle távolodnom, hogy pár hónap után újra meg tudjam hallgatni. Sok dolgot hozott ez a lemez, nem számítottunk ekkora sikerre. Nekem inkább érdekes azt látni, hogy a már 6 éve működő zenekart milyen sokan csak most kezdik megismerni. Azt hiszem ez a nyitás nem csak zeneileg történt meg, hanem bennem is valami elindult, bátrabb vagyok mint eddig valaha és ez szuper érzés.
Már két évvel ezelőtt sem unatkoztál, azóta viszont még jobban felpörögtek volna körülötted a dolgok. Díjakat kaptál, fesztiváloztok, turnéztok, a Eurosonicon képviseltétek Magyarországot, részt vettetek a Nagy-Szín-Padon, közben pedig a posztjaid végén visszatérő elköszönés az, hogy „megyünk tovább”. Hogyan lehet bírni ezt a pörgést?
Nagyon jól. Iszonyúan élvezem a sűrűséget, úgy érzem hatékonyabb és jóval összeszedettebb vagyok, ha sok dologra kell figyelnem. Emlékszem gyerekkoromban minden nyarat végigunatkoztam és arról álmodoztam, hogy felnőttként már nem kell majd a nagyszülőkkel a Velencei tónál hűsölni, hanem elfoglalt ember leszek. Na, ezt élem most.
Remixlemez és élő felvételeket tartalmazó EP is megjelent a második lemezetek után. Mit gondolsz, mi lehet a szerepe ezeknek a különleges lemezeknek és mit mond ezekre a közönség?
Mindig is szerettem ha egy előadó változatos dolgokat mutat magából, nekem is szükségem van rá, hogy több oldalát hozzam ki a zenémből. A remixlemez nekem óriási mélyvíz, kiadtam a kezemből az irányítást, ez nem jellemző rám. És minden félelem ellenére elképesztő dolgok születtek. Jó sok dal került új ruhába, negyedévente jelennek meg online felületeken, olyan mint 4 EP egy év alatt.
A Nagy-szín-pad versenyen idén a döntőbe jutottatok. Mennyi esélyt adtál ennek, milyennek láttad a versenytársakat, és milyen tanulságokkal zártátok a versenyt?
Nagyon örültem, hogy bekerültünk az idei versenybe. Őszintén szólva a versenygés részét nem szerettem, de szerencsére ezzel nem voltam egyedül. Én soha nem voltam tehetségkutatón, dalversenyen vagy bármi olyan megmérettetésen, ahol a közönségemet buzdítva kellett volna bizonyítanom. Ennek ellenére engem kicsit sokkolt, hogy mennyi ember szavazott ránk. A döntőbe jutás volt a cél, ez össze is jött, a döntőben már csak buliztunk igazából, egyértelmű volt Lóciék győzelme. Azon az estén volt egy stáb megbeszélés, ahol mindenki köszönetet mondott mindenkinek, rendkívül barátságos volt a közeg, el is mondtam, azt kívánom, hogy ez a hangulat és összetartás jellemezze az egész művészvilágot. Mindenki keményen dolgozott, jól zenélt és örült a másiknak, szuper élmény volt.
Az Aranyélet második évadára a főcímdalt te értelmezted újra. A dal eredeti előadója, a Fülöp Pétert takaró Fancy Dress Party kissé más közegből érkezett, mint te. Jelentett ez nehézséget? Mennyire volt könnyű rákapcsolódnod erre a dalra?
Nagyon inspirált a feladat. Felhívtak, hogy találjak ki valamit a dalra, nekem egyértelmű volt, hogy sötétebb világot szeretnék kevésbé hangszeres, inkább vokálos megoldásokkal. Otthon felvettem valamit idő hiányában és elküldtem. Másnap hívtak, hogy a beküldött ötletek közül az enyém a legrosszabb minőségű, de ez tetszik nekik a legjobban, úgyhogy csináljam meg rendesen. Onnan indult a keményebb meló, Fodor Máriusszal raktuk össze a végleges verziót.
A Müpában koncerteztek június 19-én a Hey June! keretein belül, ezeknek a koncerteknek pedig elmaradhatatlan kelléke a különleges látvány és a vendégművészek. Mivel készültök erre a koncertre?
Úgy döntöttünk ezt a koncertet teljesen kiemeljük az eddig játszott koncertek mellől és újragondoljuk az eddigi repertoárt. A leghíresebb dalok mellett előhúzunk ősrégieket, sőt még az említett remixlemezből is mutatunk valamennyit. Az épület legjobb akusztikájú terme a Fesztiválszínház, ezt teljes mértékben szeretnénk kihasználni. Vendégünk Vranik Krisztián, aki izgalmas zaj-hangképeivel a terem egészét megszólaltatja majd és ehhez társul hangmérnökünk, Bartha András zseniális látványterve, melyben minden színpadi tér mozgásba lendül és vetítő felületté változik majd. Hívtunk egy három tagú vokál szekciót, akik minden a lemezen fellelhető plusz éneket megszólaltatják. A ruháról már nem spoilereznék, csak annyit mondok, Nyulasi Lili zseniális tervezésében állok majd a közönség elé. Igazi repülős koncert lesz. Alig várom.
Bámulatosan sokféle helyen koncerteztetek már. Volt olyan, ami hasonlított bármilyen szempontból a Müpára? Vagy hogyan lehet egy ilyen szituációra felkészülni?
Szerencsésnek érzem magam, mert rengeteg féle helyre hívnak minket játszani. Ehhez nagy nyitottsággal kell a színpadon állni, mert zsákbamacska, hogy mit tudunk kihozni a közönségből. Ha például csendesen borozgató, kertben üldőgélős minifesztiválra hívnak, oda egészen más energiákat kell megmozdítani, mint egy hangos fesztivál színpadán. És azért vagyok szerencsés, mert ezzel a zenekarral ezt meg tudom csinálni. Érzékeny és intelligens zenészek vesznek körül, akikkel öröm a színpadra lépni, bármi történik megtartanak. A Müpában bársonyszékekbe süppedő emberek fognak minket várni, arra készülünk, hogy megemeljük őket.
A Müpa-koncert másnapján leszel 30 éves. Mit tervezel aznapra? És a következő évtizedre?
Szülinapomra kértem a családomtól egy új bringát. Azt remélem aznap tekerek egy nagyot, majd azokkal leszek, akik fontosak. A következő évtizeden még nem gondolkodtam el, még túl fiatal vagyok, hogy a harmincas éveimen rágódjak (nevet).
Fotó: Kovácsovics Júlia
