Hogyan rezdül a gyermeki, az asszonyi és az anyai lélek? Miként lehet dalban megjeleníteni a szerelem, a búcsúzás vagy a magány tónusát? Június elsején a Müpában a nép- és világzenei szintér három meghatározó énekesnője – Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ágnes – Kiss Ferenc kifejezetten az ő karakterükre és hangjukra komponált dalciklusát, a Leánydicsérőt adják elő. A veretes stílusban hangszerelt dalok gerincét Kiss Anna versei adják, a művek a magyar népdalkincs kortárs interpretációjának is tekinthetők. Az előadás női karaktereitől és sokszínűségéről Bognár Szilviával beszélgettünk. vérsadol
– 2015 tavaszán mutattátok be a Leánydicsérőt. Hogyan változott és formálódott bennetek azóta az előadás?
– Mint minden produkciónak, ennek is van egy érési folyamata, amelynek során magunkban dolgozunk tovább a dalokkal. Ennek köszönhetően bizonyosan más tónusok és színek is meg fognak jelenni a színpadon. Egyébként azóta már többször előadtuk ezt a dalciklust Paár Julival is, aki közben csatlakozott hozzánk, de most a lemezbemutatón nem lesz velünk. Emellett felállásban is más lesz a mostani előadás, hiszen Kiss Ferenc és Szokolay Dongó Balázs most nem tud velünk muzsikálni, helyettük Bolya Mátyás és Ágoston Béla fog kísérni minket, ami a hangszerelésben is jelent némi változást. A legfontosabb azonban az, hogy időközben megjelent az album, és ez mindig azt jelenti, hogy letisztultak, kikristályosodtak bizonyos dolgok, és már ezek fényében tudjuk újra színpadra vinni a produkciót.
– Hogyan zajlik benned ez az érlelési folyamat?
– Amikor az ember egy bemutatóra készül, akkor is igyekszik a dalokat a maguk teljességében elsajátítani, megérteni, átérezni. Amikor egy következő alakalommal veszi elő, akkor már egy ismerős dologohoz nyúl, így már egy másik tudásszinten tudja megközelíteni az anyagot és a zenét. Vagyis ami már sokadszorra kerül színpadra, az nemcsak felszabadultabban, hanem kicsit mélyebben is tud megszólalni.
– Herczku és Szalóki Ágival már több produkcióban, többek között a Leánydicsérő előzményének tekinthető Pávaénekben is együtt énekeltetek. Hogyan működtök a közös munkák során?
– Az Ágikkal valóban régóta dolgozunk együtt. Ez egyrészt ad egy magától értetődő összhangot. Ismerjük a másik rezdüléseit, a tekinteteket, a gesztusokat, tudjuk, mikor, mire kell figyelni. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan tudunk regálni egy-egy szituációra. Szerintem minél többet énekelnek és muzsikálnak együtt az emeberek, annál nagyobb harmónia és összhang teremtődhet közöttük. Bízom benne, hogy ez most is meg fog születni.
– Kiss Ferenc kifejezetten rátok írta ezt a dalciklust. Hogyan osztotta szét közöttetek a különböző női minőségeket, szerepeket?
– Feri a személyes, a magánemberi és az előadói habitusunkat is figyelembe vette, amikor szétosztotta közöttünk a különböző részeket. Az én szólóm például egy nagyon szép lírai dallam, a Fátyolkendő, amit nagyon nehéz szavakkal leírni. Azt hiszem, azért van a zene és a költészet, hogy ne kelljen ilyen profán módon körülírni a dolgokat. Inkább idézek Kiss Anna szövegéből:
Fátyolkendő lobbanása, másik nő nyergén a pányva, selyemút, hosszú sóhajom se hallja, s már az is hiába.
Ez egy nagyon szép képekkel, ősmagyar motívumokkal telített szöveg, megjelenik benne a puszta, a lovas nő, a sátor. Ezek a kulturánkban mélyen gyökerező motívumok segítenek abban, hogy közelebb kerüljünk a női lélek egy bizonyos rétegéhez. Kicsit olyan érzést adnak, mintha egy múltból felcsillanó film részesei lennénk. Az enyém tehát egy finomabb, lágyabb dallam, míg mondjuk Herczku Ági egy olyan részt énekel, ami erőteljesebb női karaktert kíván. De én ebben az előadásban leginkább a sokszínűséget szeretem. Több dalban, többféle szerepünk van. A ráolvasáskor például azt is éneklem, hogy kormos szőrszálammal. A karakterek változása jól mutatja, hogy minden nőben benne lehet a boszorkány, a lírai, lágy nő és a gyermeki, pajkos egyéniség is. Szerencsére sok mindent meg tud jeleníteni bármelyikünk. Lehet, hogy inkább úgy érdemes megközelíteni ezt a kérdést, hogy egy-egy adott dallamot vagy karaktert ki tud testhezállóbban megjeleníteni. Úgyanúgy, ahogy egy színésznél is vannak kifejezetten az adott személyhez illő szerepek, itt is a hangi adottsághoz, a megszólaláshoz mérten van, ami valamelyik Áginak sokkal jobban áll. Egyikünknek egy cigánypergetés, másikunknak egy díszítésmentes, simulékony dallam, s van, akinek egy nagyon technikás, bonyolult, sok díszítéssel ellátott virtuózabb részlet.
– Nagyon erőteljes női minőségek jelennek meg az előadásban. Ennek köszönhetően szerinted tényleg közelebb kerülhetünk a női lélek rejtelmeihez?
– Az, ahogy ez az előadás a nőkben rejlő rejtelmes sokszínűséget megjeleníti, az mindenféleképpen elgondolkodtató, gazdagító. Ahogy minden jó produkciónak, ennek is az a célja, hogy valamilyen módon az emberbe lépjen, felemelje, elgondolkodtassa, feltöltse, vagy éppen ráébressze a világ nagy dolgai közül valamelyikre. Szerintem egyénfüggő, hogy valaki a nőiségnek melyik minőségét, netalán a sokszínűségét érzi-e meg benne. Teljesen a hallagatóra van bízva, hogy melyik rétegét fejti le, és fejti meg. A dalciklus több szinten értelmezhető és élhető át, így kinek-kinek az adott lelkiállapota, élethelyzete szerint fogja megragadni egy-egy részlet. Amit én személy szerint ebben legjobban élvezek, az a közös éneklés és a már korábban is említett sokszínűség. Ez egyébként nagyon nagy feladat is, hiszen egy órán belül hangilag és lelkileg is többféle karaktert kell megjelenítenünk. Nagyon szép kihívás folyamatosan váltani, és elérni, hogy az adott pillanatban tényleg az a szín, az a fajta karakter jelenjen meg a színpadon.
