Jan Němec cseh író szavakba foglalta a fényt, és betűkkel teremtette újjá azokat a pillanatokat, amelyeket valaha egy fotóművész kamerával próbált elkapni, hol több sikerrel, hol kevesebbel. Életrajzi regényének főhőse František Drtikol, akit fényképészként és buddhista tanítóként ismernek Csehországban. Hogyan jut el valaki onnan, hogy uralni és használni próbálja a fényt, odáig, hogy ő maga világosodik meg, sőt, még azt is elengedi, ami addig értelmet adott az életének? Erről kérdeztem a regény íróját, és közben sok minden másra is választ kaptam…
Hogyan mutatnád be František Drtikolt valakinek, aki még soha nem hallotta a nevét? Mi az, amit mindenképpen érdemes róla tudnunk?
Drtikol az a fajta ember és művész volt, aki egész életében keres valamit, és aki egyre tovább és tovább feszegeti a határokat. Ez igaz a fényképészi karrierjére és az általa végigjárt spirituális útra is. Állandóan kísérletezett, eleinte fotós technikákkal, aztán a saját elméjével. De soha nem elégedett meg azzal, amit éppen elért, mindig tovább akart menni, új területeket feltérképezni. Az ideák világát kereste, azt, amit még Platón fogalmazott meg annak idején.
Mi inspirált arra, hogy regényt írj az életéről?
Leginkább az foglalkoztatott, ami Drtikolt is a maga idejében: a határvonal, ami művészet és az egyén közvetlen tapasztalata között húzódik. A XX. század elején ez még újszerű és feltérképezetlen terület volt, de Drtikol ösztönösen indult el ebbe az irányba. Végül arra jutott, hogy a művészethez szimbólumok szükségeltetnek, amelyeket az alkotó mint médium ad át, de ezen a nagyon magas és kifinomult színvonalon sem közölhetünk mindent, és egy ponton fel kell adnunk a próbálkozást. Ezért hagyott fel a negyvenes éveiben a fotózással és fordult a miszticizmus felé. Eleinte ezzel fogott meg Drtikol: négy kontinensen állították ki a munkáit, híres és elismert volt, mégis maga mögött hagyta mindezt. Vajon miért?
Mik voltak a fő forrásaid a regényhez? Élnek még olyanok, akik esetleg személyesen ismerték Drtikolt?
Azt hiszem, nem nagy különbség, hogy kitalálunk-e egy szereplőt, vagy egy valaha élt személyt rekonstruálunk. Természetesen rengeteget olvastam Drtikolról, életrajzi forrásokat, a saját naplóját, beleástam magam a képeibe és azok szakirodalmába. De amint elkezdtem írni a regényt, rögtön rám zuhant a felelősség, hogy a forrásokból összeszedett információmorzsákat a megfelelő helyen és módon szőjem a történetbe. Így hát az én Drtikolom – de ez igaz az egész regényre – tények, értelmezés és fikció szövedéke. Úgy gondoltam, hogy ami egyértelműen kiderül a forrásokból, azt nem másíthatom meg önkényesen, de Drtikol életrajzában rengeteg a fehér folt, amelyek talán soha sem derülnek ki, úgyhogy ezeket a saját képzeletemmel kellett kitöltenem. Sajnos, mivel Drtikol ötvenöt éve halt meg, már nem sokan élnek azok közül, akik személyesen is ismerhették.
Melyek azok a fényképek, amelyek a leginkább inspiráltak az írásban, vagy amelyek különösen sokat jelentenek neked?
Nehéz választani, mert rengeteg fényképét szeretem. Például ezt:
Drtikol leginkább mint aktfotós lett ismert, és ez volt az első meztelen kép, amelyet a korabeli Csehországban kiállítottak. Nagy vihart kavart, de mai szemmel nézve már egyértelmű, hogy Drtikol nem pornográf képeket készített. Persze, akadtak nagyon erotikus alkotásai is, és sokan vádolták istenkáromlással, de nem ez volt a fő célja. Manapság a meztelenség szinte mindig összefügg a szexualitással, elég csak ránézni bármelyik magazincímlapra, a divat- és szépségiparra vagy a reklámokra. Ezek a képek és filmek összezavarnak minket és a tiszta, romlatlan szépségről alkotott elképzelésünket. Drtikol számára azonban a test nem pusztán nemi vágyat ébresztő tárgyat jelentett, hanem ennél jóval többet. Ez a kép például erős szimbólumokkal dolgozik. Egy magasabb rendű szellemet láthatunk, aki tartja vagy éppen felhúzza az alacsonyabb rendű személyiséget. Vagy itt van ez a másik:
Ez talán Drtikol leghíresebb aktképe, a címe A Hullám, és a regényemben is fontos szerepet kapott.
Ha Drtikol ilyen egyéni és mélyreható módon ábrázolta a női testet, akkor hogy lehet, hogy mindeközben a magánéletében ennyire szerencsétlenül alakultak a párkapcsolatai?
Az ő fejében valószínűleg egy idealizált elképzelés élt a nőiségről. Sok időbe telt, amíg képes volt nagyjából realisztikusan látni a nőket, nemcsak valami szélsőségesen jóságos tündérként vagy romlott csábítóként. A modelljeivel ugyan sok mindent élt meg, de ezek inkább esztétikai tapasztalatok voltak, mintsem egzisztenciálisak. Az idealizmus és esztétikum mögött húzódó prózai valóság könnyen kiábrándította a szerelemből és kapcsolatból, és így persze őbelőle is kiábrándultak a nők.
A fény története egyben egy spirituális megvilágosodás krónikája is. Hogyan követhetjük nyomon egy már elhunyt ember spirituális utazását? Befolyásolta ez a te világnézetedet is?
Író vagyok, nem Drtikol spirituális tanítványa. De ismerek közülük néhányat, és tudom, hogy nekik nagyon határozott elképzelésük van a mesterükről. Ha Drtikol idealizálta a nőket, hát a követői meg őt magát idealizálják… Ettől függetlenül érdekes kérdés, hogy követhetjük-e egyáltalán valaki másnak a spirituális útját. Nyilván sok hasznos tanácsot lehet ezen a területen adni, de szerintem a leghasznosabb az, hogy ne kövessük túl rigorózusan valaki más elképzeléseit. Úgy is mondhatnám, hogy az igazságnak rengeteg útja van, de az igazság az maga a föld, kitaposott utak nélkül.
