Susan Barker Inkarnációk című regényét bő egy hónapja olvastam, és még mindig a hatása alatt állok. Visszagondolok a szereplőkre, akik a szmoggal szennyezett Pekingben bolyonganak és az orrukig sem látnak, hallom feszült párbeszédeiket és a mögöttük rejlő kimondatlan igazságokat. A regény április elején került a magyar könyvesboltokba, Kínában viszont valószínűleg soha nem jelenhet meg politikai tartalma és kegyetlenül őszinte narratívája miatt. Többek között erről is kérdeztem az Inkarnációk szerzőjét, de szóba kerültek még a források felkutatásának nehézségei, a történelem és a fantázia kapcsolata és a női önérvényesítés egy drámai példája is.
Kínához nemcsak a regénye, hanem családi szálak is kötik.
Igen, a nagyapám Dél-Kínából származott és a hakka kisebbség tagja volt. A második világháború előtt vándorolt ki Malajziába. Édesanyám a malajziai Kajangban született és nőtt fel, majd tizenkilenc éves korában Nagy-Britanniába emigrált, nővérnek tanult, és azóta is itt él mára bő negyvenöt éve. Így születtem én is britnek, de mindenképpen szerettem volna írni egy regényt Kínáról, nagypapám hazájáról, és vissza akartam fejteni családom emigrációjának fonalát.
Azt is olvastam, hogy Ön is élt néhány évig Pekingben. Mi volt előbb, a regény ötlete vagy az utazás?
Már eleve azért költöztem Pekingbe 2007 nyarán, mert szerettem volna egy Kínában játszódó regényt írni. Mielőtt bármi mást kitaláltam volna, tudtam, hogy a Teng Hsziao-ping-féle reformból és nyitásból következő társadalmi és gazdasági változásokat mindenképpen bele szeretném szőni, különösen azt, ahogyan az átlagos emberek életére hatottak. Illetve mindig is nagyon izgalmasnak találtam a kínai történelmet: a Mao Ce-tung idején kialakult káoszt éppúgy, mint a császárok idejét, amely folyamatosan változott annak függvényében, hogy éppen melyik császár és dinasztia volt hatalmon.
Végül összesen öt évet töltöttem Kínában – az első felét Pekingben, a másodikat Shenzhenben (ez egy kisváros Hongkong közelében, Kuangtung tartományban). Nagyon fontos része volt a kutatásomnak, hogy én magam is éljek a regényem helyszínén, és megismerjem a mindennapi életet. Ahogy Yu Hua, a regényíró írta a Kína tíz szóban című esszékötetében:
A mindennapi élet triviálisnak és rutinszerűnek tűnhet, de valójában sokkal több rejlik mögötte; gazdag, sokatmondó, megérint. Politika, történelem, társadalom és kultúrák, az egyén emlékei és érzelmei, vágyai és titkai – mindez visszaverődik a mindennapok tükréből.
Hogyan kutatott a regény történelmi részeihez? Nem nehéz Kínában, egy efféle “jövőorientált” kommunista államban hozzájutni az archív forrásokhoz?
Az Inkarnációk történelmi fejezeteihez mind angol nyelvű forrásokat használtam. Igaz, hogy a kínai történelem bizonyos fejezeteiről – főleg a kulturális forradalomról és a Tiananmen téri mészárlásról – csak a hivatalos narratívát fogadják el az országban, de Kínán kívül rengeteg könyv született erről angolul, kínai és nyugati akadémikusok, memoárírók és regényírók tollából egyaránt. Ezek Mao Ce-tung tragikus hibáit és tévedéseit is őszintén mutatják be, ami Kínában nem kerülhetné el a cenzúrát. Amikor az USA-ban éltem, jó pár hónapot töltöttem a harvardi és a coloradói egyetemek könyvtáraiban. De jártam a londoni SOAS-en (School of Oriental and African Studies) és a British Libraryban, illetve a pekingi Nemzeti Könyvtárban is, ahol egyébként meglepően sok olyan könyvet találtam, amelyek azért valamennyire kritikusan szemlélik Mao rendszerét. Így jutottam hozzá a forrásaimhoz, de tény, hogy nem lett volna ekkora szerencsém, ha csak kínaiul tudnék.
Az egyik jelenetben az udvari ágyasok összeesküvést szőnek Csia Csing császár meggyilkolására. Maga a császár történelmi alak, de mit lehet tudni a nőkről? Ők is hitelesek, vagy az írói fantázia szüleményei? Egyáltalán, mennyiben volt a regény célja, hogy “újraírja” a történelmet?
Habár a főhős múltbéli inkarnációi részben valós eseményeken alapulnak, de a történelmi tényeket lazán kezeltem, hiszen a regényemnek nem kellett olyan pontosnak lennie, mint egy tudományos igényű történelemkönyvnek. Azt hiszem, az inkarnációknak körülbelül az egyharmada valós történelmi adat, amelyet a könyvtári kutatások során találtam, és kétharmada a képzeletem műve. De a kínai folklór is hatott ezekre a történetekre, és persze a szürrealizmus meg a fantasztikum.
A “tizenhat ágyas”-történet valós eseményt dolgoz fel. Csia Csing, a Ming dinasztia tizenegyedik császára, szexuális szadista volt, aki élvezetből kínozta és néha meg is ölte a palotájában összegyűjtött ágyasokat. 1542-ben tizenhat ágyas betört a hálószobájába és megpróbálta megfojtani egy selyemzsinórral. Csakhogy valaki még korábban leleplezte az összeesküvést, így az asszonyokat elfogták és kivégezték az “Ezer Vágás Halálának” nevezett, különösen kegyetlen módszerrel. A forrásokból csak annyit tudunk, hogy ez az esemény megtörtént, de konkrét adatok nem maradtak fenn, ezért a hiányzó részleteket nekem kellett megköltenem hozzá. Én találtam ki az összes szereplőt, a belső világukat, a viszonyrendszerüket, és így tovább. Maga a történet egyébként azért ragadott magával, mert csodálom ezeknek a nőknek a bátorságát, ahogy megpróbálták a saját kezükbe venni a sorsukat.
A könyvkritikámban utaltam arra, hogy az Inkarnációk hangulata emlékeztet A Mester és Margaritáéra, hiszen egy kommunista, ateista világképbe tör bele hirtelen a természetfeletti. Ez véletlen?
Hűha, igazság szerint én nem olvastam A Mester és Margaritát, de most felébredt iránta az érdeklődésem. Én magam sem tudok egyértelmű választ adni arra, hogy mi volt a célom ezzel a fantasy-szállal, de talán nem pont az, hogy szembeállítsam a kommunista ideológia ateista, tudományközpontú logikájával. Hiszen a regényemben a fantasztikus elemek inkább a császárkorban játszódó egy-egy fejezethez köthetők. Viszont nagyon szeretem a szürrealizmust és a fantasztikumot a prózában, például Jorge Luis Borges, Angela Carter és David Mitchell műveit. Olvasóként és íróként is rajongok az olyan történetekért, amelyek feszegetik és megkérdőjelezik “a világ rendjének” mereven meghúzott határait.
Készült kínai fordítása is az Inkarnációknak? Mit szóltak a regényhez a kínai olvasók?
Az Inkarnációk nem jelent meg Kínában, és a politikai tartalmából kiindulva valószínűleg nem is fog. Ennek ellenére sok kínai barátom olvasta, köztük regényírók is. Ők azt mondták, hogy napjaink Kínáját hitelesen ábrázoltam – nagy megkönnyebbülés volt számomra ezt hallani. Néhány kínai barátom pedig örömmel olvasott és tanult valami újat a saját hazája történelméről, például a már említett Csia Csing császár esetéről. Persze akadtak kritikusabb hangok is, akik azt kérdezgették, miért hagytam ki Csin Si Huang császárt vagy a hadakozó fejedelemségek korát, amelyek sokkal fontosabb részei a kínai történelemnek. Ha a nemzeti történelemről van szó, mindig lesznek olyanok, akik csak a grandiózusabb részekre kíváncsiak, mások viszont éppen arra döbbenhetnek rá ebből a regényből, hogy a kevésbé dicső korszakok is méltók lehetnek a figyelemre, felfedezésre és feldolgozásra.
