Nyugtalanító levelek a taxisofőr ablaktörlője alatt

susan baker inkarnciok

Susan Barker Inkarnációk (Ezer éve rólunk álmodom) című könyvében a történet főszereplője Vang, a pekingi taxisofőr, aki egy nap különös levelet talál a kocsija szélvédőjén. Nyugtalanító sorok, melyek írója mintha egyre közelebbről figyelné meg őt és a családját. Vang nyomozni kezd a titokzatos, furcsa, de felkavaró levél nyomán, amelyet továbbiak is követnek.

A Tarandus Kiadónál most megjelent könyvnek a The New York Times Az év legfigyelemreméltóbb könyve címet adományozta. Itt egy részletet olvashatsz a 464 oldalas műből, és ha tetszett, itt megrendelheted.

Részlet:

Feldördül a hajnalt jelző dobszó. A nap felkúszik a Tiltott Város
félelmetes szimmetriájú udvarai és palotái fölé. Elgyötört fejed a párnán
pihen, s azt mormolod, hogy szeretsz. Már azelőtt is szerettél,
hogy megismerkedtünk. Szemhéjad leereszkedik, s én hátrasimítom
baljóslatú özvegycsúcsba futó hollófekete hajfürtjeidet. Elnézlek,
ahogy szenderegsz, s nyugalom árad el bennem. A tomboló düh,
amelyről bizonyos voltam, hogy a sírig fog fortyogni bensőmben,
máris elcsitult.
„Hogyan omolhattak le ilyen hamar a védműveim?” – tűnődöm.
A bocsánatomért könyörögtél, s én túl könnyedén ajándékoztalak
meg vele.

X.

Az Alvó Kabóca palotájában tizenöt becsvágyó merénylő gyűlt össze
a varrókörben, selyempapucsokat hímezve megcsonkított, eltorzult
lábainkra. A csészékből tea illatos párája száll fel. Cérnánk és tűnk
nyomán lótuszvirágok és aranyszín bazsarózsák virulnak ki, ajkunkról
vészjóslóbb szóvirágok sarjadnak. Hogyan veszejtsük el Őfelségét?
Méreggel vagy gyilokkal? Netán, ha időnk engedi, az ezerfelé
szabdalás kínhalálával?
Odakint a Kisemmizett Kegyencek kertjében bronzcsengők csilingelnek
a szeszélyes tavaszi szellőben. Azután valaki bezörget az Alvó
Kabóca palotájának ajtaján, és beront tizenhatodik nővérünk, Jázmin
ágyas. A szeme ragyog, s ajka türelmetlenül feszül, miként az íjász íja,
hogy mihamarabb ránk záporoztathassa szavainak nyílvesszejeit.
– Szeretett nővéreim! Elérkezett a mi időnk! Ma estére meghívást
kaptunk a Leopárd szobába. Csia-csing császár uralma e napon véget
ér!
Tizenöt locsogó száj némul el. Tizenöt tű torpan meg két öltés
között. Tizenöt szív dobban meg tizenöt torokban.
– Hogyan? – ziháljuk.
Jázmin ágyas illatos selyemfelhőbe burkolózva letelepszik a kangra.
Hajában finom kidolgozású ezüst jégmadártollak remegnek.
– Ma abban a szerencsében volt részem, hogy együtt ebédelhettem
Őfelségével az Ősöreg Szivarfa kilátóteraszán.
Jázmin ágyas ájtatosan tágra nyitja szemét, és hódolatteljesen bégeti:
– „Ó, Leghatalmasabb Uralkodó! Ó, Ura az Emberi Nemnek és
Mindeneknek az Ég alatt! Nem is remélhettem nagyobb megtiszteltetést
annál, hogy Felséged a mai napon ebédre invitált!” Nos…
Miközben Őfelsége épp a párolt húsos nudlijából lakmározott, én
bebújtam az asztal alá, felhajtottam a császári köntöst, és a számba
vettem Csia-csing nudliját. A császár először felháborodott… Mi
több, zavarba jött a száz felszolgáló eunuch előtt!
Tizenöt becsvágyó merénylő próbálja kuncogva elképzelni a sápatag
kasztráltak elszörnyedését.
– Ám hamarosan gyönyörteli nyögdécseléssel megadta magát
nekem, s mire Őfelsége magva a számba lövellt, az étele is elhűlt
a tányérján. Azután míg a császár engedékeny hangulatban leledzett,
találkát javasoltam a Leopárd szobába ma estére. Engedélyét kértem,
hogy én választhassam ki a hálótársait, oly csábító asszonyszemélyeket
ígérvén Őfelségének, akik járatosak a testi szerelem
művészetében, s az átszellemült gyönyör felhőin repítik őt egyenesen
a mennyekbe. Csia-csing császár beleegyezett a dologba, ám
nyomban utána elhessegetett… Mire én már szaladtam is a Hálókamra
Ügyeinek Hivatalába, és megadtam tizenhatunk nevét. Ma
este mindnyájunkat a Leopárd szobába rendelik, s vége szakad Csiacsing
rémuralmának!
Tizenöt ágyasból álló varrókörünk ömlengve zengi dicséretét.
– Ó, mily bátor vagy te, Jázmin ágyas!
– Minő vakmerőség! Ez aztán az agyafúrt és leleményes asszony!
– Szívünk csordultig telik bámulattal, úgy bizony!
– Szeretett nővéreim – felel szívélyesen Jázmin ágyas –, a mi nővéri
szövetségünk kölcsönözte nekem a bátorságot és az erőt.
Ekkor néma csend ereszkedik az Alvó Kabóca palotájára. Császárgyilkos
képzelgéseink beteljesülése küszöbön áll, ám Őfelsége
halála a mi pusztulásunkat is jelenti, s a rettegés és a bánat hangosan
dobol mellkasunkban. Smaragd ágyas kezét tördeli az ölében, és azt
suttogja:
– Szeretett nővéreim, be kell vallanom, hogy félek…
– Ugyan mitől?
Mielőtt észbe kapnék, a szavak csak úgy tódulnak ajkamról;
a gúnytól fröcsögő áradatnak képtelen vagyok gátat vetni.
– A haláltól? Hát e háremrabnői sorban nem eleven holtakként
senyvedünk napról napra? Szépségünkért azzal bűnhődünk, hogy
bezártak bennünket ebbe az aranyozott kalitkába, a zsarnok szadista
szeszélyeinek áldozataiként! Nővéreim, mi már réges-rég eltávoztunk
e világból. Abban a pillanatban haltunk meg, amikor a gyaloghintóban
behoztak minket a Tiltott Város nyugati kapuján.
Jázmin úrnő kinyúl, és két kezébe zárja Smaragd úrnő kacsóit.
– A Mennyekben majd elnyerjük méltó jutalmunkat azért,
hogy megoltalmaztuk leányainkat és megtoroltuk a császáron
legyilkolt elődeink halálát – mondja. – Az istenek helyeslik tervünket,
hogy véget vessünk Csia-csing önkényuralmának. Visszavonták
tőle mennyei felhatalmazásukat, s ma éjjel az ő nevükben
cselekszünk…
Jázmin ágyas elhallgat. A helyiség távoli sarkából fojtott köhögés
üti meg fülünket. A hímzőkeretek lehullnak ölünkből, s mi tizenhatan
úgy rebbenünk szét, mint puskalövéstől megriasztott madárraj.
– Ki az? Hol lehet?
– Betolakodó! Kém!
– Ott lesz a teásláda fedele alatt!
Holdsugár ágyas odaszökken a tíkfa ládához, és felcsapja a sárkányfaragásos
fedelet nyikorgó sarokvasain. Finom szövésű kön256
tösök tarka kavalkádja röpköd a levegőben, ahogy Holdsugár felforgatja
a ládát a betolakodó után, akit végül a hajfonatainál fogva
ráncigál elő.
– Bambusz ágyas! – sziszegik a varrókör tagjai.
Arcod megvonaglik a fájdalomtól, amint Holdsugár ágyas a hajadnál
fogva az Alvó Kabóca palotájának közepére vonszol. Tizenhat
idősebb nővéred gyűlik köréd, s te összegörnyedsz a tizenhat szempár
metsző pillantásának súlya alatt.
– Ki küldött? – faggat Dalos Pacsirta ágyas.
– Miért kémkedsz utánunk?
Ártatlan szemed könnybe lábad, és gyerekesen selypeged:
– Én csak bújócskát játszottam a többi ágyastanonccal, és…
Jázmin ágyas hitetlenkedve felkacag, majd csattanós pofont ken
le neked.
– A hazudozásod sértő ránk nézve. Bökd ki az igazat!
Orcád kivörösödik a keze nyomán. Amint rájössz, hogy nővéreidet
nem olyan könnyű lóvá tenni, újrakezded a mondókád:
– Tiszteletreméltó nővéreim, könyörgök, bocsássátok meg a háborgatásomat!
Gyanítottam, hogy Fecske ágyas részese egy titkos
összeesküvésnek, és mivel aggódtam a biztonságáért, elrejtőztem
a teásládában, hogy kiderítsem, miről van szó. Most, hogy már tudom,
őseim sírjára esküszöm, hogy megőrzöm a titkotokat. – Szemed
gyűlölködve szűkül össze. – Én is éppúgy irtózom a Kések Császárától,
mint ti, és a Mennyei Birodalom többi alattvalójával együtt
fogok ujjongani, ha végre holtan látom.
A tizenhat nővér szövetségének tagjai óvatos pillantásokat váltanak
egymással tizennégy esztendős fejed felett. Jázmin ágyas énfelém
fordul, aki tudtán kívül hozzájuk vezetett téged.
– Megbízható ez a gyermek, Fecske ágyas? – kérdezi.
Mielőtt felelhetnék, Dalos Pacsirta ágyas felkiált:
– Ez a körmönfont Bambusz összeszűri a levet a hitvány kasztráltakkal!
Láttam őt a Halhatatlan Madarak pavilonjában, amint
Púpos Kuóval sustorgott. Gúzsba kell kötnünk, és belefojtanunk
a kútba! Másként keresztülhúzza a terveinket!
Őszi Eső ágyas hevesen bólogat.
– Bambusz ágyas biztosan elárulja a Csia-csing császár meggyilkolására
szőtt összeesküvésünket, ha hasznot húzhat belőle! Adjunk
a kezébe selyemzsinórt, és utasítsuk, hogy kösse fel magát!
Miközben egyre több nővérünk követeli lármásan, hogy nyelj
mérget vagy vágd fel az ereidet, te különös módon megőrzöd hidegvéred.
Amikor megfelelsz Jázmin ágyasnak, a hangod tisztán cseng,
és cseppet sem remeg.
– Hajlandó vagyok elemészteni magam bármilyen módszerrel,
amiben nővéreim megállapodnak… – Ekkor elgyötört tekinteted
az enyémbe kapcsolódik – …hiszen miért is akarnék tovább élni,
miután Fecske ágyast kivégzik?
Hajlandóságod, hogy meghalj háremnővéreid üldözési mániás
félelmei miatt, ádáz ellenszegülésre sarkall. A meggyilkolásod olyan
vérlázító igazságtalanság, amit nem tűrök el.
– Milyen bizonyítékotok van rá, hogy Bambusz ágyas összeszűri
a levet az eunuchokkal? – kérdem kihívón. – Csia-csing császár az,
aki halált érdemel, nem ez a gyermek. Miért nem elégedtek meg
azzal, hogy felpeckeljük a száját, megkötözzük, és bezárjuk a teásládába?
Ez épp elég óvintézkedés.
Erre nővéreim felháborodva nekem esnek. Csak úgy fröcsög
a nyáluk, ahogy pocskondiáznak és szapulnak.
– Milyen ravaszul manipulálta ez a kis liba Fecske ágyast!
– Mindenki tudja, hogy Fecske szívéhez a telhetetlen punciján
át vezet az út. A rafinált kis lotyó elérte, hogy Fecske a tenyeréből
egyen…
– Nyomjátok a kezébe mindkettőnek a selyemzsinórt, hadd himbálózzanak
egymás mellett a mestergerendán!
A bölcs és együttérző Jázmin ágyas könyörületesen meghallgatta
kérésemet. Összecsapja két tenyerét, elnémítva háremnővé
reink rosszindulatú rágalomáradatát. A tekintélyt parancsoló külsejű
Jázmin anélkül ragadja magához a vezetést, hogy felemelné
a hangját.
– Elég ebből! Nem hagyom, hogy a mi lelkünkön száradjon
e gyermek meggyilkolása. Egyszerűen megkötözzük és bezárjuk
a teásládába. Mire rátalálnak, Csia-csing császár már halott lesz, és
bármit mond is ez a leány, úgysem hozhatja vissza az életbe.
Tizenkét tekercs lábkötöző pólya köti gúzsba a bokádat és a csuklódat.
Szádat selyemsállal peckeltük fel. Tizenhat sápadt arc mered le
reád gyászos tekintettel, ahogy ott kucorogsz a tíkfa láda fenekén.
Föléd hajlok, és így suttogok:
– Ég veled, Bambusz ágyas! Töltsd békességben hátralévő napjaidat
a zsarnok halála után! Hosszú és sikerekben gazdag életet kívánok
neked, s imádkozom érte, hogy a túlvilágon újra találkozzunk
mi ketten.
Selyemköntösök fojtogató halmát dobjuk a felpeckelt szájú, megkötözött
ágyasra. A sárkányfaragásos ládafedél lecsapódik, és síri sötétség
zár magába téged.

XI.

Az alkony árnya lassan araszol előre a Tiltott Városban. A birodalom
szívének homályba boruló udvarai felett varjak fekete serege kering
károgva és nagy szárnycsapkodással. Csia-csing császár uralmának
vége közeleg. A Mennyei Tisztaság palotájának szálfái és gerendái
erről sóhajtoznak és nyögdécselnek. A külső falnál álló szomorúfüzek
erről susognak sziszegve a vizesárokba csüggesztett ágaikkal.
Mindazok megkínzott lelke pedig, akik a Leopárd szobában lelték
halálukat, keresztülsuhan a szobákon, és ujjongó hálaéneket zeng,
hogy Őfelsége végre elnyeri méltó büntetését.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!