Anyjuk holttestével indult vissza Irakba a németországi kurd család

ház tető nélkül

8. Arab Filmfesztivál, Berlin, 2017. március 31. – április 7.

Ház tető nélkül, 2016 (Németül: Haus ohne Dach, Angolul: House without Roof), Rendezte: Soleen Yusef, Kurd-iraki-német film

Írta: Ferber Katalin

A rendezőnő 1987-ben született az iraki Kurdisztánban. Kilenc éves korában menekültként érkezett Németországba. A Baden-Wüttenbergi Filmakadémia rendezői szakán végzett, s ez a film volt a diplomamunkája. A film már számos díjat nyert.

A film első percei egy család édesbús ünneplésébe avatja be a nézőket. Valahol Németországban vagyunk s a terített asztalok mögött a televízió hírei Szaddam Husszein bukásáról tudósítanak. A családfő, az anya örömében elsírja magát, s egyúttal közli három felnőtt gyerekével, Alannal, Jannal és Lijával, hogy végre mindenki hazaköltözhet vissza az iraki Kurdisztánba, hiszen a szörnyű Szaddam rezsimnek vége. Két testvér dermedten hallgatja anyjuk döntését, hiszen addigi életük Németországban zajlott, véleményüket senki nem kérdezte, hol is akarnának élni, s amikor egyikőjük kurd nyelvről németre vált, mindannyian értjük, hogy a felnőtt férfi nem akar már “otthon” élni, hiszen az csak a képzeletében élő nosztalgia.

Néhány hét múlva az anya meghal, így a hazaköltözés helyett a temetést kell három gyerekének megszerveznie – Kurdisztánban.

A film a három felnőtt ember zarándokútja egykori hazájukba, Irak északi részébe, ahol évtizedekkel korábban a Szadam Husszein-féle rezsim katonái szörnyű pusztítást végeztek a kurd lakosság körében.

A családfő, aki néhány évvel korábban hunyt el, a kurd függetlenségi háború egyik hőseként vesztette életét: így tudják gyerekei és a család Irakban élő tagjai is így emlékeznek rá.

Az anya utolsó kívánsága hogy férje mellé temessék. A Kurdisztánban élő családtagok és az anya Németországban felnőtt gyerekei között súlyos konfliktust robban ki. A gyerekek nem értik, miért nem lehet anyjuk utolsó kívánságát teljesíteni (ezt a többi családtag tudja, de nem mondja el nekik). A film második fele egyre feszültebb helyzetek szül. Az értetlenségből fakadó konfliktusok szaporodnak és elmérgesednek, végül a megoldásért az összes családtag nagyon nagy árat fizet.

Konfliktus van a testvérek között, mert egyikőjük Alan, az Irakban élő család férfitagjainak döntéséhez akar alkalmazkodni: édesanyját máshova kell temetni, nem apjuk sírja mellé.

Konfliktus van Jan és Lija között, mert Jan senkihez és semmihez nem akar alkalmazkodni, míg Lija megpróbálja “európai” szemlélete és gondolkodása ellenére megérteni a bátyja szerint merev és  elmaradott  patriarchátus szemléletet. A családban egyetlen rangidős férfi véleményét mindenkinek el kell fogadnia, még akkor is, ha tudják, hogy ez értelmetlen és romboló.

A film legszomorúbb csattanóját nem érdemes e filmismertetésben elárulni, de annyit nem árt tudni, hogy e kurd család konfliktusainak jelentős része a “jó hazafi”kontra “áruló” megítélésből erednek, s a film talán legtragikusabb üzenete épp az, hogy ez akár egy család minden tagjának cselekvését és felfogását is meghatározhatja. A három testvérből kettő éppen ezzel szegül szembe, mert ők már egy másik, európai, német értékrendben nőttek fel.

A három testvérnek végül sikerül elérnie, legyőzve minden családi ellenállást, hogy szüleik egymás mellett levő sírban nyugodjanak.

Az út azonban, mely ehhez a megoldáshoz elviszi őket, nagyon fájdalmas, sok néző is könnyezve mosolyog vagy nevet a szereplőket ért “inzultusokon”. Az itteni berlini nézők egy része ugyanis nagyon is ismerős helyzeteken mosolyog, ők is Kurdisztánból menekültek Németországba.

A “Ház tető nélkül” első filmje Soleen Yusefnek. A cím a három (már felnőtt) gyerek védtelenségét és kiszolgáltatottságát jelenti, hiszen sem régi otthonuk Kurdisztán, sem jelenlegi lakhelyük Németország nem védi meg őket két, egymással ellentétes értékrend fájdalmas összecsapásától, s attól a kényszertől, hogy egyedül kell választaniuk a két értékrend között. Úgy van tehát családjuk, hogy nincs. Ez az a tető, mely hiányzik “házukról”, azaz identitásukból.

A film befejező képsorai mosolygósak, új családtag születik, aki már Kurdisztánban nő fel.

Csak a kikapcsolhatatlan televízió híradása rontja el a család örömét: Mosul lakossága Kurdisztán fele menekül. Az egyik családtag vészjóslóan jegyzi meg, hogy emberemlékezet óta ez az első eset, hogy iraki arabok a kurdok lakta területeken keresnek menedéket, hiszen korábban mindig a kurdoknak kellett menekülniük a vérontás elől. S ez csak a kezdet, ma már tudjuk mi is, Európában.

Érdemes megjegyezni Soleen Yusef nevét.

Ezúton mondok köszönetet az Arsenal mozinak, Christina Kunzénak és Christiane Dramének (Fabrikpublik), hogy támogatásukkal lehetővé tették a fesztivál filmjeinek megtekintését – a Szerző.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!