+ Zene

Döbbenetes, hogyan játszotta Debussy a saját darabjait – interjú Báll Dávid zongoraművésszel

Báll Dávid zongoraművész nemrég szokatlan ötlettel kereste fel a Budapest Music Centert. Egyetlen koncert keretében adja majd elő Claude Debussy huszonnégy prelűdjét, amelyeket szinte soha nem játszanak együtt ebben a formában. Ráadásul ő maga is csak mostanában került igazán közel az impresszionista zenéhez…

Báll Dávid zongoraművész nemrég szokatlan ötlettel kereste fel a Budapest Music Centert. Egyetlen koncert keretében adja majd elő Claude Debussy huszonnégy prelűdjét, amelyeket szinte soha nem játszanak együtt ebben a formában. Ráadásul ő maga is csak mostanában került igazán közel az impresszionista zenéhez. A kalandos ön- és zeneismereti út részleteit a művész úr a budapesti Liszt Ferenc téren, a Zeneakadémia patinás épülete közelében árulta el nekem.

Miért választottad éppen a Prelűdöket?

Valami különleges műsort szerettem volna. A Prelűdök két kötetét külön-külön sem viszik gyakran színpadra, együtt pedig szinte soha. Tekinthetnénk őket összefüggő daraboknak is, hiszen Debussy az egészet alig néhány hónap alatt írta meg, 1909-1910 és 1912-1913 fordulóján. Szerencsére a BMC egyetértett velem abban, hogy érdemes az összeset egyszerre műsorra tűzni, ami idén áprilisban a Tavaszi Fesztiválon valósul majd meg.

Mi a különbség a két kötet között? 

A második kötet már az elsőnél  is tovább merészkedett a zenei megoldások tekintetében. Az elsőben több olyan fülbemászó dallamot találhatunk, amelyeket az amatőr zenekedvelők is élvezni szoktak, míg a másodikban már inkább a talán nehezebben emészthető és háttértudást is feltételező darabok dominálnak, de azért akadnak kivételek. A Pusztai virágok és az Óegyiptomi halotti urna szinte chopini szépségeket idéznek.

Tehát az amatőrök és a zeneértők is élvezni fogják a koncertet?

Debussy a garancia erre, habár azt gondolom, hogy egy, a francia mester műveiből összeállított koncertre már eleve az ül be, aki tudja, hogy milyen zenére számíthat. Ő hidat képez a Chopin-féle könnyen befogadható dallamos, romantikus zene, illetve a Schönberg-féle, amatőrök számára igen nehezen befogadható és érthető dodekafónia között. Az életművében egyaránt találkozunk egyszerűbb zenei nyelvezettel és bonyolultabb kompozíciókkal.

Fotó: Nagy Attila

Nehezebb is játszani?

Ez attól függ, kinek mi a nehéz. Van, aki például anyanyelvi szinten beszéli Mozartot, de az efféle impresszionista zene rétegeit nem tudja úgy megszólaltatni. Nekem is sokáig kimaradt Debussy: a Prelűdök közül azelőtt csak egyetlenegyet játszottam, és ha tehettem, a többi darabját sem választottam a koncertjeim repertoárjába. Ám ennyi idő után, a Zeneakadémia tanáraként úgy gondoltam, illene már olyan szinten ismernem ezeket a darabokat, hogy igazán mélyrehatóan tudjak foglalkozni velük tanárként is. Márpedig a megismerésnek és a fejlődésnek fontos mérföldköve, hogy ne csak hallgassam a zenét, hanem én magam játsszam. Még most is némi fenntartással kezelem az impresszionisták munkáit, de ahogy egyre jobban megismerem őket, más szemmel nézek rájuk és sok érdekességet fedezek fel velük kapcsolatban.

Például mit?

Nagyon érdekesek azok a felvételek, ahol Debussy a saját darabjait játssza, és döbbenetes, hogy bizonyos esetekben mennyire elrugaszkodott a kottától, illetve mekkora a különbség aközött is, ahogy a mai zongoristák játsszák Debussyt és ahogy Debussy játszotta a maga darabjait. Sőt, az 1900-as évek elején és közepén élt nagy zongoristák játéka jóval közelebb áll a Debussy-féle előadásmódhoz, mint a maiaké.

Honnan eredhet ez a különbség?

Annak idején a legnagyobb zongoristák egyben a legnagyobb zeneszerzők is voltak. Bach, Mozart, Beethoven, Liszt, Chopin, Rachmaninoff és Bartók hihetetlen magasságokba emelkedtek mindkét területen, és olyan szinten láttak rá a zeneirodalomra, ahogy az nem sokunknak adatik meg. Az az előadói szabadság, amivel ők rendelkeztek – már csak azért is, mert ők írták a darabjaikat -, a mi esetünkben már gyakran hiányzik. Ez magyarázható a mai zeneoktatás sajátosságaival, de a komponálás igazság szerint soha nem volt a hangszeres képzés szerves része, és nem is szükségszerű ahhoz, hogy az előadó átütően játsszon el valamit. Korábban az élet mégis úgy hozta, hogy egyes előadók a saját darabjaikat szólaltatták meg. Ma már ez szinte sosincs így.

Te írtál már zenét?

Fotó: Nagy Attila

Nem, soha nem éreztem, hogy így kellene kifejeznem magam. Én abban teljesedem ki, hogy előadom más zenéjét. Persze jó kérdés, hogy mi a fontosabb: az adott zeneszerző akarata vagy az én egyéniségem, amit beleviszek a játékba? Kocsis Zoltán mondta, hogy egy nagy tehetségű előadó személyisége akkor is átüt egy darabon, ha pontról pontra követi a zeneszerző utasításait. Ezzel én is egyetértek, és nagyon fontosnak tartom a megírt zenéhez való hűséget. Ha meg nem annyira tehetséges egy előadó, akkor miért akarná magát másképp kifejezni, mint a zeneszerző? Ha ellent akarunk mondani a leírt zenének, akkor tényleg írjunk inkább saját darabot.

És mi a helyzet Debussyvel, aki ezek szerint máshogy játszotta el a műveit, mint ahogy leírta?

Ha fennmaradt felvétel is, akkor érdemes valamiféle arany középútra törekedni. Nem mindent játszhatunk úgy, ahogy ők tették. Ha Debussyt akarnám utánozni, az nem lenne autentikus. Ez az igazi kihívás az előadóművészetben: meg kell érteni, miről szól a zene, nem csak leutánozni valakit vagy begyakorolni a kottából, hiszen ezt egy gép is tudná. Sok mai előadó úgy nyúl Debussy munkáihoz, hogy érezhetően nincs mögötte mondanivaló, csak úgy-ahogy eljátsszák a darabokat. Persze vannak nagyon jó felvételek is, de ettől még általánosságban igaz, hogy az előadóművészet olyan irányba változott, amelyből már hiányzik az impresszionista zenéhez szükséges hajlékonyság. Hajlékonyságból – úgy gondolom – sosem elég, ezért is vonzott ez a kihívás, hogy mit tudok kihozni a Prelűdökből.

Vannak még további terveid az impresszionistákkal?

Zongorára írt Debussy- és Ravel-műből nincs valami sok, ezért szeretném az összeset megtanulni. De előtte azért nézzük meg, vajon mennyire vevő a közönség erre a nyolcvan percnyi Prelűdre. Szerintem szeretni fogják őket, hiszen rövidek, változatosak, és mindnek saját címe van, amelyek különféle asszociációkat indíthatnak el. Ha nem is mindig könnyű ez a zene, de mindenképpen magával ragadó, érthető és befogadható.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. zzz

    2017-03-28 - 14:08

    “amatőr zenekedvelők”

    Muszáj ilyen gőgösen? Belőlük élsz, Dávidka…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top