Daniel Arasse: Leonardo – Typotex Kiadó, 2016 – fordította Marsó Paula, Nemes Krisztina – 440 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-2798-96-7
A Typotex Kiadó eddig is szorgalmasan adogatta ki a francia művészettörténész Daniel Arasse (1944-2003) műveit, de most, az ötödik, Leonardo da Vinciről kötettel teljesen levettek a lábamról. A belbecs és a külcsín olyan egységét hozták össze ezzel a könyvvel, amire nem nagyon van példa az elmúlt évek magyar könyvkiadásában! Tényleg. (Korábban megjelentették Stephen Greenblatt végtelenül izgalmas könyvét Poggio Braccioliniről, de az a kötet, bár minden olvasói igénynek megfelelt, közel sem volt ennyire szép.)
- Leleplezték Leonardo da Vinci titkát
- Világhírű filmrendezőről derült ki, hogy Leonardo da Vinci rokona
- Megszólal da Vinci titokzatos hangja
- A portré, amit Mona Lisaként ismerünk, egy másik nőt ábrázol?
- A tömegverekedés asztala – Ilyen festményt soha nem láttunk
Egy kölyökmajom fölmászott a fára, melynek tetején egy madárfészket talált, tele csupa aranyos fiókával. Nagyon megörült nekik, de mivel a fiókák már megtanultak repülni, csak a legkisebbet tudta megfogni. Boldogan mászott le vele a fáról, és addig szeretgette, amíg a fióka megdöglött. Létezik bizony olyan túláradó szeretet, ami agyonnyomja a gyermeket
– olvashatjuk a könyv egyik kevésbé frekventált helyén Leonardo egyik állatmeséjét, mely nem pusztán illusztrációja a végtelenül szerteágazó életműnek, de – bizonyos szempontok alapján – magyarázata is Leonardo személyiségének. Persze, ettől még nem lenne zseni! Ízlelgessük kicsit a számokat: Leonardo kétszázezernél több rajzot és nagyjából hatezer jegyzetlapot hagyott maga után. Ráadásul habitusának, és határokat (el) nem ismerő zsenialitásának következtében ezek a jegyzetek nem követnek sem időrendet, sem valamiféle tematikus rendszert. Úgy tűnik, Leonardo tényleg minden iránt érdeklődött, és ez a burjánzó és szerteágazó kíváncsiság segítette őt abban, hogy összekapcsolja a világ felfedezésének legkülönbözőbb területeit.
Arasse könyve attól hihetetlenül izgalmas, hogy jó érzékkel válogatva a rendelkezésre álló források, tények és adatok között nem egy újabb Leonardo életrajzot pakolt össze, hanem az alkotásokra koncentrálva fejti fel/meg az alkotó személyiségét. (Arasse nem kreál elméleteket, abból dolgozik, ami hiteles és igazolható.)
Jól tudom, némely öntelt ficsúr azt hiszi majd, hogy mivel én latinul nem tudok, jogosan vádolhat engem azzal, hogy műveletlen ember vagyok
– olvashatjuk Leonardo meglepő önvallomását (Codex Atlanticus, 119v-a.), mely alapjaiban rengeti meg a köztudatban élő „nagy műveltségű tudós” képét, viszont innen nézvést még nagyobb elismerésre késztet minket. Leonardo nagyjából tizenöt éves volt, amikor munkába állt Verrocchio műhelyében, így minden tudást, amit ezután megszerzett, a saját döntése alapján, a saját igényei szerint rendezett. Így talán érthető, hogy Arasse külön fejezetet szentel Leonardo műveltségének, amit – mint ahogy ezt az összes általa tárgyalt téma kapcsán megteszi – megpróbál elhelyezni a korra jellemző szellemi közegben.
Az életmű feltárása során a művészetek mellett nem véletlenül jut külön fejezet az építészeti, gépészeti, térképészeti munkáknak. Az Arasse által kibontott személyiség az eloszlatott homály mellett sem tűnik kevésbé különcnek, viszont érthetőbbé válik, mi az, amitől korát ennyire feltűnően megelőzte. Fantáziát megmozgató, rejtélyes momentum így is marad éppen elég! Ott vannak mindjárt a megmagyarázatlan próféciák:
Az vagyok, aki apám előtt született; az emberek harmadával végeztem; s visszatértem anyám méhébe.
Azért ezen az egy árva, prózában fordított tercinán is elmélázhatunk egy ideig…
Az elmúlt években volt némi pezsgés Leonardo da Vinci körül, több kiállítás is segítette az életmű megismerését. Mégis, most úgy érzem, hogy Daniel Arasse kötete az, ami többet ad a rácsodálkozás öröménél.
