Hiánypótló könyv született: Mesélő Budapest – Tittel Kingával beszélgettünk

Mesélő Budapest, Tittel Kinga szövegével, Kecskés Judit rajzaival, Kolibri Könyvkiadó, 303 oldal, A könyvtervet Kapitány Eszter, a képeket Bouandel Doraya készítette.

Az idegenvezetőként dolgozó Tittel Kinga, két „miért korszakon” nemrég átesett kisfiú édesanyja olyan gyerekeknek, meg persze felnőtteknek szóló városkalauzt, vagy inkább várostörténeti olvasókönyvet írt, amelyet akár a témában létrehozott legkisebb közös többszörösnek, kiindulópontnak és alapvetésnek is tekinthetünk. A gazdagon illusztrált, vonzó küllemű és tipográfiájú, kézhez álló, ugyanakkor feszes szerkezetű és sok információval megtöltött könyvecske, mint a legfontosabb, legalapvetőbb látnivalók tematikus tára a kezdő és tapasztalt városi turistáknak is sorvezetőt adhat Budapest felfedezéséhez.

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

(Simone Weil)

A nagy népszerűségnek örvendő városi sétákon inkább a helyi privát történetek, a kis szubjektívek viszik a pálmát, amik megtöltik a város tereit és az időt, te pedig érthető módon a megfoghatóbb nagy történet felől közelítettél, és hoztad létre ezt a maga nemében hiánypótlónak tekinthető kis könyvet. Mi ennek a története?

A könyvet öt-hat éve kezdtem írni, és a fiaim voltak a legfőbb inspirálóim. Idegenvezetőként dolgozom, mellette tolmácsolok, fordítok. Annak idején, amikor a gyerekek még egészen kicsik voltak, kerestem olyan könyvet, ami jól jött volna, amikor velük jártuk a várost. De nem találtam ilyet. Először mesés formában indult az egész, akkor úgy képzeltem, hogy évszámok nélkül „egyszer volt hol nem volt” formában kellene elmesélni mindent, de a gyerekek közben nőttek, és ahogy elkezdtem anyagot gyűjteni, kiderült, hogy a honfoglalás, államalapítás, tatárjárás még csak elmesélhető így, de ahogy jövünk előre a történetben egyre nyilvánvalóbb, hogy ez évszámok, adatok, konkrétumok nélkül nem megy. Így, mire eljutottunk a kiadásig, az eredeti terveimhez képest a könyv struktúrája és műfaja is megváltozott, inkább az ismeretterjesztés irányába mozdult el.

A Várnegyedből indulunk, és minden fontosabb látnivaló sorra kerül, de egy-egy épületre vagy intézményre csak egy pármondatos szövegdoboz jut.

Sok mindent ki kellett hagyni a kis szövegekből, amiket megírtam, de a gyerekek igényei is megváltoztak idő közben, és egy 600 oldalas könyv már tényleg kezelhetetlen lenne és a táskába se fér bele, így győzött a ráció.

A könyv tipográfiája nagyon kellemes, mozgalmas és játékos, formátumában is feltűnően eltér a szokványostól, (a nyomdák nem szeretik az ilyet mert macerás, a kiadók meg azért, mert túl költséges) közben a szerkezete feszes, és látszik, hogy komolyan veszi magát. Hogy alakult ki ez a találékony, ide-oda játszós szerkezet?

Nagyon nagy munka volt, de a könyv erényének tartom a történelmi bevezetést az elején, ami sok mindent a helyére tesz, mert gyakran a szülők sem tudják pontosan, mi, melyik történeti korszakhoz vagy stílushoz köthető. Igyekeztem áttekintést adni, nyilván nem mélységeiben, mert arra nem volt mód, de a honfoglalástól egészen a 2004-es EU csatlakozásig áttekintettem a történelmet és igyekeztem az egyes városrészekhez kötni. Miért vannak golyók a Földművelési Minisztérium falán? 56-os forradalom, Kossuth tér, Amerikai követség, Mindszenthy – a könyv tele van oda-vissza utalásokkal. Ami a szerkezetét illeti, eléggé adta magát, hogy a fő csapások mentén kell haladnunk. Arra ebben a könyvben nem volt mód, hogy kiválasszunk és bejárjunk egy-egy negyedet, és elvesszünk a részleteiben. Mi a szélesebb rétegeket szólítjuk meg ezzel a könyvvel. Egy olyan rácsodálkozásról van szó, amit az érezhet, aki akár csak villamossal végigmegy a nagykörúton, és felnéz a homlokzatokra. Itt összegyűjtve megtalálja róla a legalapvetőbb tudnivalókat. Hogy hogyan miért és mikor alakult ki a nagykörút, kik építették, milyenek a jellegzetes pesti bérházak, milyenek voltak a lakások ezekben a házakban, mi az a gang. Elég összetett könyv lett, rengetegen dolgoztunk rajta két éven át. A legkritikusabb pontja a tipográfia volt, több illusztrátorral próbálkozva igazán fellélegezhettünk, amikor Kecskés Juditra bízhattuk a könyvet. A kéziratot számos lektor is átnézte, történelmi, város-, vallás- és művészettörténeti szempontból vizsgálták.

Milyen a könyv fogadtatása és mi az a könyvmecénás program?

A személyes ismeretségi körünkből sok jó visszajelzést kaptam, a gyerekek osztályában majd’ mindenki megvette, a szülőkről is tudom, hogy olvassák, kérdés, hogy ez mennyire szól személyesen nekem, illetve, hogy mennyire működik a könyv. De amit biztosan tudunk, hogy mostanra minden példány elfogyott és már készül a könyv utánnyomása.

A Könyvmecénás program egy olyan kezdeményezés, amelynek keretében mindazok, akik megelőlegezik a bizalmat a kiadandó könyvnek, „beleírják magukat”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nevenként egy példány árát előre átutalva bekerülnek a könyv hátulján található mecénások – támogatók – közé (a támogatás nem feltétele a könyv megjelenésének). Azt gondolom, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy megtanulják, hogy a kultúra, az értékek pénzbe kerülnek, és így láthatják a nevüket nyomtatásban, ami szerintem mindenkinek nagy élmény. A Mesélő Budapestet 108-an támogatták a mecénás program keretében, közöttük sok rokon, kedves barát, ismerős, osztálytárs, akikkel ez a könyv örök kapocs marad. Megjelenéskor természetesen megkapták a maguk példányát.

A gyerekeken kívül kire gondoltál, amikor elkészült a kézirat és eljutottál oda, hogy kiadót keress?

Pedagógusokra, szülőkre elsősorban, akik szeretnének a gyerekeknek továbbadni dolgokat a városról, de osztálykirándulásra készülő tanárokra, vidéki családokra, turistákra is. Idegenvezetőként gyakran látom, hogy ott állnak a gyerekcsoportok tanárokkal a Halászbástya előtt tanácstalanul, azt se tudják merre induljanak el. Gyakran meg is kérdezik, hogy merre menjenek, mondjuk, a Mátyás templomhoz. Ha van egy ilyen könyv a kezükben kis rajzos térképekkel, akkor ez már nem okozhat problémát.

Mit szerettél legjobban ebben a folyamatban illetve magában a könyvben?

Sokat kutattam az elmúlt években, az egyes épületekhez kapcsolódó történeteket, a kávéházi kultúrát. Azt szeretem legjobban, amikor meseszerűen vissza lehet menni az időben, ilyenek az „Itt történt” fejezetek, Ferenc József és Erzsébet koronázása a Mátyás templomban, Mátyás esküvője, vagy hogy milyen lehetett a 19. század végén egy kávéházban ücsörögni és azt a légkört magunkba szívni. Ezeket a hangulatokat keresve igyekeztem egy kis időutazásra is hívni az olvasókat.

A teljesen komoly és egzakt táblázatokon kívül, amelyek társadalmi formákat vagy vallásokat hasonlítanak össze, mászkál a könyvben egy galamb is, aki besétálja a könyvet és a várost, itt-ott felbukkan.

A galamb szájába nem adtunk szöveget, őt meg kell keresni. Amikor kitaláltuk, elsősorban a  kisebbekre gondoltunk. Szotyi hol fagyit nyal, hol távcsővel nézelődik – a kicsik szeretik, sőt a fiaim is, akik már nem annyira kicsik. Kérdezgetik egymást, hogy te hányat találtál, és hol láttad még, szóval a dolog működik.

Hány évesek most a fiúk?

Hét és kilenc.

De az ajánlásban hárman vannak.

A harmadik a férjem, aki éveken át támogatta a munkámat, akkor is hitt ebben az egészben, amikor látszólag nem volt semmi eredménye, és soha sem mondta, hogy mit írogatsz, úgysem fog sikerülni. Nélküle nem sikerült volna megcsinálnom ezt a könyvet. Három-négy évig csak a családom tudta, hogy mibe kezdtem.