Tavaly ilyenkor arra kértünk művészeket, tudósokat, közszereplőket, hogy mondjanak véleményt a menekültkérdésről. (A cikksorozat itt található.) Most azt kértük tőlük, hogy foglaljanak állást az október 2-ai kvótanépszavazással kapcsolatban. Szalay Kriszta, Csepeli György és Majtényi László véleménye itt, Lévai Katalin, Bokros Lajos és Salamon András gondolatai itt, Heller Ágneséi, Radnóti Zoltánéi és Király Gáboréi pedig itt olvashatók. Ezúttal Törley Katalin, Nyáry Krisztián és Márton András véleményét adjuk közre.
TÖRLEY KATALIN, A TANÍTANÉK MOZGALOM ÉS A CIVIL KÖZOKTATÁSI PLATFORM SZÓVIVŐJE
Olyan brutális a kormány gyűlöletkampánya, és olyan régóta tart, hogy senki nem mentesülhetett a hatása alól. Főleg a fiatalok nem, mert ők azok, akik elsősorban a vizuális kommunikációra érzékenyek. Még ha tudatosan nem is értelmezték, hogy miről szólnak a mindent elborító kék-sárga gyűlöletüzenetek, akkor is beleégtek a retinájukba a plakátok.
Nagyon sok dolga van és lesz a tanároknak azzal, hogy a gyerekekben okozott kárt valahogyan helyrehozzák.
A Tanítanék Mozgalom alapvető célja, hogy olyan fiatalokat bocsásson ki az iskolákból, akik képesek kritikusan elemezni, megérteni azt a világot, amelyben élnek; olyan tudás birtokában vannak, amely megfelel a XXI. századi kihívásoknak; képesek a társadalom sikeres, felelősségteljes és emberséges tagjaivá válni, megtapasztalják az emberséges bánásmódot, a demokratikus légkört.
Kulcsfontosságú, hogy ismerjék és fenntartsák a kételkedés jogát, mert csak így érhető el, hogy ne lehessen lenyomni a torkukon bármit, amit a hatalom akar.
A kormánypropaganda – véleményem szerint – éppen ezek ellen dolgozik. A népszavazási kampányban a kormány nem vet fel valódi kérdéseket, nincs párbeszéd, ellenben lépten-nyomon – és elképesztően agresszíven – hazug konzervválaszokat tol az arcunkba. Épp azt iktatta ki, ami a mindenkori felelős döntéshez elengedhetetlen: a gondolkodást. Miközben elhallgatja a legfontosabb tényt, azt, hogy a migránsoknak nevezett emberek döntő többsége a világ olyan országaiból jön, ahol háború van, naponta ezrével halnak meg nők, férfiak, gyerekek.
A tanárok annyit tehetnek, és ezt meggyőződésem szerint meg is kell tenniük, hogy felvetik a morális felelősség kérdését: segítünk-e azokon, akiknek szétbombázták a házát, az országát, megölték a fél családját, és most menedéket kérnek tőlünk, vagy nem segítünk rajtuk, sőt gyűlöletet szítunk ellenük és elűzzük őket? Ez az alapkérdés. Akkor is, ha közben természetesen tudjuk, hogy nem elég, ha itt és most emberségesek vagyunk; a menekültek helyzetének felmérése, a befogadásuk, az elhelyezésük összetett feladat, amelyet csak a széles körű, összeurópai összefogás képes megoldani. Tavaly, amikor ténylegesen itt voltak a menekültek, könnyebb volt megértetni a gyerekekkel, hogy mi zajlik éppen, hiszen például a Keleti pályaudvaron látták, hogy elgyötört emberek várják a sorsuk jobbra fordulását. Akkor gyűjtéssel, adományokkal közvetlenül tudtunk nekik segíteni.
Most megfoghatatlan, láthatatlan ellenség képében tünteti fel őket a kormánypropaganda. Ezt nagyon nehéz ellensúlyozni.
A tanórákon nincs rá lehetőség, és nem is lenne hatékony túl direkten, didaktikusan közelíteni a témához, de különböző projektek formájában foglalkozunk a sokszínű, toleráns világgal. Szeptember 26-án ünnepeltük a Nyelvek Európai Napját. Erre az alkalomra a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói készítettek egy megható kisfilmet Határtalanul címmel. Elindítottunk egy ,,Előtte–Utána” projektet: a gyerekek összeállítanak egy olyan fotósorozatot, amely a világ természeti katasztrófák, háborús vagy egyéb konfliktusok sújtotta területeit mutatja be a sorsfordító esemény előtt, illetve az után. Mert igenis tudnunk kell arról, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor nincs más út, mint menekülni és segítséget kérni. Ezek a projektek arra jók elsősorban, hogy
végre felmerülhessen a kérdezés igénye, hogy a fiatalok megtalálják a saját kérdéseiket, elkezdjenek tájékozódni, gondolkodni. Hiszen a válaszokat is maguknak kell majd megtalálniuk…
NYÁRY KRISZTIÁN ÍRÓ, KÖNYVKIADÓ-IGAZGATÓ
Szomorúan látom azokat a veszekedéseket, amelyek arról szólnak, hogy mi a helyes ellenzéki magatartás: elmenni, igennel szavazni, oda se menni, vagy odamenni és érvénytelenül szavazni. Mindegyik megfelelő döntés. Sőt azokkal sem kell egy életre megszakítani a kapcsolatot – ahogy itt-ott olvasom –, akik elmennek, és valamilyen okból nemmel szavaznak. Mindegyik döntés mögött állhat etikai megfontolás is.
Ez egy rossz kérdés, amire nem adható jó válasz, és a legrosszabb helyzet alakult ki: véresen komolyan veszi mindenki, akármelyik oldalon áll.
Dolgoztam politikai kommunikációban, tudom, hogyan működik. Maga a szavazás teljesen komolytalan, csak egyetlen politikai szándék van mögötte.
Az a rendeltetése, hogy a Fidesz választóit mozgásban lehessen tartani. Ez egy országgyűlési választás főpróbája: tesztelni kell, hogyan működik a rendszer. Ehhez képest teljesen mindegy, hogy mi a tartalma, mi a kérdés, és természetesen minden kérdés jó, ami nem a belpolitikáról szól, hanem bármi másról.
Ha valahogyan észrevennénk, hogy ez alapvetően egy politikatechnikai gyakorlat, olyan, mint egy hadgyakorlat, amikor azt nézik, hogy működnek-e a tankok, akkor nem vennénk ilyen véresen komolyan az egészet. Nincs semmi tétje. Nyilván nagy arányban fognak a kormány kérésének megfelelően voksolni, és függetlenül attól, hogy érvényes lesz-e a szavazás, ezt mindenképpen óriási sikerként fogja értékelni a kormány. Mivel közjogi következménye egyáltalán nincs, ezért az is teljesen mindegy, hogy érvényes, illetve eredményes lesz-e.
Azt viszont rossz látni, hogy hogyan válnak valóban a félelem tárgyává a Magyarországon nem is létező menekültek. Azt a xenofóbiát, amit elültettek a társadalomban, nagyon nehéz lesz visszacsinálni.
MÁRTON ANDRÁS SZÍNMŰVÉSZ, VOLT DIPLOMATA
Annak, aki a jelenlegi kormánynak – amelyet mára nyugodtan nevezhetünk rezsimnek – a bukását óhajtja, kevés valós lehetősége maradt a cselekvésre. Az ellenzék úgy rángatózik, ahogy a kormány egy-egy pillanatra áramot vezet élettelen testébe. A demokratikus intézményrendszert teljesen elfoglalták a kurzus emberei, és éppen most, a szemünk előtt gyalázzák meg a népszavazás intézményét. Hatalomtechnikából jeles! Mattot kapott a demokrácia, amely ezekben a napokban végleg „népi demokráciává” alakul.
Hogy kérdezheti meg tőlem egy valódi demokráciában a kormány, hogy akarom-e, hogy az a szövetségi rendszer, amelynek egyenrangú tagjai vagyunk (még), a parlamentünk megkerülésével ránk kényszeríthessen bármit? Azt is kérdezhetné: akarom-e, hogy az EU akaratom ellenére minden héten egyszer felpofozzon. Mindkét kérdésre nemmel kellene válaszolni. De mi a fene tette szükségessé éppen most egy efféle kérdés nép általi megszavaztatását? Hiszen ebben az országban senkit nem gyötört ez a probléma, ellentétben például azzal, hogy legyenek-e nyitva a boltok vasárnap. Ha a kormány a bevándorlás szabályozásáért harcol, tegye ezt az európai rendszer keretein belül, ott vagyunk, javasoljunk, győzzük meg azokat, akik más véleményen vannak, vagy hagyjuk magunkat meggyőzni! Ezzel szemben
miniszterelnökünk ott minden kérdésben egyetért, és aláír, nem harcol, nem győz meg senkit, és láthatóan őt se győzi meg senki, csak sértetten, fejhangon uszít.
A kérdés feltevése feltételezi, hogy valaki szabadságunkra tör. De ki? Mi magunk vagyunk az agresszor és a megtámadott fél? Ez marhaság! A kormánypropaganda az agresszor elleni agresszióra szólít fel, és természetesen gyűlöletet kelt. Nem csak az agresszor, vagyis saját szövetségi rendszerünk, de a kibombázott szerencsétlenek ellen is. Könnyű gyűlöletet szítani demokráciához alig szokott társadalmunkban.
A legalantasabb emberi ösztönök ingerlésére alapuló politika aljas válaszokat szül, és ez kovácsolja egységbe a rezsim híveit.
Ez a bibliai „széles út”.
Gyűlöletet gerjeszteni ismeretlen, menekülni kényszerülő emberek iránt nem nagy szellemi teljesítmény.
A „meredek út”, ami némi erőfeszítéssel jár, vagyis egy humanista állásfoglalás kidolgozása némi gondolkozást, fegyelmet, tárgyalási tudást és megértést igényel.
Modern kori történelmünkben nincs példa ilyen méretű népvándorlásra, tehát nincs készenlétben – a mi országunkat kivéve – senkinek kidolgozott rutinja. Türelmesen, emberségesen és némi áldozatvállalással kellene kezelni ezt a gondot. És közösen!
Soha nem volt vagy lett volna egyszerűbb a demokratikus ellenzék apró darabokra hullott pártjainak egyetérteni abban, hogy erre a nyilvánvalóan belpolitikai érdekeket szolgáló, rafinált kérdésre nem kell válaszolni! Maradjon mindenki otthon! Ha az egyébként se nagy szavazási hajlandóságot mutató magyar populációnak azt javasolná minden demokratikus ellenzéki párt, hogy ne menjen el, a siker borítékolható lenne. És ez a siker csak így lehetne látványos. Egyetlen politikus sem kívánhat könnyebben kommunikálható felhívást, mit hogy
a foteledben ülve vagy a hétvégi telkeden dolgozva emberséges hazafi lehetsz.
Ez a felhívás, elismerem, a könnyebbik út, de a gyűlölet felszítása ellen csak a még könnyebb megoldás, az otthon maradás lehet a megfelelő válasz.
Mindaddig azonban, amíg a DK vezére – aki olyan sok ember ellenszenvét vívta ki az elmúlt évtizedben – propagálja leghangosabban ezt a megoldást, nem lesz egységes ellenzéki javaslat. Pedig a Jobbik és a Fidesz most ugyanabba a sarokba szorult, vállvetve harcolva az érvényes népszavazásért. A Jobbik kilépett ellenzéki állásaiból, tehát egy egységes otthon maradást hirdető javaslat, látványos csapást mérhetne mindkét szélsőjobboldali alakulatra.
Amíg nem jönnek érted, maradj otthon! Egy alakuló népi demokráciában ez a megfelelő viselkedés.
