Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története – Typotex Kiadó – fordította Gerner József – 600 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-279-426-6
Albert Einstein akkor is megfejthetetlen figura lenne, ha csak tudományos munkásságának mozgatórugóit akarnánk megérteni. Ráadásul Einstein úgy forradalmasította a tudományt, hogy nem állt rendelkezésére hatalmas laboratórium, persze nem is volt szüksége ilyesmire, mert ő fejben végezte kutatásait.
- Einstein, a művész és barát
- Így sodorta a cigit Albert Einstein
- 10 bizonyíték arra, hogy a híres emberek is legalább annyira hülyék, mint te
Az életrajzban található „folytonossági hiányok” eredete néha árulkodóbb, mint az ismerhető adatok. Természetesen vannak olyan esetek, melyekért az idő múlása a felelős, de vannak olyan életesemények is, melyeket Einstein maga titkolt. Ráadásul az életrajzi forrásokat – a zseni halála után – gondos kezek átrostálták. (Arról, hogy az eltüntetett iratok, levelek és dokumentumok megsemmisültek-e, vagy csak eltűntek, a kutatóknak sincs ismerete.)… és akkor még nem beszéltünk azokról az iratokról, melyeket az Einstein írásait összegyűjtő intézet nem enged kutatni. Ilyen előzmények után például egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk a tudós elsőszülött lányának sorsáról. Így fordulhat elő, hogy felbukkannak olyan írások, mint Einstein megrendítő levele kislányához, amiről aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy hamisítvány.
Persze, ennél cifrább ügyek is vannak, s Jürgen Neffe talán éppen ezért nem hagyományos, lineárisan haladó életrajzot írt, hanem inkább fejezetről-fejezetre végigvette, hogy egy-egy témakörhöz kötődően mit is tudhatunk az archív iratok, az ismerősök visszaemlékezései alapján és a kutatók munkája nyomán.
A legkényesebb téma talán Einstein és a nők viszonya, melyre a megritkított tények és a megalapozottnak tűnő feltételezések alapján leginkább az elképesztő, meghökkentő jelzőket alkalmazhatjuk. De ha valaki ítéletet akar mondani, akkor nem lő túl a célon, ha botrányos ügyeket emleget. Igazában azt sem lehet pontosan tudni, hogy Albert Einstein hány gyermeket nemzett házasságon kívül. Megalapozottnak tűnő feltételezések szerint például egy, Einstein idősebbik fia által adoptált leány igazából a nagy tudós vér szerinti gyermeke, aki egy táncosnővel folytatott viszony gyümölcse.
Érdekes tényeket tár fel Jürgen Neffe azokban a fejezetekben is, melyek Einstein zsidóságával, s származásának hatásával, az ehhez is köthető baloldaliságával, háború- és kirekesztés-ellenességével foglakoznak. Einstein már száz évvel ezelőtt is úgy gondolta, hogy az európai béke fenntartásának kulcsa az államok közötti szoros együttműködés – ha komolyan vesszük, akkor ez a gondolat ölt testet az Európai Unióban.
Nem véletlen, hogy Steven Spielberg E. T. jóságos tekintetét Einstein szeméről mintázta (a hasonlóságért Michael Jacksonnak milliókat kellett volna felajánlania). Einstein ideális objektum volt a riporterek, fotográfusok és népszerűség többi papja számára, akikkel sajátos szimbiózisban élt. Számukra a férfi látványosabb volt az elméleteinél, mítosza pedig értékesebb, mint maga az ember. Ha valaki a foglakozása iránt érdeklődött, így válaszolt:
fotómodell vagyok.
Bár Einstein zenei képességeiről (konkrétan hegedűtudásának milyenségéről) megoszlanak a vélemények, azt senki nem vitatja, hogy a művészetek intenzíven foglalkoztatták. Ami ebben igazán érdekes, hogy ő, akinek forradalmi tudományos eredményei megtermékenyítően hatottak az akkori kortárs művészetekre, nem tudott mihez kezdeni a XX. századi művészettel. Ki nem állhatta Paul Hindemith szerzeményeit, Arnold Schönberget bolondnak, Wagnert ellenszenvesnek tartotta. Leginkább a 18. század zenéjében Bach, Haydn és Vivaldi műveit hallgatva érezte jól magát. Meg persze Mozart kedvelte:
Mozart zenéje oly tiszta és szép, az univerzum belső szépségét látom benne
– nyilatkozott egy alkalommal. Azt, hogy saját zenei képességeiről mit tartott, egy versikében mondta el:
A dilettáns is zenélhet,
Még ha nem is megy szegénynek;
Nem árt ő a légynek se,
De ablakát zárja be!
Mint azt a könyv írója, Jürgen Neffe is pontosan átlátja, Einstein a tudományos tevékenységén túl is érdekes volt, s ellentmondásossága miatt az is marad. Valószínűleg pont annyira lehetetlen őt fenntartások nélkül utálni, mint ahogy lehetetlen a hibáit feledve rajongani érte. De pont ettől érdekes! Pont ezért érdemes!
