Darvasi László: Taligás – Magvető Kiadó, 2016 – 332 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 987-963-14-3391-3
Azon sem csodálkoztam volna, ha a mostani könyvpiaci helyzetben, a magukat kellető csiricsáré könyvek között elsikkad, hogy furcsán visszafogott borítójával a könyves pultokra került a Taligás. Darvasi nem ígér bombasztikus történetet, botrányos leleplezést, vérbő orgiákat – bár nyilván ő is tudja, hogy napjainkban ilyesmivel lehet az eladási listák csúcsait meghódítani, ha stimmel a mondatokban az alany, az állítmány és a tárgy. A jelzők használatáért esetenként már kitüntetést is osztanak!
- „Ha a meséd nem lát rá az életedre, cseszheted.” – interjú Darvasi Lászlóval
- Cristiano Ronaldo nyilatkozik Darvasi László íróról – videó
- Darvasi László: Vándorló sírok
- Van még a rádión Luxemburg?
Félreértés ne essék, nem a múltat siratom, a jelent gyászolom, vagy a jövőt félem, egyszerűen csak látom, hogy a piacorientált könyvkiadásban mekkora szerepet kap a sztori, s mennyire hajlandónak mutatkozunk arra, hogy megfeledkezzünk arról, az irodalom – jó esetben – több, mint kacagtató-könnyes-felháborító történetek gyűjteménye. Miközben persze az is!
Az irodalom szíve – nem olyan világos piros kis csiricsáré „izé”, hanem élő, lüktető és éltető központi szerve – a nyelv. A nyelv, amely érvényes világot terem, s amely – ha kell! – befogadja a történeteket is (de szélsőséges esetben erre sincs szükség). A jó író „Istent játszik”, s tisztában van a szavak teremtő erejével! A Biblia Istene is szó által teremtett, ráadásul „kezdetben volt az Ige”, s a legbugyutább varázslók és mágusok is erre törekedtek: mert a szóban erő rejlik!
A szó, ha nem költészet, még nagyobb ravaszságot mutat. A költői szó inkább magának ravasz, és az örökkévalóval méregeti magát. Az élet nyersebb beszéde azonban az életen magán akar kifogni. A költészet a halált akarja becsapni, a hétköznapi szó viszont az életet.[40. oldal]
Darvasi írásművészete a fentiek miatt fontos, a Taligásban [itt beleolvashatsz!] összeér minden, amit az irodalomtól várhatunk, éppen ezért a műfaji besorolás sem egyszerű. Darvasi elveszi, beépíti azt, amire szüksége van ahhoz, hogy az általa teremtett XVIII. századi világban – Bécsben, Pesten és Szegeden – a maga rendszerében működhessen a Taligás, aki teljesíteni igyekszik Wolbein titkos tanácsos által rábízott küldetést, s megpróbál rájönni arra, hogy a szálakat mozgató Róth nevű püspöki titkár vajon báb vagy bábos. Én magam a mai Szegedet sem ismerem, nemhogy azt a háromszáz évvel ezelőttit, mégis elhiszem Darvasinak, hogy ilyen is lehetett egykor. Hiszem ma érvényes az, amit leírt: a könyv lapjai között nem a valóság van, viszont a könyvek lapjain egy valóság van.
- Ha elmondanám, miért félek a nőktől, akkor ezt az interjút maga nem jelentetné meg
- Szív Ernőnek nincs ideje meghalni
Persze, minden lelkesültségemmel együtt is figyelmeztetnem kell az olvasót, hogy a Taligás nem egy demokratikus regény… mármint abban az értelemben, hogy azt gyanítom, az olvasói befogadásra képes többségből kevésbé nyitott részéből is ellenállást válthat ki a nyelvnek az ilyenféle intenzív használata. Biztosan lesznek, akik néhány oldal után – szégyenkezve vagy dühösen – félrerakják a könyvet, de ennél sokkal fontosabb, hogy lesznek olyanok, akiket beszippant Darvasi világa. És ez a fontos!
