Határ Győző (1914-2006) vitathatatlanul az egyik legszínesebb egyénisége a huszadik századi magyar irodalomnak. Az nem az ő hibája, hogy életműve – talán éppen az elképesztő alkotói szabadság és a túlburjánzó nyelv miatt – nem fejtheti ki azt a hatást, amit a halála óta egyre fogyatkozó közönség méltán várna. Furcsa, nehezen besorolható – pontosabban: besorolhatatlan – művei zavarba hozzák az olvasókat és a szerkesztőket is. A legkülönbözőbb szellemi szekértáborok igyekeztek őt a maguk képére szabni, vagy a maguk képét kiszakítani belőle… sikertelenül.
Hagyatékának sorsa, ahogy ezt már a hagyatékoknál megszokhattuk, meglehetősen hányatottnak, tehát tipikusnak tűnik. Nem véletlen, hogy a művek áradása a szerző halála után elakadt… Nem gondolnám, hogy ne lenne mit kiadni!
De térjünk vissza a Ragyogó szívvel, remete daccal című kötethez, melynek versei a második világháború idején keletkeztek, egy olyan korban, amikor az ilyen versekért többévnyi főbelövést is lehetett volna kapni. A 1945 decemberében jelent meg 1000 példányban a 96 oldalas kötet, kiadója pedig az 1928 és ’48 között működő dr. Vajna és Bokor volt (Határ Győző ekkoriban Bokor Dezső lányának udvarolt). Határ Győző még ebben az évben felvásárolta a megmaradt nagyjából 800 példányt, majd felhordta a tetőteraszra, s benzinnel meglocsolva elégette. Így aztán kevesen lehetnek, akik ismerik ezt a kötetet, melyben az ismerős játékosság egészen szokatlan témákba kap bele.
A Vlagyimir Iljics című vers így zárul:
[…]Amit vártak a népjóakarók
túl szalonon, költeményeken
beállított a szabadság: ököl
– klasszikusan és keményen.
És a vasutak bizsergő vére
a puskás muzsik a földre kifolyt
felkapta a burja a kiáltást
a fegyverdörejt, a mozdonysikolyt,
s a Tverszkájától a Téli Palotáig
ahonnan előront az uragán
Ogyessza, Rasztov – a Krím
– a Kaukázus, Kubán és Kazan:
– Szent Oroszország Anyánk kiáltott
a forgó világ két szélein
megtört a varázs, letörnek a láncok:
Vlagyimir Iljics!
Lenin!
Vagy ott van a Rádióballada című számozott versszakokból álló költemény:
11.
a tank, a nagy piros tank
dörömböl és vasal
a rádió kiloccsant
velője mint a hal
miről oly régen ugattál
most ugasd tovább:
a sztálingrádi tankgyár
már ontja traktorát.
És van a kötetben részlet a Torlon Péter című, 1941-ben elkobzott és elveszett pamfletből is. De ezt majd a következő oldalon! LAPOZZ!
