A kilencvenes években, az eredeti magyar tőkefelhalmozás kőkemény időszakában, egy sikeres reklámügynökség tulajdonosa értekezlet közben hirtelen felállt, az asztalra dobta jegyzeteit és örökre távozott a reklámszakmából. Mindenét eladta, hogy családjával vidéki birtokára visszavonuljon, és a természet rendjébe való minél kisebb beavatkozás jegyében állatokkal, növényekkel foglalkozzon. Ez kb. az idő tájt történhetett, amikor Csermely Ákos útjára indította a magyar reklám és médiaszakma máig sikeres évenkénti rituáléját, a Média Hungaryt, ezt a témájánál fogva nemzetközi, megvalósításában mélyen és meghitten magyar rendezvényt.
Azóta is közhely, hogy aki ezen nincs ott, az nincs is. Ennek annyi alapja mindenképp lehet, hogy miután az esemény hűen követi az éppen aktuális politikai széljárást, minden évben ott nyüzsögnek az érvényes fejesek és fontosak. És egy olyan szakma szereplője, amely kívülről nézi és befolyásolja az embert, hogy a megrendelői igényeknek megfelelő fogyasztóvá érlelje, sokszor maga is a külvilágtól várja önmaga létének visszaigazolását. A jelek szerint, ha valaki, a konferencia szervezője pontosan tisztában van az ego eme kiszolgáltatottságával, hiszen egyedülálló szakmai csapatépítő tréningjének keretében még a négycsillagos Hotel Azúr menzájának végtelenül gáz ízeit és illatait is képes lenyomni vendégeinek a torkán. A meghívottak között a trendi mellett letűnt kurzusok arcai is ott láthatóak, amitől egyfajta emberi folyamatosság, már-már szerethető otthonosság övezi a brandet. A Hotel Azúr termeiben ott bolyongott például Princz Gábor, szerintem némi nosztalgiával gondolhatott vissza azokra az időkre, amikor az ő és nem a szintén jelenlévő Andy Vajna kegyeit kereste a nagyérdemű közönség. Amikor még ő osztotta a lapokat. Bár szerintem neki nem lett volna képe akkora csinnadrattával jelenteni be egy közpénzekből gründolt és bulvárba csomagolt kormánypárti napilapot, amivel most Habony Árpád Lokálját felvezették.
A habonyi stratégia szellemisége amúgy is uralta az idei terepet. Miközben Dirk Girkens pofátlanul kérkedett a szintén közpénzekben utazó TV2 piacinak álcázott, valójában hatalmi ambíciókra és befolyásra épülő állítólagos sikereivel, egy másik teremben a magyar bulvárújságírás nagy öregje, Ómolnár Miklós magyarázta el az ide vonatkozó ideológiai alapvetést. A Ripost című hatalmi szócső (mai számában például a Bocuse d’Or sikeréről is csak Orbán bír az eszébe jutni) főszerkesztője könyörtelen következetességgel vont párhuzamot a jézusi példabeszédek és Sarka Kata lelki útmutatásai között, rámutatván az emberben öröktől ott lévő vágyra a hősök, a példaképek után. A mitologikus és vallási rendszereknek lealkonyulván a modern idők embere a jót és a rosszat már politikai boszorkánykonyhák felmutatásában kapja kézhez, vallotta be Ómolnár. Ezekben ősi logikák és technológiák mentén építik fel és gyilkolják le a karaktereket és vezetik saját bevallása szerint is az orruknál fogva az embereket. Lokálra, Tények-re, vagy éppen Ripost-ra leforditva és aktualizálva: gyilkolják le Puklit és az un. migránsokat, menesztik a bulvármennybe Rogánt, de ezt persze már én teszem hozzá .
A méregdrága televíziós és nyomtatott lappiacon való elszánt nyomulás arra utal, hogy a habonyi propagandagépezetnek egyelőre fingja nincs arról, amit ma már a reklám és médiastratégák az emberről és az ő fogyasztásáról valójában tudnak. Gyakorlatilag mindent, derült ki abból a néhány előadásból, melyet volt szerencsém az első napon végighallgatni. Pontosan belövik, hol tartózkodsz, éppen mit szeretnél, melyik szín és zeneszerző a kedvenced. Mert miközben bátran és szabadon használjuk a Google-t és tobzódunk a Facebookon, millió értékes információt, adatot szolgáltatunk ki magunkról. Én egy ideig még hadakoztam ezekkel a privát szférámat feszegető úgynevezett sütikkel, aztán feladtam, tudomásul véve, hogy mindennek ára van, hogy nincs internetes ingyen ebéd. A mesterséges számítógépes intelligencia lassan teljesen átveszi tőlünk és felettünk a döntéseket, egyre pontosabban lövik be az ízlésünket, a vágyainkat, tárják fel idegrendszerünk – és persze a pénztárcánk zegzugait. Hogy aztán a látszólag semleges tartalmakba egyre észrevétlenebbül építsék be a személyiségünknek és elvárásainknak megfelelő reklámüzeneteket. Ha igazán őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy mint fogyasztó utálom mindezt, de mint vállalkozó élek a reklámipar nyújtotta lehetőségekkel, persze azon korlátokkal, melyeket önmagam és vállalkozásom tisztaságának megőrzése érdekében és saját magam hozok.
Szép új világ épül tehát, amelynek talán az idő jelenti a legfőbb kihívást.
Majd eltűnünk mi is, mint a nyomtatott sajtó,
énekli a Halott pénz, amivel egy fiatal matematikus illusztrálta a fogyasztás és az ő növekedését szolgáló technológia szüntelen progressziójába vetett meggyőződését. Ami viszont engem illet, én még szeretném a reggeli kávé mellett az előfizetett nyomtatott lapomat olvasni. És már az is pontosan tudható rólam, hogy ennek véletlenül sem Lokál a neve.
Vándor Ágnes
