Ásatásokból előkerült cserépdarabokkal, történelmi leletekkel játszadozott már gyermekkorában is a világ első régésznője, Torma Zsófia. Életében gyakran vált élcelődések tárgyává, és noha a magyar tudományos élet szereplői közül sokan nem ismerték el munkásságát, a külföldi archeológusok között azonban tudományos hírnevet szerzett.
A család Csicsókereszturi otthona valóságos élő múzeum volt, amelynek padlóját a történész-régész édesapának, Torma Józsefnek köszönhetően gyakran elborították a katalogizálásra váró történelmi leletek. Az elsőszülött gyermek, Torma Károly is édesapja nyomdokaiba lépett, és világhírű archeológus lett. Nem csoda hát, hogy a felcseperedő Torma Zsófia szenvedélyévé vált a régészet, amelyet egy életen át megtartott: noha szám szerint huszonöt kérője akadt, ő mégis a tudománynak szentelte életét. Az út, amelyen akkoriban egyedül járt, több mint rögös volt, hiszen társadalmilag nem volt elfogadott, ha egy nő nem a női princípiumok beteljesítésével foglalatoskodik.
Vicclapok gúnyolódtak rajta
1832. szeptember 27-én született az erdélyi Csicsókeresztúron. Szülei halála után nővéréhez költözött Szászvárosba, ahol Hunyad vármegye csigatelepeit kezdte tanulmányozni. 1875-ben kezdett kutatni Tordos őstelepén, a Maros mentén, a magyar régészet atyjának tartott Rómer Flóris biztatására. 1876-ban részt vett a 9. Nemzetközi Ősrégészeti Tanácskozáson, ahol ő volt az egyetlen női meghívott. Ugyanebben az évben kétszer is részt vett a német antropológusok gyűlésein, csakúgy, mint az 1880-as Berlini Ősrégészeti Kongresszuson.
A vicclapok kezdetben gúnyolták a „bogarászó kisasszonyt”, „mígnem apránként hozzászokott közönség ahhoz, hogy benne a regények nevetséges „kék harisnyás” figurája helyett a valódi tanultságnak nálunk ugyan kivételes, de hála Istennek azért már itt is örvendetesen sokasodó mintaképét tisztelje és respektálja
– írta róla régész tanítványa, Téglás Gábor 1901-ben a Torma Zsófia emlékezete című művében.
Sőt, ennél jóval fájóbb lehetett a szakmabeliek elutasítása, az általa legjobban tisztelt régészek-történészek, – köztük Hampel József, Hunfalvy Pál és Pulszky Ferenc – részéről. Tudományos írásai publikálását visszautasították, leleteiről és munkájáról lekicsinylően beszéltek, mellőzték a tudományos életből.
Évtizedekkel megelőzte a szakmát
Torma Zsófia elsőként tárta fel a neolitikus tordosi-kultúrát, felhívva a figyelmet a tordosi jelek és az asszír – babilóniai írásbeliség közötti kapcsolatra, a sumér írásbeliségnek Délkelet-Európa közvetítésével történt behatolására. Húsz éven át dolgozott Tordoson, a gondosan összegyűjtött, rendkívül értékes leletek felfedezésével, az azokról írt értekezéseivel több mint harminc évvel megelőzte a szakmát, hiszen a Vinca–Tordos-kultúra feltárása csak 1908-ban történt. Felfedezője a szerb Miloje Vasic régész ennek révén szerzett tudományos hírnevet, meg sem említve elődje, Torma Zsófia érdemeit, akinek nyomain elindult.
… a tordosi telep több ezer darab különleges kő; csont; cserép és érc-tárgyainak nevezetesebb példányait egészen új és fontos adataiért bemutattam volt 1880-ban a berlini, 1882-ben pedig a Majna-Frankfurtban tartott régészeti congresszusok szakembereinek, s felhívtam azokra értekezésemben figyelműket… Minek folytán megállapították nagy horderejüket, hogy azok új világot vetnek az ősmúlt kérdéseinek tisztázására, de mivel azok újdonsága őket is meglepte, el kellett magamat tanulmányozásukra határoznom, ámbár teljes tudatában voltam annak, mily, küzdelemteljes leend nekem a magam törte csapáson iránytű és pihenés nélkül haladnom keresve-kutatva az összekötő pontokat, melyhez leleteim kapcsolhatók legyenek”
– írta Torma Zsófia mindeddig kiadatlan önéletrajzi könyvében, amelyet Gyulai Pál említ a Torma Zsófia levelesládájából című 1972-ben kiadott könyvében.
Kihasználták, ajándékba kérték el leleteit
A világ első régésznője igazán szerény, adakozó jellem hírében állott. Vagyona egy részét kutatásaira, a másik részét jótékonyságra áldozta. Gyakran adományozott értékes leleteket a tudóstársai számára, noha cserébe sokszor még annyit sem kapott, hogy tudományos értekezéseikben hivatkozásként megemlítsék. Akadtak, akik egyszerűen kihagyták a Tordos-kultúráról szóló szakirodalomból (pl.: a német régész Paul Reinecke, aki Torma Zsófiánál vendégeskedett, gyűjteményét tanulmányozta, kérdéseire magyarázatokat kapott, megírta a tanulmányát, később pedig világhírű lett) volt aki visszautasította, hogy előszót írjon könyvéhez, és az is megesett, hogy egy oxfordi régész, noha elfogadta a Torma Zsófiától kapott leleteket, viszonzásul elfelejtette meghívni őt Oxfordba előadást tartani. A Magyar Tudományos Akadémia sem ismerte el a régésznő által képviselt új irányzatot és jelentős munkáját.
10 387 darabból álló gyűjteménye, amelyet az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára vásárolt meg anno a régésznőtől, sokkal több darabból állna, ha nem ajándékozta volna el a fáradságos munkával megszerzett történelmi kincseket.
Gyűjteménye tekintélyes része Tordosról származik, és a neolithikus, aeneolithikus, rézkori, bronzkori, kelta emlékeken kívül kevés római, népvándorláskori és szláv holmit is tartalmaz. Kisebb része Nándorvályáról, a nándori barlangból, az algyógyi barlangokból került a felszínre. Hunyadmegyén kívül csak szórványosan előkerült tárgyak jutottak a birtokába, például az alsófehérmegyei Csáklyáról, a szolnokdobokamegyei Kuduról
– olvasható Roska Márton: A Torma Zsófia-gyűjtemény, Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtárában című 1941-ben írt művében.
Halála előtt néhány hónappal doktori címet kapott
Noha sok elutasításban volt része, azért akadtak olyan szakmabeliek is, akik elismerték és méltatták a régésznő emberfeletti munkáját és tevékenységét. Köztük volt például Rómer Flóris, valamint két munkatársa, tanítványa Kuun Géza régész, keletkutató és Téglás Gábor geológus, régész, akikkel a Hunyad vármegye története című első kötetének írásában működtek közre. Baráti kapcsolat fűzte több külföldi szakmabelihez is, például köztük az angol asszirológus-nyelvész Archibald H. Sayce-hez, a német orvos, politikus, antropológus Rudolf Virchow-hoz vagy éppen az ásó világhírű dilettánsaként is emlegetett amatőr régész Heinrich Schliemannhoz. Velük és másokkal is intenzív tudománytörténeti jelentőségű levelezést folytatott: leveleinek száma meghaladja a háromszázat is.
Torma Zsófia az Erdélyi Múzeum-Egyesület, majd az 1881-ben Déván létrejött Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat gyűlésein tartotta első felolvasásait. Tudományos értekezéseit is e két társulat évkönyveiben publikálta.
Életének 68. évében, halála előtt néhány hónappal 1899. május 24-én királyi engedéllyel megkapta a kolozsvári egyetem bölcsészdoktori oklevelét. 1899. november 14-én hunyt el.
(Forrás: Roska Márton: A Torma Zsófia-gyűjtemény Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtárában, Friedrich Klára: Torma Zsófia, egy asszony a magyar régészet szolgálatában)
