+ Irodalom

Ady Endre varázsolta el a japán műfordítót

balassi , emlékkard

Agócs Sándor költő és Harada Kijomi japán műfordítónő vehette át vasárnap Budapesten a Balassi Bálint-emlékkardot. Az irodalmi díjat minden évben egy magyar költő és egy külföldi műfordító kapja.

Agócs Sándor költő és Harada Kijomi japán műfordítónő vehette át vasárnap Budapesten a Balassi Bálint-emlékkardot. Az irodalmi díjat minden évben egy magyar költő és egy külföldi műfordító kapja.

A költészet helyzete ma sem rózsás, de a versíró kezében mindig ott van a szó feletti hatalom. Amikor a történelem során a vezető politikusokra nem lehetett számítani, mindig a költők léptek előre, és kardot is ragadtak, ha kellett

– fogalmazott a díjátadón Agócs Sándor. Mint mondta, a versírás mellett a könyvkiadás is igazi költészet számára. Agócs Sándor Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspöktől vette át az emlékkardot, a díjazott munkásságát Döbrentei Kornél költő méltatta a ceremónián. „Megalkuvás nélkül képviseli meggyőződését, köteteiben ott a tanúságtétel, olyan korszakokban is, amikor az arctalan valakik, a szekértáborok rafinált kiötlői azt sugallják, magyarnak lenni szégyen. Hát nem az” – hangsúlyozta Döbrentei Kornél.

Harada Kijomi, aki 2001-ben tanulmányi ösztöndíjat kapott az ELTE-re, magyarul szólt az ünnepségen résztvevőkhöz, Balassi Bálint Kit egy szép leány nevével szerzett című versét pedig saját fordításában japánul szavalta el.

Akkor találkoztam a magyar irodalommal, amikor Ady Endre Párizsban járt az ősz című versét meghallottam, elvarázsolt a költemény különleges zeneisége. Hatására kezdtem Japánban magyarul tanulni, később jött az életembe József Attila. A versfordítás számomra utazás egy csodálatos világba, és amikor meglátogatom azokat a helyeket, ahol Ady és József Attila élt, bennem is él ez a misztikus világ

– mondta Harada Kijomi, aki Zettwitz Sándor üzletembertől, az egyik támogató cég igazgatójától vette át az emlékkardot. A japán alkotó tevékenységét Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke méltatta az ünnepségen. Harada Kijomi a költemények látszó és láthatatlan szépségét sajátos művészetével, a tudós precizitásával alkotja újra japán nyelven.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Balassi-szoborral jutalmazta a két kitüntetett művészt. Agócs Sándor 1957-ben Jánoshalmán született. Költő, író, szerkesztő, kritikus, bibliográfus. Kecskeméten él. Verses kötetei mellett – Forgatott idő (1990), Háttér (1995) Ördöglakat a számon (2010) – költőkről írt bibliográfiát, s megalkotta a Fiatal Írók József Attila Körének lexikonját (1985). Az utóbbi évtizedekben az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. ügyvezető igazgatójaként és felelős szerkesztőjeként tevékenykedik.

Harada Kijomi eddig két fordításkötetet jelentetett meg Japánban a Micsitani Kiadó könyveként. 2006-ban Ady Endre Új versek című kötete került a japán könyvesboltokba, tavaly ősszel József Attila-fordításkötettel jelentkezett. Az ünnepségen Agócs Sándor néhány versét Kubik Anna Kossuth-díjas színművész szavalta el, a Misztrál együttes egy megzenésített Balassi-, valamint egy Ady-verset adott elő, és közreműködött a Törökbálinti Cantabile Kórus is. Az idén huszadik alkalommal odaítélt irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot Molnár Pál újságíró alapította, és eddig 37 költő és műfordító vehette át. A Balassi-kard egy végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József fegyvermester kovácsolt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top