Józsefváros a futball felvirágzása ellen

A jó focihoz nem elég, ha vannak stadionok, s az sem volna elég, ha lennének nézők. Játékosokra lenne szükség, s bár a mostani felhozatal olyan, amilyen, de a jövő (az utánpótlás) még lehetne dicsőséges. Persze, ehhez alapvető lenne a legkisebbek gömbérzékének fejlesztése, vagy – ha nem is teszünk érte semmit – legalább hagyni kellene, hogy magától fejlődjön.

Józsefváros, ez a Kocsis Máté (Fidesz) által vezetett kerület szembe megy az államilag meghatározott futball-nemzeti iránnyal, s – ha jól olvassuk a mérsékelten szofisztikált jelzéseket – nem akarja, hogy a csetlő-botló józsefvárosi gyermekekből focista – vagy egyéb labdajátékos legyen. Persze, lehet, hogy tévedünk, hiszen (még) nem vagyunk kellően jártasak a tiltások értelmezésében.

Azt értjük, hogy kutyát nem szabad bevinni a játszótérre, s bár tudnánk ezen is morfondírozni, ezúttal nem tesszük. Az is tiszta sor, hogy szeszes italt nem szabad fogyasztani a játszótéren, és a dohányzás is – rossz példa! – tilalmas. De az áthúzott labdát nem tudjuk értelmezni.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

– írta József Attila 1935 novemberében. Azóta már eljött a szabadság, vagy legalábbis a szabadság lehetősége, és – legnagyobb bánatunkra – az óhajtott rend halva született…. és ebbe a tragikus szülésbe a szabadság is belepusztult. Újra és újra visszajutunk oda, ahol 1935-ben tartottunk:

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.

Itt tartunk megint, s a tiltás egyre részletesebb. De az áthúzott labdát nem tudjuk értelmezni!

Focizni tilos?

– Ha igen, mi minősül focinak? Ha igen, mint szól majd ehhez a Stadionépíttető? Ha igen, hogy lesz így focista másfél évtized múlva a mai totyogókból?

Labdázni tilos, úgy általában?

– Annak meg mi értelme volna egy játszótéren? És ha labdázni tilos a játszótéren, akkor hol lehet? Hol lehet biztonságosan? A lakásban – lássuk be: joggal – nem szabad labdázni, hiszen összetörhetnek a csetreszek. Az utcán, a járdán megint nem szabad, mert autó elé gurul a labda, utánaszalad a kiscsávó… az orvosok meg külföldön vannak. (Hogy ne legyek igazságtalan, azt megjegyzem, hogy a Losonczi téri játszótér mellett van labdázásra tér, de a többi…)

Órákon át lehetne búvárkodni a neten a Mire jó a labdajáték? témakörben. Annyi tanulmányt találhatunk, amennyi még a gömbérzék-hiányosokat és a labda-gyűlölőket is meggyőzheti:

A labdával való játék fejleszti a testi- és idegrendszeri funkciókat, a szem-kéz és szem-láb koordinációt, hatással van a téri tájékozódás fejlődésére és a gömbérzékelésre, a mozgások téri és időbeli érzékelésére és pontosítására, fejleszti a ritmusérzéket, az egyensúlyt, segít kialakítani a gyerkőcben a vizuális érzékelést, az irányított figyelmet, a szabálytudatot és természetesen erősíti a fizikai erőnlétet is.

Tényleg nincs erre szükség? Tényleg ki lehet tiltani a labdát a játszótérről?

Ebben a szellemben meg kellene szűntetni a homokozókat, le kellene szerelni a játékokat! Persze, az is egy megoldás, ha bezárják és fegyveresekkel őrzik a játszótereket. A jól tanuló kispajtások, pedig az év meghatározott napján – mondjuk május 31-én, a hálaadó mise után – bemehetnek játszani. Jutalomból, tanári felügyelettel – fekete nadrág, fehér ing, vörös nyakkendő…