Dragomán György – három regénnyel a háta mögött – az elmúlt 13 évben született novelláiból válogatott össze egy kötetre valót. A hétfőn megjelenő Oroszlánkórus sok hangon szól, szenvedély és vadság tüzeli, és minden novellájában ott egy regénynyi titok.
Az ember épít egy világot, a novella kiszab belőle egy kicsit, de akkor működik az írás, ha mögötte ott a világ. Nálam sohasem válik el a novella a regénytől. Két regényem, A fehér király és a Máglya is úgy született, hogy novellákkal kezdtem
– mesélte a szerző.
Dragomán György nem ír könnyebben novellát, mint regényt, igazából majdnem nehezebben, hiszen annak világát éppúgy meg kell teremteni. Sokkal többet tud egy szereplőről, a helyszínről vagy akár egy élethelyzetről, mint amennyi kiderül a szövegből. A jó novellában ott van egy regénynyi titok – tette hozzá.
A kötetben nem is egy olyan szöveg szerepel, ami az író szerint egy regény kezdete lehet. Több ciklus is került a válogatásba.
A kisebb novellák alkotta ciklusokból látszik, hogy tulajdonképpen miként működik az a szerkezet, amit én egyre jobban szeretek.
Három-négy novella világát nem tudta elereszteni, ahogy az olvasónak is nehéz kitépni magát belőlük. A könyv első írása, a fekete hegedűsről szóló, rendkívül szuggesztív Vasvonó egy ilyen darab. Már el is készült két folytatása, később akár könyv is lehet belőle. Háttere egy gyerekkori emlék.
Nagyon szerettem Wilhelm Hauff meséit, a Fekete-erdőben játszódnak. Az egyik szerint aki vasárnap születik, találkozik a fekete emberrel. Ez nagyon izgatott, mert sokáig úgy tudtam, hogy vasárnap születtem, pedig valójában hétfőn hajnalban. Amikor elkezdtem írni, arra gondoltam, most jött el az idő, hogy találkozzam a fekete emberrel.
A könyv 13 év termése. A legkorábbi, a Húsleves című novellát rögtön A pusztítás könyve című regénye után írta. Már érlelődött benne a Máglya és A fehér király is: megjelenik benne egy kislányhang, ami inkább A fehér király Dzsátájának hangjához hasonló, de benne van egy kicsit Emma is és kibomlik belőle egy családtörténet.
Ezeket a szövegeket régóta nem olvastam. Most, hogy újra elővettem őket, érdekes volt látni, hogy mennyire készül az ember valami nagyobb műre egy kisebb lélegzetűvel.
A novelláskötetbe beleszűrődnek a más könyvei miatt tett utazások, az élmények, amiket útinaplószerűen gyűjtögetett – mesélte a 42 éves író, aki a napokban érkezett meg a frankfurti könyvvásárról és máris indult Temesvárra. A novellák írásakor arra is vágyott, hogy kiszakadjon három regénye szűk világából.
Egy szöveg megalkotásához nagyon fontos számára, hogy ráérezzen a hangjára.
Ha meghallok egy hangot, például azt, hogyan beszél egy metálos fiú, meg kell írni, mert egy idő után megkopik. Több évig dolgozom egy regényen, így amikor úgy érzem, hogy megakadok, írok egy novellát és ez túllendít a holtponton.
A Magvető Kiadó gondozásában megjelenő könyv anyagát számos novellájából válogatta, de már egy újabb kötetre való is készen van. Az Oroszlánkórusba túlnyomó részt monológok, fő motívumként valamilyen módon a zenéhez kapcsolódó írások kerültek. A könyv címe az egyik novellaciklus egy alcíméből érkezett, felesége, a költő-író Szabó T. Anna választotta.
Azért tetszik ez a cím, mert sok hangon szólal meg a könyv, mindenki mondja a magáét, énekli a dalait, de az indulatos szavak és a zene vadsága is jellemzi, akárcsak a nehéz döntések bátorsága.
Ilyen bátorságról ír a Jég című rövid novellában, amely még a szíriai polgárháború kitörésekor született, amikor Segoviában egy utolsót koccintó szír dzsesszzenésszel hozta össze a sors egy fesztiválon.
Gondolkoztam rajta, hogy illik-e beletenni ezt a szöveget a könyvbe, de aztán úgy döntöttem, hogy igen, fontos szöveg, mert erről csak ennyit lehet írni: ott a kezében a pohár, fáradt kétségbeeséssel kiissza, és haza fog menni. Nem lehet elfelejteni, hogy tulajdonképpen mi csak egy repülőútra vagyunk a háborútól.
Regényein dolgozva mindig zenét hallgat, főleg monoton muzsikát „agytisztításra”, de most úgy fél éve már inkább csöndben ír. A hangok, a zene a ritmus ugyanakkor fontos építőelemei írásainak.
Ezekkel a novellákkal úgy voltam, hogy egyik-másik olyan, mintha maga is egy dal lenne.
A munka közben hallgatott zenéknek egyébként rendszerint nincs köze az írásaihoz, de előfordul, hogy egyik-másik később egy novella ihletőjévé válik. A Hevimetál című novellája egy metálos srác hangján szólal meg.
Ezt a szubkultúrát, ezt a nyelvet ismertem, én is tudtam úgy beszélni, ha akartam. Eleve vonzanak a szubkultúrák: érdekesek abból a szempontból, hogy saját nyelvet építenek.
A novellái általában gyorsan készülnek, de akadnak kivételek: az elátkozott dobosról szóló, A seprű című novella „hangját” hetekig próbálgatta, de mindig hamisan szólt, végül Kölnben írta meg.
Volt egy napom, mielőtt hazaindult a repülőm. Kijelentkeztem a szállodából és a hotel kávéházában még egyszer belevágtam. Mire este Ferihegy fölé érkeztünk, majdnem kész volt. Szerencsére a köd miatt nem tudtunk leszállni és amíg köröztünk, sikerült befejezni.
A Puerta del Solon is sokat dolgozott. Madridban abban a szállodában lakott, ahová a novella hőse, a szülei álmát beteljesítő férfi érkezik. A Hotel Európa balkonja alatti teret a zenélő-táncoló öregekkel, a zajokat, színeket, hangulatot mind a valóságból emelte át, csupán a történet fikció.
Gyakran előfordul ebben a könyvben, hogy konkrét helyszín, látvány szerepel benne.
A világ meg a hang a szöveg két fontos kérdése számomra: az, hogy az egyikből hogyan bomlik ki a másik. Hogyan lehet hanggal megépíteni egy világot és hogyan kényszerít ki egy bizonyos világ egy bizonyos hangot a szereplőből
– mondta el Dragomán György.
