Már nem számoljuk, de legalább háromszor történt meg velünk az elmúlt hónapokban, hogy elmentünk egy kiállításra vagy eseményre, mert annyira izgalmasnak tűnt a beharangozója alapján, aztán amikor odaértünk a helyszínre, jó nagyot csalódtunk. Így jártunk a Szabadság téren felállított egyetlen konténerrel is, ami a tér hátsó részében árválkodott, ráadásul zárva volt.
Átverve érezzük ilyenkor magunkat, hogy egy barátom szavaival éljek,
mintha üres kindertojásokat árulnának, ami a külcsín alapján hívogató, izgalmas meglepetést rejt, belül viszont üresen kong.
Pedig az ötlet alapvetően jó:
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) a prágai kezdeményezésű Contain[era] című Európai Uniós projekt társszervezője:
Nyolc, mozgó galériává alakított szállítókonténer ad majd helyet egy-egy fiatal, európai művész multimédia kiállításának. Ezek 2015. augusztus 20-án kezdik meg útjukat, hogy kultúráinkat összekötve, mintegy két hónap alatt körbeutazzák Európát. 2015 október 24-én a konténerek megérkeznek a prágai Štvanice szigetére – és a projekt egy közös kiállításban eléri csúcspontját.
A résztvevő városokban látható lesz mind a nyolc, különböző európai országból származó fiatal művész [Adéla Součkova (CZ), Dionỳz Troskó (SK), János Brückner (HU, Karol Komorowski (PL), Angela Kaisers (DE), Lukas Troberg (AT), Till Könneker (CH), Carlo Zanni (IT)] utazó kiállítása. Az egyedi, mobil kiállítótérként funkcionáló szállítókonténerek Berlin, Bécs, Budapest, Pozsony, Prága, Róma, Varsó és Zürich között utaznak. Az egyes célállomások különböző kulturális kontextusának köszönhetően minden újonnan megnyíló kiállítás egyedi élményt nyújt a helyi látogatóknak.
Ehhez képest odamentem, és ott állt ez a szürke konténer, rajta az angol nyelvű felirattal. (Sajnos a projektleírás szlovákul és angolul volt kiírva, magyarul sehol, legalábbis én nem láttam. Pedig talán olyanok is szeretnék tudni miről szól ez az egész, akik nem tudnak angolul.):
13.1 Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni. /Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata/
Kétség nem fér hozzá, az üzenet talán soha nem volt még ennyire aktuális, mint a napokban. A konténer megálmodója Dionýz Troskó fontos dologra akarja felhívni a figyelmet, ami dicséretes. Az installáció ugyanis a menekült krízissel foglalkozik.
Ahogy írja is, véleményét nem aktivistaként fogalmazta meg, hanem egy olyan kiábrándult emberként, aki csak egy a sok közül:
A jelenlegi krízis hátterében egy xenofób, keserű, szűk látókörű társadalom húzódik meg, amely nem képes reflektálni a saját múltjára. Ebből kiindulva döntöttem el, hogy újrainterpretálom a nemzet emlékeit, ahogy azt a szlovák posztmodernistáknál – Vincent Hložník, Rudolf Pribiš és Ernest Zmeták – láttam, akik a menekültproblémát az érme másik oldaláról mutatják be, hiszen menekültként kellett élniük.
A mostani társadalom reakciói nagyon hasonlóak ahhoz, amit az 1940-es évek derekán megjelenő újság szalagcímeiben olvashattunk.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát akkoriban fogalmazták meg, az emberiségnek pedig tanulnia kellett volna a történelmi tragédiákból, mára pedig egy nyitott, befogadó, határok nélküli Európát építeni, ami persze nem történt meg. Az installációmban szeretném felhívni a figyelmet a mostani problémára, ami talán soha nem volt annyira fontos és sürgető mint manapság: a szabadság jelentőségére.
Ez valóban szép gondolat, így már nagyon kíváncsi voltam, hogyan manifesztálódik egy-egy alkotásban. Noha a konténert is műalkotásnak szánták, gondoltam azért a belsejét is megnézném, hiszen ezért jöttem. Eredetileg pedig – legalábbis én úgy olvastam –, a konténer-galériát csak éjszakára zárják be, ám délután kettőkor még lakat lógott az ajtaján.
Így bekukucskáltam:
Megkérdeztem több, arra járó turistát is, mit gondolnak a műről. Egy orosz férfi azt mondta:
távolról azt hitte, munkásoknak állították fel a konténert, de amikor közelebb jött, látta, hogy szó sincs ilyesmiről. Fontosnak tartja az üzenetét, és jópofának találja az ötletet, viszont sajnálja, hogy nem mehet be a konténer belsejébe.
Két Texasból érkező férfi szintén azon sajnálkozott, hogy nem mehetnek beljebb, bár ahogy ők mondták
kívülről bekukucskáltak és végül is nem bánják, hogy kint ragadtak: nem tetszik nekik az installáció, viszont Budapestet építészeti szempontból lenyűgözőnek tartják, és a magyar konyha is nagyon ízlik nekik.
Összegezve a saját tapasztalatunkat az alapötlet és az üzenet tényleg nagyon jó, de a megvalósítás miatt mégis csalódottan távozunk a Szabadság térről.
