+ Színház

Alföldi helyett Stohl lesz a Játékkészítő showman

Tavaly sokat hallottam az A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hisz’ szinte minden erről szólt, de eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy alaposabban odafigyeljek rá – mesélte Stohl András, az új Játékkészítő.

Tavaly sokat hallottam az A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hisz’ szinte minden erről szólt…

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával állítják idén decemberben újra színpadra a tavalyi év szuperprodukciójának is nevezett, A Játékkészítő című pop-show-musicalt. Alföldi Róbertet Stohl András váltja a címszerepben, a rendező Böhm György lesz, a látványvilágért Bordos Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. A helyszín ezúttal a SYMA csarnok lesz karácsonykor és azt követően, december 26-án, 27-én, 28-án és 29-én.

A játékkészítők (fotó: Lantai József)

A játékkészítők (fotó: Lantai József)

Tavaly egy nagy álmunk vált valóra, hiszen életre hívtuk és sikerre vittük az első olyan pop-show-musicalt, amely nem egy ismert, már befutott külföldi előadás adaptációja, hanem hazai alkotógárdával készült ’vegytiszta’ magyar produkció, a meseirodalomból ismert szereplőkkel

– mondta Illés Gabriella, a darabot létrehozó TulipánTündér Produkció vezetője a Gellért Szállóban tartott sajtótájékoztatón. Az itthon ,,műfajteremtő”, a mese szövevényét látványos show-elemekkel ötvöző pop-musicalt négy nap alatt több mint 45 ezren látták, ami önmagában egyedülálló teljesítmény.

Rengeteg visszajelzést és megerősítést kaptunk, hogy állítsuk újra színpadra a darabot, mi azonban egy olyan változatban gondolkodtunk, ami a tavalyi előadáson részt vevő nézőinknek újat jelent, az új közönség viszont ízelítőt kap az eredeti meséből is

– mondja a producer. Így született meg A Játékkészítő ,,revival”, az előadás újraálmodott változata, amit idén karácsony után mutatnak be, ezúttal a SYMA Rendezvényközpontban.

Játékkészítő-díszben a Hotel Gellért

Játékkészítő-díszben a Hotel Gellért

Amint azt a producer elmondta, azért váltottak helyszínt, mert a korábbi nem felelt meg az idei ,,egyedi és megismételhetetlen” előadás igényeinek.

Év eleje óta dolgozunk az előadásokon, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen volumenű produkciót létrehozzunk, nagyon sok mindennek kell összeállnia a háttérben. Az újdonságok, a technika, a legkisebb és a legnagyobb építőkockák helyére kerülése mellett komoly szervezést igényel az is, hogy Magyarország vezető művészei egy produkció erejéig, együtt szerepeljenek. Oroszlán Szonja, Kamarás Iván, Király Viktor és a világhírű Bordos László Zsolt 3D mapping művész például csak a mi kedvünkért lesz ez időszakban Magyaroszágon

– mondta  Gabriella.

Parádés szereposztás

Nem csupán a helyszín újul meg, de a színész- és alkotógárda is bővül, változik. A szereposztás ismét parádés, ezúttal a címszerepet Stohl András játssza, miután Alföldi Róbert egy korábban már lekötött külföldi rendezés miatt nem tudta elvállalni a szerepet.

Amikor tavaly év végén a producer asszony felkért a folytatásra, mondtam, hogy nagyon köszönöm a lehetőséget, de abban az időben Dél-Koreában fogok dolgozni

– árulta el Róbert.

Amikor arról beszéltünk, ki lehetne a Játékkészítő, szinte egyszerre mondtuk ki Stohl András nevét.

Alföldi Róbert

Alföldi Róbert

Tavaly sokat hallottam az A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hisz’ szinte minden erről szólt, de eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy alaposabban odafigyeljek rá

– mesélte Stohl András, az új Játékkészítő.

Amikor felmerült a nevem, beszéltem többekkel, Hajdu Steve-vel és Szabó Győzővel is, akik megerősítettek abban, amit gondoltam: sok lehetőség van ebben a darabban. Ráadásul megismerve a megújulás elemeit, biztos vagyok benne, hogy meghatározó élményt nyújtunk majd kicsiknek s nagyoknak egyaránt.

A tavalyi előadás sztárjai, Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és Hien mellé csatlakozik még Kamarás Iván és Vastag Csaba s öccse, Tamás valamint Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára.

További információk az előadásról.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top