Mondják az antifeminista mozgalom hívei, akik papírdarabokra írják fel és fejtik ki, hogy: „Rohadtul nincs szükségem a modern feminizmusra, mert nem vagyok elnyomva”, vagy „mert nem vagyok egy téveszmés, undorító, képmutató férfigyűlölő!”, vagy „mert szeretek főzni a férjemnek!”, majd ezzel készítenek szelfit magukról. Példájuk nyomán magyar kezdeményezés is alakult, ami vitát gerjesztett többek között Karafiáth Orsolya költőnő és a kezdeményezés magyar vezetője, Kiss Heléna között.
Még mielőtt bármit is írnánk, hadd osszuk meg az alábbi, Danya Sandersontól származó idézetet:
Azt mondani, hogy nincs szükséged a feminizmusra, mert te nem vagy elnyomva ugyanaz, mintha azt mondanád, hogy a világban nincs éhezés, mert te ma ebédeltél.
ÍGY INDULT A NŐK A FEMINIZMUS ELLEN KEZDEMÉNYEZÉS AMERIKÁBAN:
• 2013 nyarán egyszerű civil kezdeményezésként elindult a Nők a feminizmus ellen című blog
• 2014 januárjában elindították Facebook-oldalukat, megnyerve mozgalmuknak 32 ezer követőt.
A blogon a modern feminizmust elutasító kislányok, nők és asszonyok fejtik ki véleményüket, szerintünk gyakran önellentmondásba keveredve, félreértelmezett, a kontextusából kiragadott, harminc évvel ezelőtti, azóta százszor megcáfolt feminista jelmondatokra és tévhitekre hivatkozva. Ide kattintva lehet szemezgetni a gyöngyszemekből, de azért álljon itt néhány példa:
Nő vagyok és nincs szükségem a feminizmusra.
– így az egyik megnyilvánuló.
Nincs szükségem a feminizmusra, mert ember vagyok, nem egy vagina.
– hangoztatja egy másik hölgy.
Az egyenlőségért harcolunk és győzni fogunk. Nincs szükségünk előjogokra.
– írja egy harmadik.
Sajnos az egész azokon a hibás sztereotípiákon alapul, miszerint a feministák
leszbikus, férfigyűlölő, csúnya, melltartó égető, szőrös lábú, férfias, főzni nem tudó, rendetlen, gusztustalan, gyerekgyűlölő és az anyaságot elutasító nők.
És igen, ezért a második hullám szélsőséges feministái is felelősek, akik ilyeneket mondtak, hogy:
Minden férfi egy nemi erőszakoló…
vagy hogy:
A férfi egy háziasított állatfajta és ha kellően keményen kezeljük, akkor sok dologra betanítható.
A feminizmus harmadik hullámához tartozók szerint azonban a fenti kijelentések csak ártottak a mozgalomnak, és a mai napig ennek a levét isszák. Ráadásul az antifeministák gyakran a fenti forrásokhoz hasonló, kétséges eredetű, kontextusukból kiragadott jelmondatokat ollóznak össze és használják előszeretettel hivatkozási alapul.
Sok nő, aki csatlakozott az antifeminista mozgalomhoz ráadásul úgy gondolja, hogy a férfiak védelemre szorulnak a „modern feminizmus” eszméi ellen, ezért meg kell védeniük őket.
A FEMINIZMUST ELLENZŐ NŐK MAGYAR KÖVETŐI
Lehetséges, hogy így gondolják a Nők a feminizmus ellen magyar kezdeményezői is, akik például oldalukon megosztottak egy videót a párkapcsolaton belüli erőszakról, ahol a nő a bántalmazó fél. Teszik ezt úgy, hogy statisztikák bizonyítják:
A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják. Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere. Ez jelenleg Magyarországon mintegy félmillió bántalmazott nőt, és ennél valamivel kevesebb bántalmazó férfit érint. (NANE Egyesület oldala.)
Ráadásul Magyarországon csak két évvel ezelőtt 2013-ban, hosszú küzdelmek után fogadták el a családon belüli erőszakról szóló törvényt önálló törvényi tényállásként, miközben jó ha tudjuk, hetente minimum egy nőt megöl a partnere vagy volt partnere.
Az antifeministák kapcsán elindult egy vita is: az elmúlt hetekben a Nők a feminizmus ellen kezdeményezés magyar vezetője, Kiss Heléna kiakadt Karafiáth Orsolya költőnőre, mert egy, a hír24-en megjelent cikkben butuskának nevezte az antifeminsita mozgalom híveit, akiknek fogalma sincs a feminizmus valódi fogalmáról.
A feminizmus ellen kikelő hölgyek talán kommunikálni nem akarnak? Nem hiszem, hogy azt szeretnék, ne szólhassanak hozzá többé érdemi kérdésekhez, hogy ne legyen szavazati joguk. (Mert ugye ezt is a feministáknak köszönhetik.) Esetleg azt szeretnék, ha az édesapjuk mondaná meg, kihez mehetnek hozzá? Azt mondjuk megértem, hogy egyszerűen dolgozni nem akarnak hanem háztartásbeliként, tehát alávetettként, függőként gondolják leélni az életüket. De hát feministaként ezt is megtehetik, hiszen a feminizmus egyik lényege, hogy van választásod
(…)Dermesztő az a pökhendi arrogancia, amivel Karafiáth lazán tájékozatlannak, megvezetettnek, sőt: butuskának bélyegzi a vele nem egy véleményen lévőket. Ugyanakkor sajnos nem szokatlan: a magyar közéletben mélyen gyökerező hagyományai vannak ennek a fajta vitakultúrának. (…) Karafiáth a legócskább szalmabáb-érveléssel »dolgozik«: tőlünk soha el nem hangzott állításokat ad a szánkba, hogy aztán nagy műfelháborodással elítélhessen és kioktasson minket. (…)
– írta válaszként Kiss Heléna.
A magyar kezdeményezésnek eddig több mint 1000 követője van, de a „mozgalom” vezetőjével együtt összesen hárman töltöttek fel magukról olyan szelfit, amin papírt tartva a kezükben nyilvánítják ki véleményüket.
A HATAVANAS ÉVEKBEN A NŐKET OKOLTÁK A FÉRFIAK KORAI HALÁLÁÉRT
Magyarországon az 1980-as évek végig nem beszélhetünk egységes feminista mozgalomról (sőt, még most sem) a következők miatt:
• az ötvenes években a feminizmust „burzsoá törekvésnek” tartották. A gulyáskommunizmus időszakában szintén téves, eltorzított képet festettek a nők emancipációjáról, amely úgy tűnik több generációra beivódott a fejekbe. A nők ugyan munkába állhattak, de a hagyományos nemi szerepek, elvárások továbbra sem változtak. Tévesen azonosították a feminizmust a párt szervezetével a Nőtanáccsal és az emancipációs politikával is.
• A nyugati mozgalmakról csak gúnyos hangvételű cikkek jelentek meg a sajtóban. A hatvanas években például a nők munkába állását okolták a csökkenő születésszámért (1964. demográfiai vita)
• A nyolcvanas években a válások magas számért és a férfiak korai halálért is a nők emancipációját tették felelőssé. (Bíró Dávid „A teremtés koronái és a gyengébb nem” című cikke, valamint Hernádi Miklós: Nemek és igenek. A feminizmus vitaanyagából című könyve tanúskodik erről.)
• a kilencvenes évekig nem volt elérhető magyar nyelvű szakirodalom a témában. A feminizmus nagy áttörési pontjaként emlegetett Virginia Woolf 1938–ban megjelent Három adomány című esszéjét csak 2006–ban (!) adták ki magyarul
• a nőkérdés hazai kutatói csak az utóbbi néhány évben publikálnak feminista szemléletű kritikákat, mindezek fényében tehát látható, hogy nem létezett – és a mai napig nem létezik – egységesített, strukturált feminista mozgalom Magyarországon. Legalábbis olyan mint az USA-ban, biztosan nem. Megmozdulások és érdekérvényesítő szervezetek viszont léteztek/léteznek, mint például a Feministák Egyesülete (20. század eleje), a Feminista Hálózat (rendszerváltás idején) a NANE, a KERET, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a PATENT vagy a Nőkért Egyesület stb.
(…) A feminizmus ódzkodik a populista, erőszakos eszközöktől és az „agymosástól”, amivel vádolják. Írunk, beszélünk, véleményt nyilvánítunk, és igyekszünk közösséggé szervezni azokat a nőket és szövetséges férfiakat, akik fogékonyak az üzenetünkre. Ezt a gyűlöletbeszéd határáig bárki megteheti – a feminizmust ellenzők is.
– írja Antoni Rita a Nőkért Egyesület Elnöke a Kettős Mércében megjelent cikkében, amelyben kifejti miért nem ért egyet az antifeminista mozgalommal és annak magyar kezdeményezésével.
(Források: Acsády Judit: Lovagiasságtól a vádaskodásig, Educatio, 1996 (ősz) 5. évf. 3. sz 454-466, Kettős Mérce, Nyugati Fény, Hír24, Women Against Feminism, NANE)
