+ Fotó

Nancy Spero a nők szemszögéből fogalmazza meg az elhallgatott történelmet

Nancy Spero

Nancy Spero munkáin éppúgy helyet kapnak a Földanyával harmóniában élő ősasszonyok, mint a boszorkánynak bélyegzett nők és jelenkorunk beteges nőideáljai.

Az aranypalástba öltözött Artemisz istennő vigyázza csaknem másfél évtizede a New York-i Lincoln Center metrómegállót. Nancy Spero talán legismertebb köztéri alkotásában benne van művészete lényege: kíméletlen őszinteséggel elmesélni a nők szenvedésekkel (is) teli történetét az ősidőktől kezdve napjainkig.

Artemisz (a rómaiknál Diána) a nők és gyermekek védelmezője, a Hold és a vadászat szűz istennője, aki erős, független, bátor, és nem riad meg az előtte álló akadályoktól. Nancy Spero az egyik legismertebb amerikai nőművész, feminista és baloldali aktivista nem véletlenül választotta pont őt óriási méretű mozaikmunkájának főszereplőjévé.

Mindannyian hittünk abban, hogy jobbá tehetjük a világot, különösen mi, a női művészek. Ha mi nem tettük volna, akkor ki?

– mondta korábban a halála előtt egy évvel adott interjúban a művésznő, aki 1972-ben alapító tagja volt az első New Yorkban létrehozott női művészeket kiállító galériának, az A.I.R-nek. (Artists in Residence) valamint csatlakozott az Art Workers Coalition (1968–69) és a Women Artists in Revolution (1969) szervezetekhez is.

Nancy Spero

“Artemis, Acrobats, Divas, and Dancers / web.mta.info

Óriási festményein, kollázsain, nyomatain és installációin a nők szemszögéből fogalmazza meg az elhallgatott történelmet. Munkáin éppúgy helyet kapnak a Földanyával harmóniában élő ősasszonyok, az egyiptomi, az etruszk, a helléni kultúra mitológiai alakjai, a „boszorkánynak” bélyegzett és jogtalanul megégetett nők, mint a fűzőbe szorított úri kisasszonyok vagy a jelenkorunk testszégyenítő kultúrájába belekényszerített női.

Pedig Nancy Spero nem mindig készült művésznek:

Amikor beiratkoztam a University of Coloradoba, arra jutottam, hogy a művészet nem járul hozzá a társadalom jobbá tételéhez. Így egy év után váltottam, és inkább kémiát kezdtem el tanulni, mert lenyűgözött. Egy év elteltével aztán ezt is abbahagytam. Rájöttem, hogy valójában mindig is a művészet érdekelt igazán: ez volt az egyetlen dolog, amivel tisztán és őszintén képes voltam kifejezni magam

– mondta Spero, aki 1926. augusztus 24–én, éppen 89 éve született az Ohio-i Clevelandben.

Nancy Spero

huffingtonpost.com

A kis kitérő után végül a chicagói Art Institute iskolájában diplomázott 1949-ben. Diplomaosztója után Párizsba utazott, ahol a kubista mester, Andre Lhote osztályában tanult festészetet egy éven át, de honvágya haza hajtotta: visszatérvén az USA-ba, hozzáment a festőművész Leon Golubhoz, akit még a chicagói művészeti iskolában ismert meg.

Soha nem terveztem, hogy gyereket szülök és férjhez megyek. Ehhez képest három fiút hoztam világra: Stephen-ből komoly professzor lett, Philipből anarchista író, Paulból pedig romantikus drámaíró. Az egész életemet Leon mellett éltem le. Mindezekért nagyon hálás vagyok.

1956-tól egy éven át Firenzében és Ischia-szigetén élt a család, ám Nancy honvágya miatt ismét visszatértek az államokba.

Nagyon visszavágytam New Yorkba, honvágyam volt, ugyanakkor az akkor ott uralkodó, az absztrakt expresszionizmus jegyében alkotó férfi-domináns művészvilágot mélyen megvetettem és kigúnyoltam. A Homage to New York (1958) című kép a legelső, olajjal készült munkám.

Ennek ellenére nem bírták sokáig a New York-i légkört és visszaköltöztek Párizsba. Harmadik fiúk Paul, már a francia fővárosban született. Három egyéni kiállítása is volt ekkoriban: 1962-ben, 1964-ben és 1968-ban is. Ez időtájt festette a Black Paintings sorozatát, amelyeken olyan mitikus témákat dolgozott fel mint a születés, az anyaság, a gyermekáldás, a szeretők, a prostitúció és a hibridek, vagyis az állattestű emberi létformák. 1964-ben költöztek vissza végleg New Yorkba.

Paullal, aki akkor három éves volt, egy vasárnap délután sétálgattunk New York utcáin, amikor hirtelen egy nagy csoportba botlottunk: az amerikai kormány és a vietnami háború ellen tüntettek. Másnap sok más művésszel együtt, mi is (a férjével Leonnal) ott voltunk a Metropolitan Múzeum lépcsőjén és együtt tiltakoztunk. Senkinél nem volt viszont megafon, és mivel Leonnak különösen erős hangja volt, megkérték, hirdesse ki, hogy a tüntetés miatt megpróbáljuk bezáratni a múzeumot aznap délutánra. Végül sokan gyűltek körénk, és én pedig még Leonnál is hangosabb voltam. Ekkor kezdtem el igazán foglalkozni a politikával

– meséli Spero.

Nancy Spero

madamepickwickartblog.com

Nagy hatással voltak rá a tévében látott erőszakos történések is: elkezdte festeni a főként tussal és gouache-sal készült Háború-sorozatát (1966–70), ekkor fejezte be az “Artaud Paintings” (1969–70) műveket, valamint egyik leghíresebb munkáját, a Codex Artaud-ot (1971–1972), amelyben kedvenc költője és drámaírója Antonin Artaud írásait dolgozza fel.

A Lovers sorozaton lévő figurák (Szerelmesek, a Tarot kártya VI. lapja inspirálta – a Szerk.) egymáshoz vannak ragadva, ugyanakkor mégis magányos figurák. Valójában az algériai és a vietnami háborúról szól  és az ebből fakadó szorongásaimról. Ezért nem lehet férfiként vagy nőként meghatározni a képen szereplő alakokat. Megszállottan foglalkoztatott akkoriban a téma, nem hagyott nyugodni, belém költözött az érzés, hogy valamit tennem kell ez ellen. És mit tehet egy művész, aki látja maga körül az értelmetlen erőszakot? Azt a sok szenvedést a világban? Mi a művész erkölcsi és politikai felelőssége?

A nyolcvanas évek radikális feminista irányzata (A feminizmus lejáratásához gyakran a legszélsőségesebbnek tartott vonulat képviselőit és nézeteit idézik, holott a radikális feminizmus csak egyetlen irányzat a sok közül – a Szerk.) Spero munkáira is hatott: volt, amiben egyetértett velük, de sok mindent erősen kritizált. Sokan azzal „vádolták”, hogy művei az esszencialista megközelítés jegyében fogantak, vagyis, hogy a a nők természetüknél fogva gondoskodóbbak, békésebbek és emocionálisabbak a férfiaknál, ami pedig a történelem során egy hatalmas, bensőséges és meghitt közösségé kovácsolta a női közösséget. Mások szerint pedig képeit egyszerűen lenyúlta az ősi kultúrákból.

Nancy Spero

Notes in time (detail) / production.s3.amazonaws.com

Spero erre csak legyintett, és annyit mondott, hogy

fontosnak tartja megmutatni a nők különbözőségét, a női beavató rítusokat, és a női hősöket.

És épp annyira fontosnak tartotta azt is, hogy műveivel beszéljen a nőket érő szexuális erőszakról vagy éppen a mindennapi szexizmusról:

A Torture of Women (1976), amelyből 2009-ben könyvet készítettek és a Marduk (1986) című munkái ezek közül a legkiemelkedőbbek. A Marduk kollázstechnikával, olyan újságcikkekből készült, amelyek női aktivisták elrablásáról, megkínzásáról és eltűnéséről szólnak. Ez gyakori jelenség volt akkoriban Paraguay-ban, Törökországban és Kínában is, hogy csak néhány országot említsünk.

Saját feldolgozott történetét párhuzamba állítja a sumér istenről, Mardukról szóló mitológiai történettel: a legenda szerint ugyanis Marduk meggyilkolta, kibelezte és kettévágta Tiamat istennőt, belőle alkotva meg az eget és a földet.

Nancy Spero

Nancy Spero. Maypole/Take No Prisoners II / feministartpower.files.wordpress.com

1976-tól 1979-ig, a Notes in Time on Women című művén dolgozott, amihez rengeteg kutatást is végzett: végül egy több mint 66 méter hosszú, és 51 centiméter magas papírtekercset készített grafittal, akvarellel éstussal megrajzolt figurákkal, valamint hozzájuk tartozó szöveggel.

Egy éjjel megálltam – ez még Párizsban történt – félretettem az olajfestéket, odamentem az asztalhoz, elővettem egy vázaltfüzetet és elkezdtem gouache-sal és tussal festeni. Istenem, igazán próbáltam úgy csinálni, ahogy az egy rendes nőhöz illik, finoman, szépen, szabályszerűen, de nem ment. (Nevet) Először csak kényelmetlenül éreztem magam, aztán nagyon hamar begurultam. Igazán dühös lettem

– mondja a Fuck you című képe keletkezéséről.

Nancy Spero

Nancy Spero Lovers VII, 1964 Oil on canvas / renaissancesociety.org/

Csak 1988-ban készített először installációt, ezek közül is a leghíresebb utolsó munkája egyike, a Maypole/Take No Prisoners II (2008). Élete utolsó tíz évében textilekkel és installációval kísérletezett, köztéri munkái pedig a mai napig nagy megbecsülésnek örvend: az Artemisz, akrobaták, dívák, táncosok című műve 2001 óta a New York-i Lincoln Center metrómegállóját díszíti, ami Spero egyik legismertebb fali mozaikmunkája. Falfestményei és lenyűgöző mozaikmunkái, Chicagóban, Bécsben, Drezdában, Torontóban és Derry-ben is láthatóak.

Nem a női művészeknek kell csatlakoznia a művésztársadalomhoz, hanem nekik kell hozzánk. Ha a nők vezetőszerephez jutnának, elismernék őket és hírnévre tennének szert, akkor talán képesek lennénk közösen (nők és férfiak) együtt, egymásért dolgozni a művészvilágban (is).

(Forrás: brooklynrailthe new yorrk times, the guardian,  mtanokert.huwikipedia)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top