Hogyan tudatosodik valakiben, hogy transz nő? Miért magasabb jóval az öngyilkosságot elkövetők száma a traszneműek körében? És miért viselkednek gyakran még a melegek is kirekesztően a transzokkal szemben? Többek között ezekre kaptunk választ Kolettől, a Transition Blog főszerkesztőjétől, transzjogi aktivistától. Interjú.
Nemrég legalizálták az USA-ban a melegházasságot, aminek kapcsán Ön azt mondta, bár örülnek a hírnek, de ez kevésbé érinti a transznemű embereket, hiszen ennél jóval súlyosabb problémákkal kell szembenézniük nap mint nap. Mik ezek a problémák?
Ha a legsúlyosabbal akarnám kezdeni, az mindenképp a transzfób erőszak. Minden meleg férfira vagy leszbikusra, akit erőszakos gyűlölet-bűncselekmény ér, sokszorosan több transz ember jut, még azzal együtt is, hogy jóval több „előbújt” meleg és leszbikus van, mint „előbújt” transz ember. Akik ilyen gyűlölet-bűncselekményeket követnek el, hajlamosak nem különbséget tenni a melegek és a transz emberek között. Ők azért is vannak sokkal inkább kitéve a támadásoknak, mert gyakran nagyobb a láthatóságuk, mint a melegeknek. A transz nőket egyébként is sokszor támadnak meg férfiak, ha kiderül a transz státuszuk, függetlenül attól, hogy valaki mennyire ciszszerű. (ciszneműek: – a transznemű szó ellenpárja, vagyis mindenki, aki nem transznemű – a szerk.) A gyűlölet-bűncselekményeket elkövetők nem néznek be az áldozatok hálószobájába, amikor elindulnak LMBTQ emberekre vadászni; olyan nemre jellemző jegyeket keresnek, amelyek nem illeszkednek a prédájuk általuk észlelt biológiai neméhez, azokat célba véve, akik láthatóan eltérnek a nemi normáktól.
De problémaként említhetnénk a tudatosság hiányát is: ha a melegekről keveset tudnak az emberek, akkor a transz emberekről huszadannyit sem, hiszen mi egy teljesen másik társadalmi csoport vagyunk, más problémákkal. És transznak lenni is teljesen mást jelent, mint melegnek. Ezeknek a csoportoknak leginkább csak annyi köze van egymáshoz, hogy az emberek semmit nem tudnak rólunk és egybemosnak minket. Ettől persze igaz, hogy van egy közös halmaza a minket érő elnyomásnak, de a mi helyzetünk a legtöbb szempontból mégis sokkal másabb.
A párkeresés is veszélyes transznemű nőként?
Ezen a téren is jóval nagyobb veszélynek vagyunk kitéve és sokkal több nehézséggel nézünk szembe, mint a melegek, főleg, ha férfiakkal ismerkedünk. Ha már önmagunkként, nőként élünk, akkor a heteró férfiak vonzódnak hozzánk, ők akarnak velünk ismerkedni, velük tudunk csak kapcsolatot teremteni – amivel nincs is baj, hiszen mi tényleg nők vagyunk, de a transz státuszunkat felfedni ilyen helyzetben sajnos lehet kockázatos dolog is. Nem egy történetet hallani, amikor valakit így érnek bántó dolgok, rosszabb esetben erőszakos támadás vagy gyilkosság. Azért akadnak sokkal jobb példák is.
Említette a gyűlölet-bűncselekményeket, amibe beletartozik a nemi erőszak, azon belül pedig a párkapcsolaton belüli erőszak is. Önök ebből a szempontból is nagyobb veszélynek vannak kitéve?
Hogyne, különösen a transz nők, akik ilyen szempontból sokszor még sérülékenyebbek, mint a nem-transz társaink. Egy bántalmazónak könnyű elérnie, hogy egy transz nő úgy érezze, csúnya, szégyellnie kell magát, vagy értéktelen, mivel a társadalom egésze is hasonlókat üzent sok-sok éven keresztül. Ugyanakkor az egyik nagyobb külföldi, a nemek és erőszak összefüggését vizsgáló kutatás szerint a transznemű emberek 50%-át érte már szexuális erőszak vagy zaklatás párkapcsolataikban – sajnos hazai kutatás még egyáltalán nem volt ebben a témában. Miközben transznemű emberként segítséget kérni is sokkal nehezebb, hiszen – ha nem is mindenhol – nők számára fenntartott krízisközpontokban is lehet találkozni transzfóbiával, a rendőrségen pedig általában a nőket érő bántalmazást sem veszik komolyan. Egy transz nő pedig még nagyobb eséllyel találkozhat elutasítással a szociális rendszerben és jóval kevesebb esély van, hogy ilyen helyzetben merjen segítséget kérni.
Említette a szociális ellátó rendszert: a transznemű embereket az egészségügyben is hátrányosan megkülönböztetik. Előfordul, hogy valakitől csak azért tagadják meg az orvosi ellátást, mert transznemű?
Valóban súlyos mértékű diszkriminációval találkozhatunk az egészségügyi rendszerben is. A TransVanilla jelentéséből (253 főt vizsgáltak – a szerk.) kiderül, hogy a megkérdezettek 19.4%-tól tagadták már meg az egészségügyi ellátását csak azért, mert transz, 26,1%-ot ért diszkrimináció a nemi identitása vagy önkifejezése miatt egészségügyi intézményben, 20,6%-ot ért már ugyan itt zaklatás, vagy megalázás. De 3,2% fizikai bántalmazást is átélt az orvos, vagy az egészségügyi személyzet részéről, amiből egyetlen egy esetben sem vontak felelősségre senkit. Az is hajmeresztő, hogy 32,8% már nem vett igénybe kezelést, amikor szüksége lett volna rá, mert félt, hogy megkülönböztetik. 34,8%-nak nem vették figyelembe a speciális igényeit és 30,8% tapasztalt már szükségtelenül intim kíváncsiskodást egészségügyi személyzet részéről.
Ezen kívül az esetleírásokat is érdemes elolvasni a jelentés végén. Számtalan történet szól arról, hogy valakit nem látnak el akár egy fogászati, nőgyógyászati vagy bármilyen rendelésen. Előfordult, hogy majdhogynem életmentő ellátást tagadtak meg valakitől, mert transz, vagy akár az egész váróterem előtt alázták meg a legdurvább módokon. Az is megtörtént már, hogy egy orvos direkt a lehető legfájdalmasabbá tett egy vizsgálatot – ezzel egyúttal nőgyógyászati erőszakot elkövetve – egy transz férfin. Másik alkalommal egy fogorvosi vizsgálaton nem adtak érzéstelenítést, miután az orvosok hangot adtak az előítéleteinek. Valakit pedig azért pofoztak meg a pszichiátriai osztályon, mert nem a születésekor dokumentált anyakönyvi nevet mondta be. És még hosszasan lehetne sorolni. A transz-specifikus ellátásokról – a hormonok, műtétek hozzáférhetőségéről – pedig még szó sem esett, hogy mennyire nehezek és problémásak, annak ellenére, hogy sok transz ember számára ezek nem luxust, hanem az életmentő beavatkozásokat jelentik. És arról sem beszéltünk, hogyha valaki szeretné jogilag elismertetni a nemét, akkor hogyan kell átküzdenie magát a bürokrácián és a teljes mértékben diszkriminatív pszichológusi és pszichiátriai vizsgálatokon.
AZ INTERJÚ A MÁSIK OLDALON FOLYTATÓDIK. LAPOZZON! (A REKLÁM ALATT)
